RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIKA
sötétség középkori benne, hanem a világosság: a földi paradicsom fényözöne a Purgatórium végén és a
látomásos, vakító fényrózsa, amely fölissza a földi színeket a Paradicsomban.
Alig láttam szebb altemplomot. Honnan ered a kripta? — tűnődtem, mi lehetett első mintájuk, vajon az
ókeresztény betlehemi bazilika? Mindenütt szentek csontjait helyezték az oltár alá, talán a földalatti
sziklajászol emlékezetéül. Arra épült rá a ma is álló bazilika. Nagy Konstantinosz és Justinianus bőkezűsége
által felmagasztalva, a Szentföld egy ideig egyetemes stílusforrás és lenyűgöző példa; fénykorában a
császári Kelet tanította építkezni, faragni, festeni az ámuló, alázatos törzsi Nyugatot.
Üldögélünk a hűvös oszloperdőben. Nyolcadik századi a templomalapítás, a tizenegyedikben
átalakították, akkor készült a márvány cibórium, a következő század megnagyította, e korból való a
bizáncias falfestmény s a mozaikpadló. Szabó Zoltán azon szokott tréfálkozni, hogy írásaimat átdolgozom,
az átdolgozást kibővítem, a bővített átdolgozáson javítok, bővítem, a bővített bővítést, javított javítást
átdolgozom. Nézz körül, ez történt a legtöbb középkori templommal.
Pár száz lépésre, a lejtőben ért a második meglepetés, a Santa Maria Maggiore. Hát csupa varázsló
Kőműves Kelemen működött ebben az országban? Régészeti ásatás folyik odabenn, figyelmeztet az őr a
kapunyitásnál. Nem is jutunk túl a bejáraton. Végiglátok a freskódíszes diadalívig, de alattam megnyílt a föld,
felásták a padlót a templom hosszában. Ha csak egyet lépek, pogány sírok közé esem. Római temető
húzódott meg a mélyben. Csak római sírok, jegyzi meg az őr. Errefelé nincs sok becsülete annak, ami más,
mint etruszk. Nekem hátborzongtató: Pécs és Aquincum egy fedél alatt.
„Jár errefelé valaki?"
„Eddig körülbelül tizenötezren."
Az év közepén tartunk.
„Tizenötezren az idén?!"
„Főleg németek, franciák, svájciak."
Három alapos nép, fölkerekedés előtt végigbolhásszák a kalauzokat. Olasz kevés jön, teszi hozzá
szemrehányás vagy hamis szégyenkezés nélkül. Ekkora múltat csak módjával lehet elviselni.
VITERBO. Ült, ült, csak ült a viterbói palotában a pápaválasztó konklávé, nem tudott dönteni.
Megdühödött a nép s lebontotta a tetőt a bíborosok feje fölül. Egyszeriben volt határozat, 1271-ben trónra
került X. Gergely. Ő aztán elrendelte, hogy a választásokon fogják vízre s kenyérre a késlekedőket. Kár,
hogy üres szó maradt a bölcs parancs.
Oka az ismétlődő huzakodásnak a nagypolitika volt. Dante születése tájától francia pápák és bíborosok
egy negyedszázadon át kezesen kiszolgálták Anjou Károly herceg fondorlatos hódító terveit. (A
magyarországi Anjou ág kalandor dédapjáról beszélek.) Szent Lajos király szentségtelen öccsének ugyanis
a ronccsá vált bizánci birodalomra fájt a foga. Szicília már az övé volt. Jó ugródeszka, onnan egyenest
belefejeselhet a tengeren át a császárságba. Csakhogy ugrás előtt összeroppant a deszka: helyőrségét
lemészárolták Palermóban, a hírhedt húsvéti vecsernyén, több ezer franciát öltek meg, futnia kellett a
szigetről. Szétfoszlott a birodalom délibábja, de a légkör már meg volt mérgezve, az olasz papok gyűlölték
francia paptestvéreik között a gall imperializmus csatlósait, egy-egy konklávé is e két nemzeti csoport
marakodása miatt húzódott el hónapokra, évekre. Megválasztásuk után Péter utódai monotonan
fogadkoztak, hogy most aztán jön a sürgős egyházreform (aminek senkise mert nekilátni), a Szentföld
felszabadítása (ugyan hány naiv rajongó hitt még benne?) s a kibékülés elszakadt keleti testvéreikkel
(föltétel nélkül dogmatikai megadás árán). Hosszú avignoni fogsággal végződött a sok hangzatos szó és
fogadalom.
Viterbo a pápák második székhelye a Középkorban. Zivataros volt a város viszonya magas vendégeivel.
Átkot a pápák vagy innen hirdettek vagy polgáraira mondtak ki. De Viterbo nélkülük sem unatkozott volna.
Máig érintetlen a Pellegrino negyed, amely felülmúlja egy szédült díszletező képzeletét is. Harcedzett
lakótornyok, függő lépcsők, gyilok-folyosók az utca fölött, bolthajtásos sikátorok, rostélyos ablakok sötét
kőházakon, lesálló sarkok, eszményi hadszíntér mindennapos belháborúknak. Viterbo története, mint a
legtöbb olasz városé fáklyás menetekkel és álarcos bálokkal fűszerezett folyamatos párbaj Tybalt, Mercutio
és Romeo között. Lehet, hogy Assisi Szent Ferenc megszelídítette a legendás gubbiói farkast, még
paroláztak is, de az egykorú polgárok túltettek az emberevő ordason. Haraptak, hadakoztak, féltek. A
középkori festőiség országszerte a félelem emléke; szűk városokba összezárva még vadabb volt az ember,
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 75 -