12.10.2013 Views

RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

SHOW MORE
SHOW LESS

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

CS. SZABÓ LÁSZLÓ : <strong>RÓMAI</strong> <strong>MUZSIKA</strong><br />

köszönetre visszaperelnénk. Nyomorult a férfi, önkéntes alábocsátkozás közben is titkon az ő, az árnyék<br />

segítségére számít!<br />

Korán megközelítettem alvilágom bejáratát. Bolyong egy diák Salzburgban, bolyongva lebeg, mintha őt is,<br />

mint magát a Boldogasszonyt égi sarló hordozná s úsztatná felhőkön át. Mentében bekerítik viharzó,<br />

süveges kőszentek és akrobatikus angyalok, szétpattan szorító gyűrűjük s tovább eresztik, hogy tessék!<br />

égre szegett arccal igazodjék a körben vigyázó tornyok mögött bujkáló hold után. Akkor találkozott először a<br />

diák Salzburg utcáin, a Wolfgang s a Mond See partján azzal a délnémet misztikus operával, amelynek<br />

osztrák és bajor fafaragók voltak az oltári díszlettervezői.<br />

Egy este meghallgattam a színházban Gluck Orfeoját. Nem tudtam, mi vár rám, csupán a telhetetlen<br />

fiatalkori tudásvágy hajtott. Hallgatom, hallgatom, elönt valami boldogító önkívület, leteper a zene rettenetes<br />

hatalma, szomszédom hökkenten rám-rámsandít, miért sír ez a fiatalember s ha sír, miért mosolyog?<br />

Kiszédültem a csillagok alá, nyár volt, éjfélkor is zsibongott még a város. Hívott egy üres asztalka a<br />

Tomaselli kávéház teraszán, letelepedtem, egyszer csak, percek alatt megszületett fejemben egyik korai<br />

novellám, Orpheus és Eurydike. A kávéház ma is kávéház, miért ne, 1703 óta működik, sok Énekest túlélt és<br />

sok hitvesüket. De ott ültében azt az egyet nem gyanította a legényke, hogy életalkonyán Salzburgban vár rá<br />

az alvilág bejárata, melyet képzelete messziről is folyton ostromol egy napért, egy óráért, legalább egy<br />

percért, egy percnél is rövidebb összemosolygásért s az igazi köszönetért.<br />

Egyszer Orvieto mellett, az erdős hegyoldalban, tátongó etruszk sírkamrákra bukkantunk. Megszédült<br />

aznap fenn a dómtéren, félig eszméletlenül dőlt a vállamra egy kőpadkán. Nagy volt a hőség és<br />

szomjúságában túl hirtelen hajtotta föl az odavaló, meglehetősen nehéz bort is.<br />

Csak a holtak kőágyai maradtak meg a kifosztott üregekben.<br />

„Gondolod, hogy ilyen az alvilág bejárata?"<br />

Haboztam. Pár órája elfeketült körülötte a világ.<br />

„Inkább ólmos tengerszemnek képzelem."<br />

„Nap nélkül?"<br />

„Nap nélkül."<br />

„Ne beszéljünk róla. Süt a nap."<br />

Havas az alvilág bejárata, süti a nap. Körülötte patanyomok a hóban; éjjel, holdfénynél arra üget el az őz,<br />

friss virág után szimatol a drótozott koszorúk között, rózsából, szegfűből, nárciszból csak elszórt szirmokat<br />

hagy meg a hanton másvilági etetőjének. Napos és havas az alvilág bejárata.<br />

Végét rúgta volt a tél, erőtlenül tombolva hózivatar zúdult át Salzburgon utolsó közös utunk s a temetés<br />

között. Csillámló pihével borított vendégek nyitottak be a kis eszpresszóba, ahol üldögéltem, félig révülten,<br />

félig magamnál. Egy mesés kikötőben szeretnék élni... Ott fogunk élni... Hubert Robert kikötőjében ... Hogy<br />

örvénylenek a hópelyhek a halottasház körül!<br />

Sem a pincérnő, sem a vendégek nem sejtették, mi leli a sarokban azt a leszegett fejű férfit. De alig lépett<br />

be kutyás ember, az állat ráfeszült a pórázra, húzni kezdett felém, kapart, nyüszített, úgy kellett tovább<br />

noszogatni. A kutyák, óh a kutyák mindent értettek, együtt akartak vonítani az öreg Orpheusszal.<br />

HATÁR Győző figyelmeztet Jules Renard följegyzésére kincseket tartogató Naplójában.<br />

C'est au doux climat de cette femme que je voudrais vivre et mourir.<br />

Élni és meghalni. Meghalni! Elnéző mosollyal, játszva s rendületlenül szolgálta a férfi önzését, kivéve a<br />

legnagyobbat, amely királyi gőggé álcázott kisfiús gyávasággal elsőbbséget követel magának a távozásban.<br />

Hogy még akkor, még a sztoikus búcsúnál is a méltóság mögött anyánk szoknyájába kapaszkodjunk.<br />

Az a doux climat... Puszta jelenlétével észrevétlenül megkönnyítette, hogy elviseljem nem az embereket<br />

— azokat bírom —, hanem magamat. Amióta nincs, teljes súlyommal, apámtól, anyámtól örökölt<br />

melankóliával nehezedem az özvegy férfira. Vajon hasonló nagy teher volt neki is ez a teher vagy<br />

pehelysúlyúvá tette a szeretet, amelyről Pál szól a korintusi levélben?<br />

___________________________________________________________________________________<br />

© Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 139 -

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!