RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

More documents

Recommendations

Info

CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIKA hajnali sötéttől esti sötétig kétszer gyújtották meg a szurokfáklyákat. A jelenet ismerős; lehet, hogy tudatos utánzás volt. Bizánc császárai közt többször akadt hittudós, aki teológiai ínyenckedéssel maga hallgatta ki eretnek alattvalóit. * Germán ellenlábasuk talán ebben is a lefitymált, barbár Nyugat helyreálló egyenlőségét akarta bizonyítani. Ha Bizáncot nem is, önmagát nyilván meggyőzte. Teljes volt Gerbert győzelme. A császár elhalmozta ajándékokkal s tett róla, hogy a tudós ember Reimsból, a püspöki iskolából a legendás hírű bobbiói apátság élére kerüljön, Lombardiába. Ott gyűltek össze nemzedékről nemzedékre a legjobb könyvfestők, északangol, ír, lotharingiai, rajnai, délolasz szerzetes illuminátorok. A hely neki való volt, az olaszok nem. O tempora, o mores, milyen idők, micsoda népség! — írja. Hálátlan feladatot vállalt, megpróbálta visszaszerezni a tönkrement dicső alapítás elkótyavetyélt vagy szétrabolt birtokait. Először kóstolt bele a közéletbe. Nemsokára még jobban belemerült. Említettem, hogy II. Ottó korai halálakor, 983-ban ismét atomjaira kezdett széthullani a birodalom. Vakmerőn az apát, fiát és unokáját földi szentháromsághoz hasonlítva, Gerbert a kiskorúság alatt kiállt a családért. Tette felerészt személyes hűségből, felerészt a birodalmi, azaz római folytonosságért. Még nem övé a vezérszerep, csak hathatósan szekundál a Reims és Rajna közti kulcsterület Theophanóval összedolgozó főpapjainak. Az egyház akkoriban bűvös erejű ékesszólással védekezett a páncélöklű, de dadogó erőszak ellen. Voltak fegyveresei is, fő fegyvere mégis a lelki megfélemlítés, azt mérte össze az önbíráskodó, de babonás fenevadakkal. Gerbert gondosan megőrizte több mint kétszáz levélmásolatát, az utókor pedig gondosan tovább adta; e levelekből tudjuk, hogy a békéltető értelem időnként a dzsungeltörvények fölé kerekedett. S ezekből ismerjük a szelídítő stratégia eszközét, a retorikát is. Érsekek, püspökök, apáturak voltak a civilizáló római rendtartás örökösei, légiók támasza nélkül, habár roppant uradalmak élén. (Ahonnan a fegyvereseiket összeszedték.) Szerepük mostohább, mint a hajdani helytartó szenátoroké, olykor mégsem dicstelenebb, feltéve, hogy szerepéhez méltó a vállalója, egyszer grófi, máskor póri származék. A papok egy része, a gyöngéje engedett a dzsungeltörvényeknek és fenevaddá vált maga is, a többiek úgy tettek, mintha ki tudja, hány légió állana mögöttük, dörgő szavuk érvényesítésére. Gerbert a nyomorult század egyik mentő tanúja, ő a mementó, hogy a legsötétebb korban sem kell kétségbeesni az emberi állapot fölött. Bobbióból visszatért a béke szigetére, ahol megelőzőleg ő volt a diákok bálványa egy évtizedig. Magasabb, de már békétlenebb méltóság szólította oda, megválasztották reimsi érseknek. Majdnem a vesztére, örökké fészkelődött a francia papságban a gall függetlenség, akkor éppen megvetették Rómát. Nem ok nélkül, minden egyházférfi tudott szomorú lezülléséről. Hallgasson hát a Laterán, ne avatkozzék bele döntéseikbe, sem a francia király dolgaiba olasz rablóbárók túsza, foglya, játékszere, a pápa! Ebben a felfogásban Gerbert sem különbözött honfitársaitól. De érsekké választása után ellenségei összefogtak Rómával, viharos tartományi zsinatok elé került az ügy, bemocskolta cselszövés, árulás, hamisság, még egy súlyos eretnekség, a maniechizmus vádja alól is tisztáznia kellett magát. Lentről jött, túl puritán volt, megfertőzték az arabok és így tovább, nem kellett. Később szégyenkezve gondolt vissza életének erre a dicstelen mozzanatára. Torkig keserűséggel, lemondott az érsekségről és végleg hátat fordított Franciaországnak. Hova menjen? Ki fogadja be? Magától kínálkozott az irány, Németország. Ott megtalálta tanár a tanítványát, varázsló a bűvészinasát, ember a vigaszát. Az öregedő pap összebarátkozott a serdülő III. Ottóval. Túl a méltatlan civódásokon, távol az elpörölt érseki széktől derengeni kezdett látomásában a Nagy Egység, keresztény népek uniója a társuralom alatt álló birodalomban. Feléledt humanista