12.07.2015 Views

Emlékkönyv Csetri Elek születésének nyolcvanadik évfordulójára

Emlékkönyv Csetri Elek születésének nyolcvanadik évfordulójára

Emlékkönyv Csetri Elek születésének nyolcvanadik évfordulójára

SHOW MORE
SHOW LESS

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

szolgáji …” 73 „A polgári társaságnak oda feljebb említett testi jóllétére aföldmívelésen, mesterségeken és kereskedésen kivül leghathatósabb befolyásavan a lelki munkásságnak és az ebben való előmenetelnek. Ugyanis, a történetekbizonysága szerént, mindazok a polgári társaságok, amelyekben aszép mesterségek és tudományok szabadon gyakoroltattak és inkább virágoztak,a külső jóllételben is nagyobb lépéseket tettek előre, mint olyanok,amelyeknél azok vagy éppen elmellőztettek vagy csak egyoldalulag és szükségbőlmíveltettek.” 74Tudja azt is, hogy a szellemi munka, s általában az improdukív munkagazdasági kezeléséről nem egyeznek a szakvélemények. Ezt így tárgyalja:„Némely újabb tudósok a lélek munkáit materiátlan vagyonoknak nevezik,mivel test nélkül valók, mégis kielégítik az ember szükségeit, s ennélfogvalehet nékik becset tulajdonítani. A tudós világ vélekedése ezen tárgyról igenkülönböző. Smith egészen kirekeszti rendszeréből. ... Bőven olvashatni errőlStorch-nak 75 újabbi munkájiban. Irt róla Say is. Legszebben értekezik ezendologról Sartorius 76 ... Az ítéletet e felől a tudós világ elhatározására kell halasztani.”77Az árakról írt rövid kis összefoglalása – melyben elmondja, hogy a valamelydolog árát „Smith Ádám vélekedése szerént” mi határozza meg, majdelőadja, hogy „Rau értelme szerént” mitől függnek az árak – azért is érdekes,mivel az utókor mind a szükségleti oldal ármeghatározó voltára, mind Rau 7873 Uo. 53.74 Bethlen 1831. 55.75 Storch, Heinrich Fr. von (1766–1835) német közgazdász, a szentpétervári egyetem tanára.Legfontosabb munkája: Cours d’économie politiques; ou Exposition des principes, quideterminent la prospérité des nations. 3 k. Szentpétervár 1815, Paris 1823. Kautz elmélettörténetébenezt írja: „A storchi rendszer sajátossága és részben érdeme mindenekelőtt abban keresendő,hogy bizonyos mértékig arra törekedett, hogy az őt körülvevő sajátos állami és gazdaságiviszonyok hatása alatt, a nyugat-európai talajon keletkezett nemzetgazdaságtant azolyannyira eltérő kelet-európai viszonyokkal … összhangba hozza, és ez különösen azoknaka mozzanatoknak a megismerésére és méltánylására vezette, amelyeknek az addigi népgazdaság-elméletbennem volt helyük, vagy nem különösebben figyeltek rájuk. – A storchi gazdaságelmélettovábbi alapvonása az, hogy igyekezett … a nemzetgazdaságtant civilizációelmélettelkiegészíteni ... az anyagi javak és termékek mellett a szellemi javakat, a személyes viszonyokatés az általa úgynevezett belső javakat (egészség, erkölcsösség, vallás stb.) is vizsgálja... és gazdaságiaknak nevezi azokat.” (Kautz 1860. 461.)76 Sartorius, Georg (1766–1828), a göttingeni egyetem tanára. Fontosabb műve: aHandbuch der Staatswirthschaft nach Adam Smith (1796). Kautz így jellemzi: „Sartorius törekvésearra irányul, hogy az új gazdaságtan alaptételeit az akadémikus tanulmány szükségleteinekis megfelelő, áttekinthető formába hozza, egyszersmind pedig a smithianizmus egyesvezéreszméit helyesbítse és kiegészítse.” (Kautz 1860. 457.)77 Bethlen 1831. 56.78 Rau, Karl Heinrich (1792–1870) heidelbergi egyetemi tanár. Fő műve, a Lehrbuch derPolitischen Ökonomie generációkon keresztül formálta közgazdászok nézetvilágát. Első kiadása1826–1837 között jelent meg három kötetben. A könyvet francia, olasz, szerb, svéd,orosz, görög nyelvre is lefordították. A Rau-féle tudományterületi felosztás (elméleti közgaz-29

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!