RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIKA
Felsőbb tanulmányai abból álltak, hogy sikertelen jogi próbálkozás után kéjjel teleszívta magát görög
bölcseleti tanokkal, különösen Epikuroszéval, aki nagy költő elődjét, Lucretiust is lelkesítette. Megfelelt
visszahúzódó, egyszerű, szerény és ragaszkodó természetének ez a lélektől lélekhez szóló tan. S megfelelt
ösztönös aszkézisének, hogy Epikurosz kioldozta követőit a szenvedély szolgaságából. Bölcselete a
független városállam, a polisz összeomlása után Nagy Sándor világhódításának a vetéséből sarjadt ki,
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 26 -
1.
Ünnepük van a latin pásztoroknak, ünnepe a magyar versnek. Megjelentek Lakatos István átköltésében
Vergilius pásztori versei, a tíz Ecloga.
Lakatos Istvánt az utolsók közt tüntették ki Baumgarten díjjal. Huszonegy éves korában, jóval Babits, a
költő-kurátor halála után, de — úgy éreztük — sírontúli helyeslésével. Egyetlen verskötete, A pokol tornácán,
1949-ben jelent meg. Félreértés ne essék, az a tornác, egy másik pokoltornác küszöbén, a hitleri megszállás
volt. Aztán elnémult, „nem az énekes szüli a dalt: a dal szüli énekesét", írta valamikor Babits. Miféle
alvilágjárásra tűnt szem elől? Miféle kopogtató jelbeszédre más pokolfuratok foglyaival a Rém-korszak lenti
útvesztőjében?
Messze járt nagyon, — aranyvilágban. Eljött a nap, talán neki is, mint Dantenak, egy Húsvét reggelén,
amikor összetalálkozott kalauzával, a szolgálatkész mantovai szellemmel, aki minden költők dicsősége,
dísze. Or se' tu quel Virgilio! Mert kölcsönszavakkal Vergiliusról beszélek. 1962-ben megjelent a teljes új
magyar Aeneis; Devecseri Gábor Homérosz fordítása mellett emberöltőnk legnagyobb vállalkozása az ókori
költészet tolmácsolására. Kevés munka tölthet ki magasztosabb feladattal egy életet a mai magyar világban.
S nemrég hagyta el a sajtót, nemes köntösben, szép papíron, Kass János rajzaival, a tíz Ecloga. Meghaladja
helyünket az Aeneis elemzése; Lakatos formaművészetét amúgy is könnyebb a kisebb méretű Eclogákon
bemutatni.
Vergilius első verse, a nyolcvanhárom soros nyitó ecloga s utolsó műve, a majdnem tízezer sornyi Aeneis
egyaránt egy elűzöttről szól, aki feldúlt tűzhelyétől menekülve, hazátlanul új házhelyet keres magának az
erőszakos világban. Képviseleti alakban ifjúkori traumát hordoz a földönfutó pásztor s a honkereső trójai
herceg, egy költő traumáját a földrabló zsoldoskatonáról. Mert a kapitány, aki két polgárháború
fegyverszünetében, jutalmazása után elűzte Vergiliust apai telkéről — (s ha őt nem, körben a szomszédokat
talpalattnyi jussukról) — alig különbözött a betlehemi gyermekgyilkosoktól. Porcelán költészet Vergilius
pásztori verse, de a porcelán magas hőfokú kemencében ég ki törékenyre. Az ő kemencéje a ki-kiújuló
polgárháború volt. Versei felszínén csak a vetélkedő paraszténekesek látszanak s a takarékosan odafestett
növényi díszlet. De láthatatlanul a mázba van égetve a rettegett zsoldoskatona is, az Idegen, akitől elnémul
a dal a megszentségtelenített földön, mert széjjelfutnak előle berekből, forrásból és a tűzhely mellől
védelmező isteneik. Burkoltan kellett róla beszélni, hiszen kíméletlen, fürge kardjának köszönhette hatalmát
a költők védelmezője, Octavianus. De azért ott van s hogy ott van, tudta a jövendő császár is. Csitt, majd
kárpótolunk, te költő, máshol a telekért, ahol gondtalan gyermek voltál.
Mert az lehetett, nagyon boldog gyermek. Életéről keveset tudunk. Mantova mellett született, árokparton,
az együgyű s mégis mélyértelmű monda szerint. Igaz a monda, ha jelképesen értjük az árkot:
öntözőcsatornának, a lombardiai tájnemesítés jelképének. Apja olyan helyzetben lehetett, mint
Shakespeareé, amíg jól ment dolga; módosan gazdálkodott, talán nagyban méhészkedett, talán
fazekasüzeme volt. Mindenképpen telt a fiú magasabb neveltetésére. Vergilius viselkedése később, a
hatalmasok közt jobb származásra utal — bár sejtésnél többre nem jogosít —, mint a görcsös önérzetű,
védekezőn rátarti Horatiusé, a szabados fiáé.
Alsó iskoláit a közeli Cremonában végezte, felsőbb tanulmányokra Rómába ment, ahol évekig csiszolták
elméjét az akkor szokásos szabad oktatással. Aztán leköltözött Nápolyba, ott töltötte élete zárkózott,
második felét. Mélységes lelki okai lehettek e választásnak. Az északitáliai gyepűvidék és határőrség
romanizált lakói voltak a legderekabb honpolgárok, a hűség, kitartás, áldozatkészség példái már Hannibál
elözönlő kísérlete alatt; később ők a „római haza" eszméjének a kovácsai versben és prózában. Valamennyi
közül legkivált Vergilius. De sohasem érezte magát otthon Rómában. Északitáliai kelta és etruszk
parasztvidékről költözött át a görög nyelvű és szellemű Délitáliába, mintegy kitérve Róma elől. Valósággal
mániája volt a terheket osztó és vállaló, tettrekész városnak a hivatástudat. Vergilius csak megbecsült
vendégnek érezte magát ott, még kiforgattatása után is, amikor nincs már keresnivalója északon, a boldogító
gyermekkori földön. Ne vágjunk azonban a dolgok elé.