RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIKA
Volt a rómaiak meggazdagodása előtt egy másik milliomos társaság, amely sokkal több görög kincset
mentett át nekünk eredeti formában. Az etruszkok. Azzal a szándékkal, hogy elviszik túlvilági lakomáikra.
Végtelen bankettnek képzelték a másvilágot, felköszöntők nélkül, de sok táncmuzsikával s lenge öltözetű
furulyás rablányokkal. Tízezerszámra pakkoltak fel szebbnél szebb attikai vázákat az ígéretes útra.
Legalábbis amíg virult nekik. Később, hanyatlásuk idején, a sorozatos vereségek hatása alatt a másvilágról
is elsötétült a meséjük. Mit nem tesz a politika! Földalatti sírszobák falán még ma is nyomon követhető föld
feletti történetük: az ellenséges Róma hódító előrenyomulása laza birodalmukban. Minél jobban zsugorodott
a hatalmuk, annál ijesztőbb lett a másvilág. Állítólag Lucretius, a latin költő-óriás sötét alapszíne is etruszk
beütés. Azt hiszem, egyszerűbb a megfejtés. Gyermekkorában átvészelte Sulla polgárháborúját; egy életre
szóló trauma volt az a vércsapolás. Mégis hány követte!
Senki sem készített statisztikát, de a római költészet remekműveinek jó egyharmada, gondolom, hasonló
polgárháborús traumából táplálkozott.
Kik s milyenek voltak az etruszkok? Száradt volna le a keze a zabráló északi barbárnak vagy az ördögűző
szerzetesnek, aki befűtött a könyvbúvár Claudius császár etruszk történetének utolsó példányával!
Valószínű, hogy még legjobb fajtájukban is volt valami vaskosság. Maecenas, az állítólagos királyi sarj se
kivétel: tréfája egy árnyalattal közönségesebb, mint az asztaltársaké, a kelleténél eggyel több gyűrűt visel az
ujjain, a drágakő egy árnyalattal nagyobb a kelleténél. A sors iróniája, hogy elsősorban másokért vagyunk
hálásak az etruszkoknak. Megőrizték holtukban a görög vázákat, gondoskodtak latin költők független
nyugalmáról.
ETRUSZK múzeum a Villa Giuliában. Fő büszkesége a két és fél ezer éves terrakotta Apolló szobor
Veiiből. Soha nem láttam szebb, kegyetlenebb és idegenebb férfifejet, el nem tudom képzelni élő emberen.
Annál jobban él önmagában, félig isteni, félig fenevad létében. Vonzó is, visszariasztó is, látszatra
emberszabású, mégis más csillagról való. Mit jelent ez? Hogy bármint igyekezzünk, nem hatolhatunk az
ókori emberbe, nem érthetjük igazán? Vagy csak az etruszkokat nem?
Lírai gőz, amit D. H. Lawrence, a tuberkulotikus láz tüzében, egy halódó ember vágyálmaitól emésztve
összerajongott életigenlő farkas mosolyukról. Mosolyog Apolló, de min? Iszonyat is lehet. Róma tőlük vette
át a gladiátor játékokat.
ANTIK szobrok Diocletian császár nemzeti múzeummá átalakított melegfürdőiben. Az egyik görög-római
istent a Tiberisz fenékiszapjából emelték volt ki. Talán az Angyalvár tetejéről: Hadrianus dobalakú
mauzóleumának a párkányáról került oda, mikor az ostromlott rómaiak, mindenből kifogyva, ledöntötték a
partmenti császársír szobordíszeit, hogy a magasból barbár szorongatóikra görgessék. De bekerülhettek a
folyóba kertekből, lugasokból, oszlopcsarnokokból is, meggondolt pusztítással. Jézus halála után Apolló még
sokáig isten volt a keresztények szemében, rosszfajta isten. Derűs áhítat helyett dühös borzadást váltott ki
szívükből.
Titokzatos metamorfózissal, futó révületemben néhány percig úgy tudtam látni a veii Apollót, ahogy ők.
Visszahőköltem az erejétől. Csak egy darab faragott kő, mégis milyen hatalmas és fenyegető, milyen
démoni, a szó goethei értelmében: vonzóan félelmes! Szétfoszlott körülöttem a múzeum, kozmikus
harctéren álltam, megértettem, hogy a fanatikus keresztények úgy estek az istenszobrokra, ahogy az elszánt
csatlós rontott csatarendeken át csákánnyal, dárdával, karddal az ellenséges király felé. Ha elesik a király,
felbomlik és futásnak ered a hada.
VATIKÁNI grották. Junius Bassus márvány szarkofágja Kr.u. 359-ből; oldalán, oszlopkeretes fülkékben tíz
bibliai jelenet. Jézus, a göndörfürtű, tógás Isteni Gyermek oroszlánlábú székéről tekercset nyújt át jobbján és
balján két göndörszakállú szenátornak. Péter az egyik, a másik Pál. Ez a domináló kép.
Bámulatos a hellenizált Róma hosszantartó ereje a birodalom alkonyán. Mintha nem dühöngött volna
több, mint egy évszázadig élet-halál harc a betörő barbár néphullámokkal, mintha nem dúlna — amióta Nagy
Konstantinosz akaratából államvallás a kereszténység — vádaskodó belháború zsinatok, eretnekek s a négy
dogmatikai fellegvár: Róma, Bizánc, Antiokheia és Alexandria közt. Az Evangéliumok galamblelke olvad
össze a császári Ezüstkor méltóságával ezen a munkán, tökéletes a fúzió. Lehet, hogy a múlt fényes és
sötét fejezetei fényesebbek és sötétebbek az utódok előtt, mint amilyenek valóban voltak. Junius Bassus
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 9 -