RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIKA
BELGYÓGYÁSZ volt, jóképű, szikár legényember. Közel laktunk egymáshoz Firenzében, megvizsgált
egy-két apróbb bajom miatt. A nemi életre nincs panasza? — mi raccomando, vigyázzon, hogy ne is legyen.
Beállt az ősz. Ha szabadult a betegeitől s a női rajongóktól (tettető vagy képzelt betegektől), fogta a
vadászpuskát s autón lehajtott egyedül a Maremmára. Megjöttek a fanyar illatú, nagy szelek Casentinóból;
mind a ketten szerettük ezt az évszakot. Merengve beszélt a bús, néptelen-hangtalan lapályról, amely
élesen elüt Toszkána festői, hullámzó részeitől.
„Útközt néha letérek Populonia vagy Vetulonia felé..."
Kérdő pillantással megtorpant.
„Mondja csak, mondja."
Pakktartójában a vadászfegyverrel fölkereste holt kincses városok temetőit, amelyek szinte nyomtalanul
föld alá tüntek a múlt századig, holott „mintha az élőket is védelmeznék kupolás sírjaik". Az etruszkoké.
Bolyongás közben több évezrede kihűlt salakhegyekre s kohókra bukkant. Populonia ércolvasztói dolgozták
fel az elbai vasat, a szomszéd hegyekből a rezet. „Arrafelé még most is ők a néma urak, alig bolygatják
betolakodók a jóakaratú hatalmukat."
Szinte fiúi ragaszkodással beszélt róluk. Ilyen egyéneken tudtam kitapogatni az olaszok mély gyökereit. S
azt is megértettem, hogy csak ő érdeklődött nemi életemről; azelőtt magyar, később angol orvos soha.
„Egyszer elviszem magukat is. Állítólag Vetuloniától vagy Vulcitól vette át Róma a liktorköteget."
Nem ő vitt el s nem oda. G.-ékkal mentünk ki a mai Tarquiniával határos temetővárosba. Ólomszínű ég
alatt ólomöntvény volt a tenger, mozdulatlanul húzódott a szemhatárig. Óraszámra botorkáltunk sírkamrából
sírkamrába a hegyen. Acetilén kézilámpás volt az őrnél; hallom, azóta áttértek villanyra, a földalatti sírokba is
bevezették. Feltárásuk idején füstölgő fáklyákat használtak s nem törődtek a szigeteléssel. Pusztító volt a
nedvesség támadása a két és fél ezer esztendős légmentes elzártság után. Később az egyik kamra
megviselt freskóját a Restauráló Intézetben láttam viszont.
„Római időkben finom len és kender termett ezen a vidéken", mondta az őr. „Tarquinia szállította
Scipionak a hajókötelet és vitorlavásznat."
S a legtermészetesebb hangon:
„Hogy legyőzzük a pún flottát."
Két festett bikáról van elnevezve a legrégibb sír. Hátsó falán Akhilleusz egy oszlopos kút mögül leselkedik
Tróilosz királyfira, hogy dárdával elejtse. Fölötte pornográf képecskék, mint a Pompei bordélyban. Ott
értettem, helyükön voltak, de itt?
Csakhogy nem malac a kép, kultikus az értelme. Római temetésen táncosok és színészek lépdeltek a
muzsikusok mögött. Egyikük magát az elhunytat játszotta, bolondozott, trágár élceket sütött el. Így
jelképezte, alig pár lépéssel a halottvivők előtt, hogy nincs halál, a halott csak új lét felé halad. Mi
raccomando, vigyázni kell, hogy ott is rendben legyen a nemi élet.
A PREROMANTIKUS sír és éj költészet előre megsejtette, hogy holtak ezrei közelítenek. Hamarosan fel
is bukkantak a Vezúv kérges hamuja alól Pompeiben, Herculaneumban s etruszk törzsi királyságok
nekropóliszaiból. Mert az etruszkok egész városokat terveztek és rendeztek be halottaik számára, mintha a
túlvilági szellemek vetélkedni tudnának élő ivadékaikkal. Ha nektek, hát nekünk is ízlik még a bor, meg a
csók! Penészfoltos metszeteken lázas fölfedezők mérnek és rajzolnak szurokfáklyánál, drámai boltozatok
alatt, kürtőkalappal, magas gallérú malaclopóban. Canino hercege, Lucien Bonaparte az egyik. A család
esze. Csak őt és római jellemű, republikánus anyjukat lehet igazán becsülni a nemzetségből.
Lucien volt a világverő testvér rossz lelkiismerete, mementó jakobinus múltjukra, ha — mint hű korzikai —
nem árulta el is a vér parancsát. Amíg hatalom Napóleon, feszült viszonyban éltek; hiába parancsolt rá a
zsarnok, nem vált el polgári születésű feleségétől, hogy egybekeljen valami címeres kotlóssal, mint a többi
poronty. Nagy földkaraj járt volna neki az osztásnál, valószínűleg egy királyság, de nem kért belőle, a
makacs republikánus hercegi címe finom iróniával pápai cím volt, az egyháztól vette ici-pici feudumát.
Villámló testvérbátyja s a szelíd VII. Piusz egyformán nagyra tartotta, becsülték az angolok is. Elfogták egyik
hajóútján; a császárság utolsó éveit kényelmes rabságban a szigeten töltötte. A vész kibékítette
Napóleonnal, melléje állt a végsőkig s a katasztrófa után leköltözött Itáliába, mint a többi visszaolaszosodó
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 78 -