hivatástudata, immár kitágulva a Dunáig, Visztuláig, Oderáig. Valamikor mestere volt bimbózó lelkek ápolásának, most egyetlen fennkölt lelket fog gondozni, edzeni feladatára, pogány istenségek helyett a megregulázott kereszténység jegyében. Nincsenek már körülötte mocskolódó-hadakozó papok és rágalmazó szerzetesek, itt a császár, még nem férfi, már nem gyermek, csupa fül. „Tudatlan vagyok, nevelésemet elhanyagolták", írja tanárának. (Nem volt igaz). „Jöjj és segíts. Javítsd ki a hibákat, taníts meg a birodalom helyes kormányzására. Hámozd le rólam a faragatlan szászt, serkentsd bennem, ami görög elődeimtől való." Nem késett a lélekidomár boldog válasza: „Görög a születésed, római a birodalom által, úgyszólván örökjogon tarthatsz igényt a görög és római bölcsesség kincseire. Hát nincs ebben valami isteni?" * Később, a Reformáció alatt, súlyosan veszélyeztetett államérdekek miatt I. Ferenc francia király előtt folyt le a poissyi és V. Károly császár előtt a regensburgi hitvita, a válaszúti vitának János Zsigmond fejedelem volt a hallgatója. Mesélik egy budai török pasáról is, hogy időnként maga elé idézte vitára az odavaló katolikus és protestáns papot, ő persze már csak mulatságból. ___________________________________________________________________________________ © Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 48 -
CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIKA 998-ban Gerbertnek jutott, III. Ottó akaratából a megüresedett ravennai érsekség. Seholsem álmodozhatott zavartalanabbul (és csalékonyabban) a régi dicsőség feltámadásáról, mint e félig holt város szertartásos görög mozaikjai alatt. Hiszen magát a kápráztató udvart láthatta kirakva a falon. Ravenna külsőre változatlanul Justinianus helytartósági székhelye volt, az utolsó bizánci császáré, aki félezer év előtt Keletet átmenetileg ismét egyesítette Nyugattal. Annyi kalandozás után, roppant tudás, világtapasztalat, nép- és emberismeret birtokában Gerbert elérkezettnek látta az időt, hogy visszatérjen az aranykor. Nem magától persze, együgyű varázsütésre. Negyedik nemzedékje harcolt az uralkodó család a kereszténységért, aszkéta remeték s egy térítő mártír formálták fiatal barátját, Róma fél-görög szerelmesét, aki anyja, apja vérétől buzdítva csak azért epedt, hogy alázattal Krisztus, gőggel a rakoncátlan kiskirályok iránt, nagy magasságból szolgálja a méltó, a legméltóbb ügyet. Micsoda hajnal hasadt a látóhatáron, mialatt mások a közelítő világvégétől vacogtak! A gyávák, a buták, a senkik. ___________________________________________________________________________________ © Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 49 - 4. EGY ÉVIG sem ült az érsekségben. Scandit ab R. Gerbertus in R. post papa viget R.: Reimsból emelkedett föl Gerbert Ravennába, onnan meg pápának Rómába, szól önéletrajzi epigrammája. Megbízható ember után nézett a császár, mert apái földjéről, Németországból végleg át akart költözni az antik elődök székhelyére. Megbízható olasz viszont nem volt. Rokona, V. Gergely 999-ben váratlanul meghalt; utódjának az ifjú uralkodó saját nevelőjét, az aurillaci parasztfiút tette meg. Ő pedig attól kezdve hitvallásszerű választással II. Szilveszternek nevezte magát. Hajdani névelődje, I. Szilveszter egyezett ki Nagy Konstantinosszal; szövétségük által lett a kereszténység egy katonai diktatúra védettje és szükség esetén a hívekre ható segítőtárs. Konstantinosz helyezte át a birodalom központját a bevehetetlen Bizáncba, elérkezett az idő, hogy egy új Szilveszter alatt neveltje és lelki gyermeke, a félbizánci III. Ottó megint az igazi Rómából kormányozzon. Ez a politikai hitvallás rejtőzött a névválasztásban. Szirénhangok, a múlt gyönyörű kísértő dalai szóltak az öreg francia pap s a fiatal német császár körül. Nem köttették magukat árbochoz a csábító ének ellen, mint Odüsszeusz, babonás rettegésben vajúdó kortársaik vészkongatása helyett inkább Vergilius mézesajkú jóslatának hittek, hogy örökké tart a történelem-szabta szerep, már valóságként beszélgetett a két ember az újfajta római birodalomról, keresztény népek szent közösségéről, amelyet pápa és császár egyetértő társuralma rendben