Emlékkönyv Csetri Elek születésének nyolcvanadik évfordulójára

1868-ban került sor – hosszú előkészítés után – a nemzetiségi törvény vitájára.A nem magyarok radikális képviselői az ország etnikai alapon valóföderalizálását követelték, a magyar liberálisok viszont az államegységet és amagyar államnyelv abszolút prioritását képviselték. Deák maga is benyújtottegy törvényjavaslatot – ezt fogadta el a parlament –, amelyben leszögezte,hogy „az ország összes honpolgárai politikai tekintetben egy nemzetet képeznek,az oszthatatlan egységes magyar nemzetet, melynek a haza mindenpolgára, bármely nemzetiséghez tartozzék is, egyenjogú tagja”. Úgy folytatta,hogy az egyenjogúság csak a különböző nyelvek hivatalos használata vonatkozásábanszorul szabályozásra. Következésképpen az 1868:44. tc. inkábbnyelvtörvény, amely igen széles körű nyelvi jogokat biztosított a megyékben,községekben, bíróságokon és természetesen az egyházi és kulturáliséletben.Szokás azt mondani, hogy az alapjában a teljes individuális szabadságraépülő törvény nem biztosított kollektív jogokat. Valójában arról is intézkedett,hogy a nemzetiségek „nyelvük, művészetük, tudományuk, gazdaságuk,iparuk és kereskedelmük pártolására” szervezeteket, egyesületeket, alapítványokatlétesítsenek, miáltal az államhatalomtól független intézményhálózatotteremthettek.A fentiekből azt is lehetne következtetni, hogy Deák valójában ellenségesvolt a nemzetiségekkel szemben. Személyes érzelmeit alig ismerjük, de azérta horvát–magyar kiegyezési tárgyalásokból lehet valamennyit erre is következtetni.Mint 1849-ben, úgy 1868-ban is a legszélesebb horvát autonómiát akartabiztosítani, a pénzügyek terén is. Deák szinte összeveszett a szigorúbb magyarkollégáival, másrészt volt amikor ő mondta a horvát delegátusoknak,hogy kérjenek többet… Bár a horvát autonómia igen széles körű volt – „társország”–, a pénzügyi önállóságot nem kapta meg Horvátország, s ez állandósérelmek forrása lett. 1251A szűkebb Magyarország nemzetiségeinek ügyében egy, a korban nemismert 1865. évi Deák-állásfoglalásra is érdemes utalni Erdéllyel való újraegyesítésekapcsán. Az ő álláspontja – akár korább Kossuthé –, hogy az uniónem kell gleichschaltolást jelentsen. Fegyelmezett gondolatvezetéssel kimutatta,hogy alkotmányjogi szempontból miért nem jogérvényes az 1863–64.évi erdélyi országgyűlés, de hozzátette: lehetnek ennek törvényei között„olyanok, mik a kedélyek megnyugtatását, az ország kára s a közérdek sérelmenélkül eszközölhetik; az ily törvényeket célszerű lesz minden tekintetbenjogérvényes, alkotmányos törvényekké tenni”. Ha a szűkebb Magyarországpolitikai gyakorlata nem is ismer külön nemzeteket – míg az erdélyi közjogkorábban az „unio trium nationum” eszméjére épült –, a nem magyarok„minden valóságos nemzetiségi jogos igényeiket igazság és méltányosságszerint figyelembe venni, s … teljesíteni kötelességünk”. Ebből következőenlehetségesnek tartotta az újraegyesítés olyan változatát, hogy „fönntartatnékErdélyben a három nemzet politikai fogalma, s azoknak némely külön politi-1251 Katus: i. m.; részletes leírását l. Csengery: i. m. VIII. fejezet. 179–239.490