12.07.2015 Views

Emlékkönyv Csetri Elek születésének nyolcvanadik évfordulójára

Emlékkönyv Csetri Elek születésének nyolcvanadik évfordulójára

Emlékkönyv Csetri Elek születésének nyolcvanadik évfordulójára

SHOW MORE
SHOW LESS

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

merésére. 1181 1938-ban a rendi címer kérdésében is felmentő ítélet született.Nagy segítség volt számára, jelentősen csökkentek pszichikai terhei, amikor MártonÁron személyében lelki igazgatót kapott a Báthory–Apor Szeminárium.Ebben a vészterhes időszakban nyilvánult meg lelki ereje és töretlen akarata.A rend ügyeinek intézése mellett, mint a tudomány elkötelezett munkása sem tétlenkedett.A Pásztortűzben és a Jóbarátban megjelent cikkeiből két kötetet állítottössze. Az egyik Képek Erdély múltjából (Kolozsvár 1937), a másik pedigTörténeti rajzok (Kolozsvár 1940) címen jelent meg. A mai kifejezéssel tudományosismeretterjesztő írásai közül a Szalmasüveg a nyelveskedő fején címűt azErdélyi Tudósító almanachja I. évfolyam 1933. Veress Ernő szerkesztette kötetébenolvashatták.1940 nyarán a rendi káptalan ismételten a rendtartomány főnökévé választotta.Amikor a második bécsi döntés nyomán – Temesvár kivételével – egyesült amagyar piarista provincia, lemondott megbízatásáról. Az erdélyi rendtartománnyalkiegészült magyar provincia kormányzását Zimányi Gyula vette át.A második bécsi döntést követően a magyar művelődés és szellemi élet terénkimagasló érdemeket szerzett erdélyiek is részesedhettek a Corvin-lánc, és -koszorú elismerésekből. A pontosan meghatározott létszámkeretet politikai okokmiatt sem léphették túl. Az 1940. október 24-én Corvin-koszorúval megtisztelt tizenhétkitüntetett közé tartozott – Balázs András, György Lajos, báró KeményJános, Kós Károly, Kristóf György, Nyírő József, Szopos Sándor, Tamási Áron,Varga Béla mellett – Bíró Vencel is.Lelkesen kapcsolódott be az újjászerveződő magyar tudományos életbe. Akolozsvári római katolikus főgimnázium oktatójából 1940. október 1-től a visszaállítottm. kir. Ferenc József Tudományegyetemen az Erdély és Kelet-Európa történetetanszék nyilvános rendes tanára lett. 1182 Ott találjuk az újonnan felállítottErdélyi Tudományos Intézet munkatársai között is. Munkássága méltó és igazságoselismeréseként Balanyi György, Domanovszky Sándor, Mályusz Elemér,Hajnal István, Madzsar Imre, Eckhardt Sándor ajánlására a Magyar TudományosAkadémia 1941. május 9-én levelező tagjává választotta. 1183 Székfoglaló előadásáta következő esztendőben, március 9-én tartotta meg Erdélyi nagybirtokos a18. század második felében címmel. Az ülésen egykori novíciustársa, KornisGyula elnökölt. Akadémiai tagságának elnyerése számtalan köszöntőleveleteredményezett, így az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és TörténettudományiSzakosztálya 1184 és Gyalui Farkas részéről. 11851181 BíróI hgy.1182 Kinevezésnek kelte 1940. november 2. Bíró Vencel kinevezését köszönő levele isfennmaradt. Közölve Sas Péter: Erdélyi levelek … 91. Ebből az alkalomból levélben köszöntötteBíró József is (Bp. 1940. október 20.). BíróI hgy.1183 Értesítés: Bp. 1941. május 9. SzMPlébLt.1184 Tavaszy Sándor elnök, Szabó T. Attila titkár Bíró Vencelnek: „A kisebbségi sors nehézségeiközött legmagasabb tudományos intézeteinktől megfosztva, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és benne a szellemtudományokat művelő Szakosztályunk volt az, melynek kereteirendelkezésre állottak annak a kevés tudományművelőnek, aki áldozatos munkájával igyekezettmegtartani az erdélyi magyar történeti öntudat és az erdélyi tudományos élet folytonossá-436

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!