12.07.2015 Views

Emlékkönyv Csetri Elek születésének nyolcvanadik évfordulójára

Emlékkönyv Csetri Elek születésének nyolcvanadik évfordulójára

Emlékkönyv Csetri Elek születésének nyolcvanadik évfordulójára

SHOW MORE
SHOW LESS

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

E helyen már a XII–XII. században templom állt. A jelenlegi templomépítésére az 1300-as évek második felében, befejezésére 1400-ban került sor.Gótikus stílusban épült, gótikus ablakkeretei és déli bejárata ma is megcsodálhatók.Átépítésére a XVI. században, majd 1806-ban került sor. A napjainkbanlátható templomépület már csak része az eredetinek. Miután 1601-ben Basta seregei feldúlták és lerombolták, szentélyét már nem építettékvissza.15. A református templom tornya 1865-ben leomlott. Romba dőlt falaiéletveszélyt jelentettek a járókelőknek. Ezért vált szükségessé a romok eltávolítása.A polgármester azt állapította meg, hogy az emberi erő elégtelen,marhákra van szükség a fal leontásához. – Vagyunk itt elegen – buzgólkodtaka tordai polgárok. Végül 24 ökör lett felállítva. A szolgálatkész polgárokmaguk is megragadták a kötelet. Amikor a megrémített 24 állat megrántottaa kötelet, a belecsimpaszkodott embereket a húrként megfeszülő huzal a magasbavetette.A templom tornya valójában 1865-ben omlott le. Megrongálódott állapotáravaló tekintettel az egyházi felügyelő már korábban sürgette a szalonnaaggatásbetiltását. 1865. szeptember 24-én kelt folyamodványában MiklósMiklós lelkész és Jakab Gergely jegyző a következőképpen számol be azépületről az egyházi főtanácsnak: „Templomunk tornya, mely hajdan a fejedelmikastély melletti várnak egyik bástyája volt, az idő által annyira megrongáltatott,megrepedezett és leomlásnak indult, hogy a helybeli rendőrségfellépése következtében a hívek nagy lelki szomorúságára a harangozássalfel kellett hagyni a harangokat levétetni, és magát a tornyot le kell bontani.”Az emlékezetes falontáson Kanyaró Ferenc gyerekként vehetett részt.Az új torony építése az 1871-es évben volt tervbe véve. Ebben az évbenKlug István 25 korona 5 forintért követ hordott a torony fundamentumába,további munkások dolgoztak a kőhordásnál, a régi torony omladékának eltisztításánál,a porond szállításánál, a mészoltásnál. Az előkészületek ellenérea templom mai tornya 1904–1908 között épült fel. Az új torony műszakiterveit Sztehlo Ottó budapesti műépítész készítette el, a munkálatokat KirályJózsef tordai vállalkozó vezette. 603A templom új tornyába az egyház a Seltenhofer Frigyes fiai soproni harangöntőcégtől rendelt „egy darab, 1350 kgrm súlyú »D« hangú harangot alegfinomabb harangércből öntve”, továbbá „a hozzá tartozó kovácsolt vasbólkészült koronát”. Egyúttal ugyanez a cég eszközölte a már meglévő nagy- éskisharang átszerelését, „a három haranghoz tartozó, kovácsolt vasból készültálló állvány elkészítését”. 60416. A városháza épületében székelő törvényszék bírái annyira nehézkesenpergették az ügyeket, hogy egyik elítélt feketekávét kért unalma elűzése végett.603 Az ótordai református egyházközség levéltára, toronyépítési iratok.604 Uo., szerződés, 1906. május 12.228

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!