tart. S a valóság egy ízben fedte az álmot, követ jött II. Szilveszterhez a Dunától. Szíven találta a kérés, hogy vegyen védelmébe egy országot, mert összecsengett a római múlt szirénhangjaival. István akkor zúzta szét a magyar nép ősi, fél-nomád életformáját, hogy e rombolás árán megmentse a hanyatló kalandozókat a lassan emelkedő Nyugat bosszújától. Könyörtelen volt a kísérlet, kockán forgott a beilleszkedés, segítségre szorult a forradalmi vállalkozás. Látszólag csak egy kéz nyúlt ki érte Rómából, a varázsló pápáé. Kinyúlt egy másik is, vele egyetértésben. Pecsét volt abban a kézben, világraszóló múltat költögető ezzel a büszke körírással: Renovatio Imperii Romanorum, a rómaiak birodalmának megújítása. (Értsd: gyarapítása). Közel az Aventinus hegyhez, ahol a császár székelt s pár kőhajításra a Laterántól, ahol a pápa lakott, marhalegelővé züllött, antik márványtemetőben, mészégető csarnokromok közt még ágaskodott, mementóként Traianus bronz diadaloszlopa, felfelé tekerődző doborművén a dák hadjárat képeivel. Az Alduna, Erdély és Havasalföld megszerzéséről szólt az ércbeöntött haditudósítás. Tanár és tanítvány, pápa és császár a közeli oszlop törzsén megörökített dicsőségre, Róma civilizáló hódításaira gondolt, amikor megtette a Duna könyökében Krisztus egyik helytartójává a gondterhelt magyar kérelmezőt. Nostrum, nostrum est Romanum Imperium! ismét miénk, miénk a birodalom. Emelkedett a Nap, amely — mai szóhasználattal élve — hamarosan beragyogja az Egyesült Európát. Hitler árnyékában vádaskodó, keserű vita tört ki magyar történészek között a negyvenes évek elején a koronaküldésről. Akár sorsunkat, akár más népek dolgát, baját nézzük, szinte csillagévek múltak el azóta, ma már érthetetlen a feldúlt hang. De csak annak, akinek nincs emléke az égő ketrecről. Nem játszottak üres rémképekkel az aggódok, éppen legjava elméink; az új berlini Kancellária ormán ragadozásra kifeszített szárnnyal még ott gubbasztott egy címersas, körmében prédája, a földgömb. Szolgacsordákról rikácsolt egy fenevad a bunkerben, eszelős terveket forralt jobbágyi, fél-jobbágyi jövőjükről vagy a magtalan kiirtásról. Maga körül már fölperzselt hadterületekkel, méltán félt a magyar tudós, hogy e gonosz gyarmatosítás ürügyén, történelmi igazolásul István királyt és kortársát, a lengyel I. Boleszlót utólag lefokozzák apostoli Quislingekké. Nem volt az a kettő más, mint a császár hivatalnoka az örök germán élettérben! Pár szolgálatkész német történész meg is tette. Szorongásukban aztán a magyarok még az ártatlanabbját is Hitler szellemi szállásmestereinek nyilvánították, hazai tanítványukat meg a „császárnál császáribb" német bérencek közé vetették. Ma már ez a történész vita maga is történelem, legalább annyira tájékoztat a nemzetféltő negyvenes évek elejéről, mint az első koronázásról.
Page 1 and 2:
CS. SZABÓ LÁSZLÓ _____________ R
Page 3 and 4:
A Kiadó előszava CS. SZABÓ LÁSZ
Page 5 and 6: _______ CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMA
Page 7 and 8: CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIK
Page 23 and 24: SANTO Stefano Rotondo. CS. SZABÓ L
Page 55: CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIK
Page 93 and 94: Nem lehet, ha birtok már nincs, Se
Page 107 and 108:
CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIK
Page 109 and 110:
Page 111 and 112:
Page 113 and 114:
Lukács orvos Plutarkhosznak Boiót
Page 115 and 116:
Page 117 and 118:
Page 119 and 120:
Page 121 and 122:
Page 123 and 124:
Page 125 and 126:
Page 127 and 128:
Page 129 and 130:
Rómának Róma lett emlékjele, é
Page 131 and 132:
Page 133 and 134:
Page 135 and 136:
Page 137 and 138:
Page 139 and 140:
Page 141 and 142:
„Én ismerem." „Él még az ír
Page 143 and 144:
Page 145 and 146:
Page 147 and 148:
Page 149 and 150:
Page 151 and 152:
„Tudod-e, ki született Subiacób
Page 153 and 154:
Page 155 and 156:
Page 157 and 158:
Page 159 and 160:
Page 161 and 162:
Page 163 and 164:
Page 165 and 166:
Page 167 and 168:
Page 169 and 170:
A varázsló pápa CS. SZABÓ LÁSZ
Page 171:
show all

RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

Create successful ePaper yourself

Delete template?

Save as template?