Emlékkönyv Csetri Elek születésének nyolcvanadik évfordulójára

identitás és a struktúra zavarai miatt ironizált – később – nagy művében,„Kakanien”-országon. Tézisei máig befolyásolják a Monarchia-értékeléseket.A legsúlyosabb azonban ismeretesen a nem németek és a nem magyarok,különösen a magyarországi nemzetiségek többségének tartós állásfoglalása,akik politikai visszaszorítottságuk miatt tekintették a dualizmust, „unioduarum nationum contra plures” igazságtalan világának. 1244Itt jutunk el ahhoz a kulcskérdéshez, amelyről Deák és a magyar kortársakaránylag keveset, az utókor viszont annál többet beszélt: a magyarországinemzetiségi kérdéshez.A történelmi Magyarország nem egyszerűen soknemzetiségű volt, hanemegy olyan állam, amelyben keverten éltek magyarok és nem magyarok. Azország közepe úgy volt színmagyar, hogy ez a rész is tele volt tűzdelve jelentősnémet (sváb) községekkel, Pest-Buda a XIX. sz. elején ugyanúgy németjellegű város volt, mint Pozsony, Sopron vagy Nagyszeben. Ugyanakkor aperemvidéken, pl. a román Hunyadban, a szlovák Árva megyében is élt magyarság,mégpedig sok százada; nem valaminő bürokratikus telepítések következtébenélt ott, organikus részt alkotott, s jobbára soraikból került ki amegyék vezető elitje.A XIX. sz. derekán 5,4 millió volt a magyar, 2,4 millió a román, 1,8 millióa szlovák, 1,5 millió a német, 1 millió a szerb, 0,5 millió a ruthén. A magyaretnikum 37,3%-ot alkotott, tehát kisebbségben volt Magyarországon.Ehhez a tarkasághoz hozzá kell még számítani két momentumot. A nem magyarokúgynevezett csonka struktúrájú etnikumok voltak, vagy ahogy OttoBauer nevezte, történelem nélküli népek, csak a szászoknak és horvátoknakvolt saját uralkodó elitjük, funkcionális értelmiségük. Az említett népi kevertségpedig nem tette lehetővé az egyes etnikumoknak a magyarságtól valóvilágos – és tegyük hozzá: békés – delimitációját, területi elhatárolását.Egyedül Horvátország alkotott hagyományosan külön politikai-adminisztratívterületet. A horvát autonómia létjogosultságát magyar részről sosem vontákkétségbe.A nyelvi különbségeken túlmenően tehát strukturális differenciák, fejlődésiaszinkronitás bonyolította a nemzetiségi kérdést. A magyarság központiterületi elhelyezkedése, gazdasági-kulturális túlsúlya, történelmileg kialakultpolitikai hegemóniája ugyanakkor azt az érzést erősítette a reformkor liberáliselitjében, hogy a szabadságjogok kiterjesztése, az alkotmányosság bevezetése,a jobbágyfelszabadítás olyan nagy jótétemény lesz a nemzetiségekszámára, hogy szívesen fognak közeledni a magyarsághoz, s idővel akár bele1244 A kérdés nagy irodalmából lásd Kemény G. Gábor: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhezMagyarországon a dualizmus korában. 1867–1918. I–VII. Bp. 1952–1999; Magyarországtörténete tíz kötetben. 6. és 7. k. Főszerk. Kovács Endre, Hanák Péter. Bp. 1978, 1979;Die Habsburgermonarchie III/1–2. Die Völker des Reiches. Hrsg. Wandruszka, A.–Urbanitsch, P. Wien 1980.485