CS. SZABÓ LÁSZLÓ : <strong>RÓMAI</strong> <strong>MUZSIKA</strong> nyomozati rész. S az is, hogy melyik légióban szolgált az apám, mint százados. Térdén lovagolva, először tőle hallottam a sivatag varázsáról, amely máig rabul ejt. S éltem — no, alig vitás — Erdélyben, amíg Báthory István volt a fejedelem. Őt megválasztották lengyel királynak, engem világgá sodort az örökös mehetnék, először talán a sleppjében, lehet, hogy rögtön saját szakállamra. Beszéltem franciául és hollandul is, tudtam zsidóul, mert kijártam a teológiát, egy ideig Flandriában összedolgoztam I. Erzsébet kémeivel, az egyiknek orrába harapott a vérbaj. Vittem, hoztam titkos üzeneteket Amszterdam, Antwerpen és Párizs között, úgy volt, hogy átkelek az Alpokon, el is jutottam Svájcig, aztán nyomom vesz. Nem örökre. Harmadszor az Alpoktól délre bukkanok fel, Velencében, a vígan haldokló Köztársaság végnapjaiban. Furcsa, hogy nem érdekelt a kártya, pedig akkor már játékbarlang az egész város. Eljártam az árvalányok koncertjeire, zenekaruk játszotta legszebben Vivaldit, szellős tetőlakásom a Santa Maria Formosa templom mellett tele volt metszetekkel. De milyen nyelven beszélek közben, magyarul? törökül? angolul? Mert nem ott születtem, csak megragadtam. S mikor mennyi a pénzem, vajon szegényen, de jól éltem mind a három jelenésben? Annyi körülbelül bizonyos, hogy egyszer sem voltam hadiszállító. Akadna hát bőven, ami után nyomozni kell, az a baj, hogy fogy az idő. Persze úgyis kár törődni korábbi hüvelyeimmel, ami elmúlt, elmúlt, akár jártam itt párszor, akár a képzelet játéka csupán a borzongtató érzés, hogy egyik-másik pillanat a múltból inkább a hazám, mint a többi. De nem lehetne egyszer rövid szerepet kapni, egy madárét, tücsökét? S nincs kettős szerep, a változatosság kedvéért? Én vagyok a tücsök egy görög szigeten s a hajós, ki a tücsköt hallgatva közelít a parthoz. OKTÓBERVÉGI tücsök valamelyik kolostorkertben az Aventinuson, hol? hol? a sötétben nem árulják el a mozdulatlan píneák. Lucskos telehold, nyirkos csillagok, nyálkás szellő; alattomos melegével örökkévalóságot mímel a vénasszonyok nyara. Mind áltathat; amit homlokomról törölgetek, már ízelítő a halálverítékből. Hiába öregszik a szakállas kőmaszk a falusias kis tér kútszögletében, szolgálnia kell: örökké szóval tartja a beteg éjszakát. Ma felismert a fűszeres, októbervégi tücsök. Hat éve jártunk le hozzá esténként, — és a Signora? hol az asszony? De hol van Faustina, Julia, Laelia, Clodia, Etrusca, negyven élettel ezelőtt nekik mérte egy császárvárosban a borsot, fügét, sajtot és felvágottat. Sokan voltunk a boltban, egyszerre beszélt mindenki, hozzá a fele, egymáshoz a többi, elmaradt a válaszom, észre se vette. Múlandó a piramis a Szent Pál kapunál; isteni úrnőik: Juno és Diana után haltak a templomok ezen a dombon. De halhatatlan a fűszeres, ma felismert, októbervégi tücsök, pedig nem látott Augustus császár óta. S a Signora? — hol a Signora, hol maradt? Hol, csakugyan. Ha engedelmesen szól a szakállas kútszáj és szólsz makacsul, októbervégi tücsök, miért nem szól már ő, miért nem szól rám a hátam mögül, fél talán, hogy megriad és elnémul a kút? Gyík lakik a sírodban, téli éjjel sírod hótakaróján őz üget át, halálod könnyű volt, mint a madaraké, vajon miféle jótettet akartál e halállal, milyen javamat akartad, talán azért tetted, hogy azóta magam is félig a halálban élve, jobban tűrjem s ha lehet, szeressem a többi halálraítéltet: minden embert, de a halhatatlan rózsát is a Margit-szigeten és Ronsard sírján és oszlopos kis római kolostorudvarokban s a feszes tavaszi krókuszokat, amiket Füred felé biciklizve neked tépek, te régi asszony s amelyek téged idéznek lábam alatt magányos sétáimon egy londoni közparkban, mert ami most történik, régen megvan, és ami következik, immár megvolt, és az Isten visszahozza, ami elmúlt, mondja a Prédikátor. Fogyó kertek sikátoraiban alattomosan kúszik a sirokkó, lucskos a hold, a halál előlege tapad nedves homlokomra. Hol van Faustina, Julia, Laelia, Clodia, Etrusca és miért maradtál el olyan messze mögöttem a sötétben, nem hallom, amikor szólítasz, felnéz a fűszeres, megismer, kérdez, sokan vannak a boltban, nem kell felelni, tovább méri a borsot, fügét, sajtot és fölvágottat, negyven életen át mérte, szeletelte Augustus óta, meddig emlékszem még a hangodra, amelyet hamarább ismertem, mint arcodat, megkondult a harang, azt hiszem, a bencéseknél, milyen harsányan szólsz, októbervégi tücsök, de hol? de hol? nem árulják el a fák. ___________________________________________________________________________________ © Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 158 -
CS. SZABÓ LÁSZLÓ : <strong>RÓMAI</strong> <strong>MUZSIKA</strong> ___________________________________________________________________________________ © Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 159 -