RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIKA
Árnyak, alakok
ROPPANT meteorkő, üszkös tömbjén az űrszáguldás ragyáival az Aventinus lábához csapódott be.
Parkosították, kecses píneasor vonul egyik oldalán, üres héjában nyáron szabadtéri hangversenyek, operák
szólnak. A Caracalla fürdők gigászi romja.
Két ősi templom áll egy kicsit tovább az úton, középkori mozaikművészek, a Cosmas család mesterei
díszítették. Gondűző kóborlásaimon, 1949-ben csak kitartó utánjárással tudtam előkeríteni az első templom
kulcsát. A másikat, a S. Cesareot akkor tatarozták, vastag por lepte a mozaik-intarziákat, püspöki trónt,
szószéket, mind vártam, hogy köhögni és tüsszögni kezdenek a faragott angyalok.
Visszajártam oda, egy heverő márványgerendán üldögélve nézegettem a hűsben dolgozó, papírcsákós
kőműveseket. Sohasem zaklattak, Rómában semmisem tilos. Szerettem a keskeny, kihalt mélyutat is a
templom előtt, Via Porta San Sebastianonak hívják, magas kertek alján egy későrómai városkapuhoz, a Via
Appiára s a katakomba-hálózat felé vezet ki. Csak tovább kell menni s hamarosan elérünk a legendás
keresztúthoz, ahol Péter apostol menekülőben találkozott megfeszített Mesterével. „Hová mégy, Uram?"
„Megyek Rómába, hogy másodszor megfeszítsenek." Másodszor, azaz helyetted is. Erre Péter visszafordult.
Maradni kell, ki kell tartani, vállalni kell a keresztet. S hát én?...
Temető utca lehetett ez a keskeny mélyút is, a Via Porta San Sebastiano, mint híresebb, parádés
folytatása, az Appia, elzsongította hajdani sírok békessége. Kétfelől a dombos kertek és szőlők át vannak
lyuggatva földalatti „galambdúcok"-kal. Így hívták a rómaiak a hamvvedrek több soros fülkéit. Előkerült a
földből egy római ház s ugyanazon a telken a Scipio család temetkező helye. Borzongtató, homályos alvilág,
emlékeztet Piranesi lázas-látomásos metszeteire az antik holtak föld feletti és föld alatti hagyatékáról.
Konzervatív volt a család, a hamvasztó szokás elterjedése után is ragaszkodott a korábbi hantolási módhoz,
féltucat nyirkos kőkoporsó vésett betűit követheti az ujjunk, ha nem segít szemünk a sötétben. A
tizennyolcadik század végefelé bukkantak a kriptára.
Africanus, Asiaticus, Numantinus, Hispanus: a férfitagok neve elárulja, hogy Európán kívül két világrészt
nyitott meg kardjuk Rómának. Művelt, nagylelkű, mértéktartó, szolgálni kész személyükben ismerte föl saját
menekülésüket a megalázott, keserű görögök egyik legjobbika, Polübiosz, a rabul ejtett államférfi s későbbi
történetíró. Oldalukra állt, azzal a hittel, hogy e tanulékony, civilizált hódítók védelme nélkül megsemmisül a
káprázatos örökség, amit önmarcangoló testvérháborúkban maguk csak herdálni tudtak. Ahhoz, hogy Athén
a kiművelt emberfők szentelt tűzhelye maradjon, el kell fogadni a sors ítéletét, Rómáé a jövő. S virulva a
görögöké is — velük, tengődve, ellenük.
Rögtön a tatarozott templom mögött áll Bessarion bíboros korareneszánsz villája, nyitott, oszlopos
tornáccal. Oda is becsöngettem. Egy parasztasszony volt a házőrző, elhessegette utamból a tyúkokat s
magamra hagyott. Üldögéltem a füvön, delet harangoztak, kimentem a néptelen utcára s elkezdtem fel-alá
járni a kertek alatt.
Sohasem hiányzott Rómából a görög. Ide futottak arab hódítók, ide bujdostak képromboló császáraik elől,
menekült telepük már 1000 előtt a ma is álló, kerek „Vesta" templom mellé tömörült, templomuk, a város
legszebb román stílű harangtornyával a republikánus Róma szétrombolhatatlan alapjaira épült, Schola
Graecának hívták, mai neve: Santa Maria in Cosmedin félig görög, díszítést jelent a végszó. Bessarion tíz
perces sétával elérhette a villából.
Végnapjaihoz közelített Bizánc. Külvárosaira zsugorodott a volt világbirodalom, amelyet lakói görög
dölyffel rómainak neveztek, mert ugyan mit számított már hatalmas, gonosz nővérük, a nyomorúságba
süllyedt, siralmas latin testvérváros a Tiberisz-parton! A végzet iróniája, pokoli irónia, hogy végóráiban egy
menthetetlen sorvadásos vetett meg egy ál-sorvadásost, a csodaszerű újjászületés küszöbén.
Nyugaton mindenki fölkészült Bizánc közeli bukására. És senkisem hitt benne. Lesújt az ítélet, gondolták;
Isten ostora: a török felfalja a velejükig romlott, cselszövő, „szakadár" görögöket. S nyomban utána: nem,
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 115 -