RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIKA
CIVITÀ CASTELLANA. A dóm oszlopos előcsarnokának építőmestere fiával együtt „civis romanus"-nak
nevezi magát egy vésett feliraton. Joggal, mert nézd csak, az antik szellemmel átlelkesített (s nem dadogva
majmoló) Reneszánsz itt volt már a tizenharmadik század kezdetén. Tökéletes arányú ión oszlopok tartják a
mozaikborítású, csillámló koronapárkányzatot s középütt, a főkapu tengelyében hirtelen felmagaslik egy
félköríves római diadalív!
Antik szobortöredékek állnak az előcsarnokban. V. a karom után kap, „nézze csak, mit csinál az a
kölyök". A köIyök egy márvány henger tetején lovagol s ütemesen rugdos cipősarkával egy bakkhánsnőt.
Hol a zilált fürtjeit, hol a pántlikás botját. Éppen lábmagasságban táncol a mámoros hölgy a csonka
hengeren. Teheti a fiú, az övé. Mi csak jövevények vagyunk ezen a tájon.
Hetek múlva jutott eszembe a történet Eckermann naplójából. Goethe aznap fölidézte egyik öreg
barátjával közös római emlékeiket. Volt a Marcellus színháznál egy suszter, aki ókori márványon kalapálta ki
a bőrdarabokat. Császárfej volt a márványtömb, a boltja előtt állt. Goethe és cimborái gyakran látták arra
menet „e dicséretes foglalatosság közben". Mi másra is szolgálhatott volna egy császárfő?
Zárva volt a dóm. G. benéz a szomszéd házba, hátha ott a sekrestyés. Integetve tér vissza, úgy látszik,
látott valamit. Látott csakugyan. Túl a hosszú kapualjon fejükre fordított római oszlopok falusi ambitust
formálnak egy kert körül, lapos tetejükön rácsokra futtatott szőlőlugas. Két oszloptörzs egy távoli, kéklő
hegyet foglal keretbe. Mint Torda mellett a Székelykő, ez is magányosan emelkedik föl s magasabbnak
látszik, mintha más hegyekkel osztoznék a látóhatáron.
„Ráismersz?"
Tétovázom. Honnan ismerhetném.
„Ej no, Laci. Versenyt próbáltuk lefordítani az iskolában. Vides, ut alta stet nive candidum Soracte . . .
A Soracte, Horatius hegye! Dehát hogyan ismerhetnék rá, így nyáron? Képzeletünkben örök hó borítja,
mert hó födi a kétezer éves versben.
VILLA GIULIA, a legjobban rendezett római múzeum, levegős etruszk kincsestár, ahol sohasem lankadok
el. Különösen a Castellani gyűjtemény vázái körül szeretek ácsorogni, hogy meséljek magamnak hőskori
égiek és halandók dolgairól s közben újfent rájöjjek Babits igazára: az istenek halnak, az ember él.
Ezt tettem ismét. Ég Trója, Meneláosz dúlva-gyilkolva összeakad szökött feleségével a lángok közt, emeli
kardját, hogy leszúrja, ám Szép Heléna félkebléről lecsúszik a peplosz s bénul a bosszúálló kar, — talán
okosabb, ha együtt térnek haza Spártába, részletezőbb szerelmi tudással, mint az első nászúton? Tíz év telt
el a szöktetés óta, azóta még szebb az asszony, érett gyümölcs íze jó ám csak igazán! Persze a vázaképen
nyoma sincs ennek a mesének, két szertartásos alak áll szemközt, hieratikus nyugalomban. Vadkanra
vadásznak egy másik vázán, mezei nyulat fogtak egy harmadikon. Nézem Paris ítéletét, istenek
verekedését, a ruhamosást, olajverést s a versenyfutókat, nézegetek ki az ablakon.
„Megint hályogos az ég", kezdem a szót.
Kettesben vagyunk a teremőrrel. Feláll a székről, odasétál. Rosszak a fogai. Beszélünk az idei nyárról s
hogy milyen az angol idő, beszélgetünk Angliáról, Magyarországról s a Szovjetunióról. Politizálva ismerkedik
az ember latin emberrel. Okosabb lenne, jegyzi meg, ha Moszkva nem háborgatná külön útjukon a nemzeti
kommunizmusokat. Nyilván az Unità olvasója.
Egyszer csak rátér a svéd királyra. È un bel uomo, alto come lei. Termetre hasonlítunk. S ugye tudom,
hogy kiváló régész? — sokat áldoz etruszk kutatásokra. Ő is el szokott időzni ebben a teremben; amott, az a
kedvenc vázája, meg amaz, meg az ott, ni. Barátjáról beszél.
Hadd lám, ismerem-e az olasz népet. Ebben a helyzetben tapintatlanság az áhított borravaló, vissza fogja
utasítani. Kilépett hivatalából, magánemberként beszélget a világpolitikáról és királybarátjáról, nem kérek
tőle szolgálatot vagy szolgáltatást. Szívességért pedig sértés a borravaló.
Búcsúzásnál kezébe nyomok két százast. Azonmód visszakerül, fürgén és ügyesen szivarzsebembe
gyűri. Dovere mio. S hogy még jobban meggyőzzön: piacere mìo. A legkevesebb, amit tehetett. S örvend a
szerencsének.
Felvidulva folytatom a nyúlvadászatot a vázákon.
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 77 -