RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIKA
Ki volt Faustina? Kettesben vacsorázik a csupa fül Eckermannal. Aznap levél jött Rómából, I. Lajos bajor
király küldte. Szót szóba öltenek, kiderül, hogy koronás rajongója már többször faggatta, egy káplár
tapintatával. De az öreg róka kitért. „Az Elégiákat különösen szereti, sokat nyúzott, mondja meg, mi a tény,
mert a versek annyira elbűvölik, mintha volna mögöttük valami igazság. Man bedenkt aber selten, dass der
Poet meistens aus geringen Anlässen was Gutes zu machen weiss, — de ritkán gondolnak arra, hogy a
költő valami jót fabrikálhat kevés indítékból is."
Állítólag fiatal özvegy volt, a Marcellus színházzal szomszédos borozó, a Campana gazdájának a lánya.
Műhelyek, boltok, kocsmák fészkelődtek be az antik színház-rom boltozatos, mély bejárataiba, a foltozó
suszter is ott kalapálta bőrdarabjait egy márvány császárfőn. Cimboráival Goethe többször megfordult
arrafelé. Helyes lehet a nyom, de az is meglehet, hogy jószívű, házias kurtizán volt a lány. Hallgassunk az
intésre s ne nyúzzuk, mint a bajor király. Hogy nem volt pusztán képzelt alak, tanúsítja a férfi testi
átváltozása.
Weimarban szinte rögtön örökébe lép Christiane Vulpius, a másik Faustina. A római újjászületés nélkül
Goethe valószínűleg szűk szóval átvette volna a szepegő kalaposlány kérvényét, elbocsátja s visszaül Von
Stein asszony lábához, szublimálni az érzéseit. Róma után bevitte a kerti lakba.
Christiane nem hagyta el többé a házat. Ő volt Itália fizikai meghosszabbítása s a védőpajzs Weimar
ellen, Eros védőpajzsa Goethe önkéntes, elégedett számkivetettségében a rossznyelvű pletykakör kellős
közepén.
Csak sose bánd, hogy olyan gyors volt a magad-megadása!
Hidd el, kedvesem, én el nem itéllek ezért.
Sokfajta nyila van Ámornak: csak horzsol az egyik,
s késlekedő mérgét évekig érzi a szív.
Másik erős tollal, frissen kihegyezve furódik,
s míg a velőbe hatol, lobban a, lángol a vér.
Istenek, istennők ha szerettek a hősi világban,
jött látásra a vágy, s gyorsan a vágyra gyönyör...
SZERETTE s önként szolgálta őt a római német művészkolónia, nagyrészt fiatalemberek. De könnyebb
lett volna elfogni s kézben tartani egy siklót. Akaratos gyermek, ragaszkodó nő, kóbor hím, ma ilyen, holnap
olyan, alázatos, jólelkű, önző, gőgös, mindenkié és senkié. Itáliában jött rá, hogy ösztönösen a független,
érett férfi évekért gyűjtött címet, rangot az első tizenegy weimari esztendőben s volt egyebek közt sorozó
biztos, bányafelügyelő, tűzoltóparancsnok és operettrendező. A megszelidített vadóc egy magányos
óriásnak szolgált előre.
Azt is tudta, hogy idővel méreggé válna a boldogító római szabadság. Szakadjunk el a mézes fonáltól,
mielőtt elszakad, legyünk akármilyen keserű ízzel a szánkban, még keserűbb váddal mások sebzett
szívében mindig a szakító fél. Senkisem tarthatta rabul, még Róma sem, amelynek alámerülve testestül,
lelkestül odaadta magát. Bár a Város térképére bökve el-elmondta később, hogy sohasem volt olyan boldog,
mint ott, boldogtalan lett volna Rómában is, ha tartós hűségét követeli. Magányosnak otthon kellett lennie, a
parányi fejedelemség különbejáratú elíziumában, amelynek — hiszen utóvégre ő is német! — megvolt a
szabályos órarendje. De azért könnyezni kezdett, valahányszor Ovidiust idézte, mint utolsó római éjszakáján
is, a számkivetésbe induló latin költő búcsújára bízván, hogy tolmácsa legyen: Cum subit illius tristissima
noctis imago ...
Képeivel ha körüllebeg újra a szívfacsaró éj,
az az utolsó éj római búcsúm előtt,
s újra eszembe jut a sok kedves, amit veszítettem,
két szomorú szememet most is elönti a könny . . .
Magabiztos, megnyugodott író akkor lett belőle, amikor Olaszország után elveszíti rajongóit. Elveszíti?
Egyenesen lerázza. Nem törődik a lankasztó dédelgetés helyére süvítve benyomuló fagyos tisztelettel, megy
az útján, — vagy utolérik vagy nem. Úgyis jó nekik minden, gondolta öregkorában, lefegyverző restséggel az
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 127 -