RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

MIRE megvénülünk.
CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIKA
„Ha már a Szent Pálnál jártál, miért nem néztél be D'Arrigo Kornélhoz? Ott lakik a bazilika táján."
„D'Arrigo! Hát még él?"
„Még dolgozik, a családjára. Azt hiszem, nyolcvannégy éves. Későn házasodott. Van valami kicsi kis
állása s olcsón laknak. Tudod, a negyed olyan szerény negyed."
Mit tesz egy tapintatos r a g helyén.
Operettszínész volt. Fiuméból vagy Triesztből származott, mende-monda szerint egy szubrett szoknyája
után jött Pestre s megbabonázva ott ragadt. Idegen kiejtése miatt csak előkelő másodszerepeket kapott,
télen a Városi Színházban, nyáron a Budai Színkörben. Az egyiket átkeresztelték, a másik eltűnt. Gáláns, de
korrekt nagyherceg, daliás kamarás, huncut tengernagy, milliomos hamburgi nagybácsi, békebeli bon viveur
volt, ő édesgette össze a duzzogó szerelmeseket a harmadik felvonásban, drámai szakító tangójuk után. A
fruskát vagy dámát tizenhattól negyvenig az időtlen Honthy Hanna játszotta.
Szerelmesek voltunk egy görlbe. Öten, gimnazisták. Kinek a mamája, kinek a nővére varrt egy fekete
selyem plasztront, azzal vonultunk be a bal egyes páholyba. Hivatalos páholy volt, a városé, potyán szerezte
meg időnként polgármester rokonától osztálytársunk, egyik az ötből. Úgy festettünk a fekete selyem
nyakravalóval, mint az öngyilkosjelöltek klubja, első bevonulásunkon megdermedt a pálca a karmester
kezében. Volt módja megszokni, ötször, hatszor láttunk egy operettet a kisasszony kedvéért. Belépett
D'Arrigo.
Mérges az albán hu-hu-hu,
Viszket a talpán hu-hu-hu …
Az volt a terv, hogy egyszer villamoson kivisszük szerelmünket a Hűvösvölgybe és — megetetjük.
Virágcsokorra nem telt, a szalámis zsömléket viszont hazulról vittük volna. Nem tudom elképzelni, min bukott
meg a ravasz hódítási manőver. Már a Magyar Rádió irodalmi vezetője voltam, amikor nyílik egyszer az ajtó
s megáll a küszöbön egy virágzó fiatalasszony. Rögtön felismertem. Kéziratot hozott, ő írta, a halászat
örömeiről. Férjhez ment, az uráról ragadt át kollektív szerelmünkre a horgász szenvedély.
D'Arrigoval az ötvenes évek derekán találkoztam utoljára Rómában, a legendás Greco kávéházban. Még
mindig remek volt a kiállása. Elbeszélgettünk tűnt idők széplányairól, név szerint pontosan emlékezett a
csibékre. Közben egyenként mustrálta a belépő nőket, nemcsak a szépjét. Válogatás nélküli, rajongó
tekintetével a csúnyácskákat is felmagasztalta, üdvözülten kacsáztak tovább az asztalok között.
„Legyen szerencsém, ha egyszer Középkeleten jártok. Boldogan állok a rendelkezésedre."
„Hát te ott mit csinálsz?"
„Konzul vagyok Haifában."
Javított a szerepén. Konzulátusi tisztviselő volt.
MINDEGY, hogy katakombában találták-e páros arcképüket, az első zarándokok kegytárgyai közt,
aranyfestésű pici üvegen vagy emberfölötti nagyságban csillogó mozaik-mezőn, Péter és Pál, a két fő
apostol korán kiforrt, kötelező ábrázolásmódja élesen különbözik egymástól. Nem tudtam rájönni, mi az oka,
hogy Péter kemény kötésű „ária" paraszt, Pál ellenben, aki a jeruzsálemi ősgyülekezet növekvő
aggodalmára pogányok közé vegyülve őket is térítette, héber. Cselekedeteik szerint inkább fordítva lenne
jellemző a megszabott kép. Kerek kobakján Péter őszülő kefehajat visel, kerek szakálla rövidre van nyírva,
Pálon minden hosszúkás, tojásdad a feje, hegyes a szakálla, sötét haja ritkul, kopasz a fejebúbja.
Vajon így akarták tudtul adni, hogy kettőjükből Péter az egyenes szívű, lobbanékony, egyszerű
halászmester, Pál meg a csavaros eszű, képzett farizeus, aki tudott kora görög bölcseletéről? Egyetemi
város volt Tarsus, a szülővárosa. Ha nem is járt a főiskolára, akarva-akaratlanul beszívta tudós légkörét.
Persze az is számít, hogy Péterről nem maradt testi leírás, jelleméről jóval többet tudunk, mint külsejéről, Pál
zsidós szabását viszont szájhagyomány alapján szavahihetőn őrzi egy korai apokrif irat.
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 98 -