RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIKA
Hosszan rám nézett, majd az asszonyra, mintha mérlegelné, hogy melyikünket tüntessen ki felelettel,
benyúlt a zsebkendő bokrába, kihúzta az elrejtett szemüveget, MADAMA! — szólt könnyedén meghajolva s
hercegi keccsel átnyújtotta neki, miközben másik kezével észrevétlenül eltüntette százlírás borravalómat.
Ötszáz Lírát kapott volna akármelyik orgazdától. De nápolyi volt, nem bírt ellentállni a gesztusnak, megért
volna kétszer annyi ráfizetést is.
NÉPI humanizmus. Hippi hajzat, torzonborz szakáll, farmer nadrág, tömött farzsebek, rikító mexikói ing,
üveggyöngysor a nyakban, lengő fülbevalók. Föláll és helyet ad egy törődött, öreg férfinak a zsúfolt
autóbuszon.
S ha nem tud Danteról? S ha nem tud, annyi baj legyen.
DE SICA régi filmje, Umberto D. a magányról szól, egy ágrólszakadt, öreg kishivatalnok magányáról
Rómában. Kegyetlenül meggyötört annak idején, pedig akkor még nem sejtettem, hogy hatvan után
potenciálisan mindenki Umberto D. Hogyan bírtam volna, ha ráadásul London tengermélyi magányába
helyezi a remekművet? Kijövet a moziból, körülnéztem volna egy szárító kötélért a nyakamra.
Rómában mégis ott vannak a kóbor macskák. Táborhelyük az óváros, egyik tanyájuk a Largo Argentina
körülrácsolt, mélyebb közepe, ahol a tér feltárt, hajdani szintjén három templomrom áll a republikánus korból.
Ha kisebb terület is, mint a Forum, egyformán szeretem, mert jó színérzékkel fásították. Illik a fenyők
vöröses törzse a kődobogón ágaskodó, csonka oszlopok rőt törzséhez. Nem győzöm hajtogatni, hogy Róma
egyébként is a legszebb színű város.
A mélység egyik szögletében tanyáznak a macskák. Kiáll a bordájuk, közadakozásból tengődnek. Elfogy
még a hideg spaghetti maradék is, a ráragadt paradicsom mártással. Pedig macskáknak az már csak
hajszálnyit jobb a halálnál. Mint nekem a hideg berbécstokány.
Lemászik közéjük egy kislány, visszaereszkedik az Ókor szintjére. Sűrű magányban él minden gyermek,
de hamarább tud segíteni magán, mint mi, Umberto D.-k. Hol ezt, hol azt a kis cicát emelgeti, forgatja.
Questo mi piace, mondja magának az egyikre. Idegesen ásít a macska a karjában, torkig kitárul a mini
tigrisszáj. Milyen tiszta. A nyelv, a szájpadlás, az íny, a tűfogak. A kislány félkarjával öleli új élettársát, a
másikkal átlendül a rácson és lavírozni kezd az autók közt. Örvényes zuhatagokban két összekapaszkodó
menekült egy lélekvesztőn. Már vele játszom.
Rómában mégis ott vannak a kóbor macskák. Olyan régóta, hogy talán latinul beszélnek. Csak az
anyjukkal persze, a mai olaszokat nem érdemesítik rá.
A GAZDÁTLAN római macskák az ős hippik. De emberszabású másuk már beszivárgott a san franciscoi,
londoni, amszterdami tenyészetből a Pincio domb s a Piazza di Spagna közé mintázott híres barokk
lépcsőre. Amely méltó lenne, hogy egyenest az égbe vezessen. (Csak a város legdrágább szállodájához
kanyarog fel.) Itt az idegen hippi, a Largo Argentina ókori kövein s a Pantheon kövezett árkaiban a
bennszülött macska egyaránt békés, szabad, tétlen és egykedvű.
Körülbelül másfél százados az angolszász hódítás a Spanyol Lépcső környékén. De milyen változatos a
stílustörténete! Kezdetben volt az idill-festő, aki reggelenként műtermi parasztmodelleket halászott ki az
aljában. A gyülekezőhelyükön. Tudták, mitől döglik a távoli vevő, mi kell a füstlepte, kormos északeurópai
piacnak. Kisdudás, nagydudás, bocskoros furulyás egy utcasarki Mária-kép alatt s táncos lábú, szüretelő
menyecske, aranypénzzel a nyakában. Ez a színfolt — gyöngyösbokréta és bohémia — csalogatta ide a
Viktória-kori családfőt, művelődésre ítélt, krinolinos asszonynépével. Megnyílt a téren (sehol másutt
Rómában) az első teaszalon. Afféle gyarmati enklávé, mint majmaival Gibraltár. Később a hallgatag lord s a
feszes nagypolgár mellé szegődött tengerentúlról kedélyesebb, tehát hangosabb nyelvtestvérük, az óriásra
nőtt öcsike. Megnyílt a téren az első angol könyvesbolt.
Ma a Spanyol Lépcsőn heverésznek az angolszász viráglányok, virágfiúk. Ez gitározik, az meg szundit,
maguk elé bámulnak, gyertyafénynél a Bhagavadgitát böngészgetik. Fordult a világ; a kivasalt, urbánus,
szepegve kíváncsi olaszok között ők a színpompás, anarchista vándorcigányok. Dédapjuk kordában tartotta
Indiát s tea előtt, tea után családostul bérfogaton irgalmatlan kötelességtudással végigjárta a „pápista" város
csillagos nevezetességeit. A dédunoka úgy tesz, mintha ő lenne a hindu, dologtalan köldöknézésbe merülve
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 150 -