RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIKA
MI A leggyakoribb, mi az országos név, amit bármerre kalandozva megtalálsz? Vendesi. Földbe szúrt
hirdető táblák szerint így hívnak minden harmadik olaszt. Persze nem név, annyit jelent, hogy Eladó.
Valaha minden bereknek, forrásnak, ligetnek, szirtfoknak, berénynek, lápnak, levendularétnek, dombnak,
öbölnek, szigetkének volt egy védelmező istensége. Most van telekügynöke. Vendesi… Vendesi... Vendesi
úr fölriasztja Pán legtitkosabb menedékét is. Ha ma még nem, holnap már eladó a római Capitolium. Mert az
olaszok nem Caesar fiókái, sem Horatius tanítványai, Crassus az ősapjuk. A ház- és telekspekuláló
milliomos.
Szent bulldózer, kotorjál érettünk.
VELLETRI fölött terem ez a jó kicsi vörösbor, Giuseppe csúsztatta elém, rejtélyes rókamosollyal.
Giuseppe... Node nem számít, hogy mi áll a foglalkozási rovatban. Hogy minek tartjuk magunkat, az a
lényeg. Ő a barátom belső titkos tanácsosa. Ahogy apám libapásztorból lett, írástudatlan jász legénye is
„mindenes titkár" volt, gazdáját meg Erdély urának titulálta, ha vidéki lovasmérkőzéseken apám felől
kérdezték a helybeliek. Nincs beleszólásunk az ilyen rangosztásba, szuverénebb, mint egy császáré.
Az a kis bor Velletriből. Szopogatva visszaemlékszem a sok nemes és kevésbé nemes borra, amivel
életemben megkínáltak szegény olaszok; az első, avató pohár egy fiatal kocsmárosé volt Colle di Val
d'Elsához közelítve, az út mentén.
Igyatok, ez az én vérem, amely érettetek...
Említettem már, hogy nem illik törni egy falatot sem, ha keszkenőből, papírból vagy akár a tálból megkínál
egy olasz. Jó étvágyat kívánunk, ez a rituális válasz. Spanyolok közt hasonló a szokás. De a bort, egy
pohárral elfogadjuk. A két katolikus latin országban.
Hol is?! Villámlásszerű volt a felismerés. Igyátok, ez az én vérem, amelyet értetek ontok. A kenyeret, azaz
a Testet, amit a szentegyház egy szín alatt kiszolgáltatott a szertartásain, nem illik elfogadni. De a bort már
igen, a Vért, mert azt megtagadták a hívektől, maguk hajtották fel az oltárnál a papok.
PÁRBAJ, olasz módra.
„Stronzo di merda!"
„Ma lo sa Lei che a me stronzo non ha detto ancora nessuno!"
„Stronzo di merda!"
„Ah be'. Arrividerci."
Magyarul körülbelül ilyenformán:
„Szarházi kakafi!"
„Hallja-e, azt hogy szarházi nekem még nem mondta senki!"
„Szarházi kakafi!"
„Vagy úgy. A viszontlátásra."
Ki tudja, hány remekművet nyerünk azon, ha effajta évezredes bölcsességgel folyik le a párbaj d'Anthès
báró, a cár föltehető agent provocateurje és Puskin között.
PÓTOLHATATLAN írói mulasztás.
Lehet, hogy nyugdíjas kisember a kis öreg, lehet, hogy könyöradományokból él, talán befogadta egy
rokon, magafajta szegény. Ábrázatára van írva a boldogság. Vagy a gondtalanság? Ikerfényüket nehéz
megkülönböztetni. Kalapot hord, de nincs nyakkendője, kopott és tiszta a ruhája, valószínűleg az egyetlen.
Hogy bennszülött, látom csekély néprajzi tudással is.
Szóba elegyedik féltucat pomádés fürtű kamasszal a gyöngyfüggönyös bárajtó előtt. Előkerül zsebéből
egy hosszú zsineg, össze-vissza bogozza, középütt fogai közé harapva két szabad végét az egyik fiú
kezébe nyomja, előrehajlik és egy verses mondókára oldozni kezdi a szájával. Egyszerre dolgozik a nyelv,
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 148 -