RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

„Én ismerem."
„Él még az író?"
CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIKA
Jegyzés közben kérdezte, papírra szögezett szemmel.
„Él. Itt áll maga előtt."
Aláíratta, mikor fölocsúdott. Talán még megvan valamelyik polcon a dedikált példány.
Délben a fiatalasszony elmondta az urának, mi történt.
„Csinos a nő?" kérdezte a gavallér magyar.
Amit, igazsággal szólva, minden olasz is megkérdezett volna. Keatsről csak egyetlen adoma maradt fenn
Rómában s az bizony jellemzőbb a rómaiakra, mint a költőre. Amikor még volt jártányi ereje, a szomszédos
Pincio domb fái alatt sétálgatott sorstársával, egy tüdővészes angol tiszttel. De hamar elment a kedve közös
szellőzködésüktől, mert Napoléon világszép húga, Pauline hercegné is többször arra kocsizott nyitott
fogatában és szeme mindig csak a sudár termetű tiszten akadt meg. Keats alacsony volt.
HA VAN szíved s egy inged, add el az inget Itáliáért. Maga-költötte sírfeliratával hitelesítette ezt a
szerelmi vallomást a mondója. Mert franciául mondta, az anyanyelvén, de olasz szövegű kő alatt nyugszik
egy párizsi temetőben. Ha ugyan nyugszik s nem eped még a földben is a Scala színház karosgyertyái és
holfényes campagnai kocsikázások után. Sírkövén milánóinak vallja magát Stendhal, de a boldogság jogán
római is volt. Arrigo Beyle, milanese e romano. Miért maradt ki címosztogatásából a tiszteletbeli római
polgárság? Megillette.
Útikönyvével, a Római sétákkal szabadult meg a kétségbeeséstől egyik válságos évében. Kiírta magából
az öngyilkosság kísértését. Nem első műve volt a választott hazáról, de a legjobb. Kalauznak
megbízhatatlan, irodalomban, festészetben, zenében egyaránt. Csak a főtárgyhoz értett tökéletes
azonosulással, az olasz élethez. Arról s a népről senkit sem érdemesebb meghallgatni, még ma sem.
Stendhal szenvedélyes misztifikátor és plagizáló. Nem restségből vagy tudatlanságból, csak a maga
csendes mulattatására. Ha nem is lehetett olyan veszélyes titkos ügynök, amilyennek Lombardia osztrák urai
képzelték rendőrködő buzgalmukban, feküdt neki a játék. Könyveiben is. Föltehető például, hogy valami
borbély a forrása, amikor sokatmondón, de név nélkül bíboros barátjára hivatkozik. Az is lehet viszont, hogy
csakugyan bíborostól, sőt bíboros barátjától hallotta a pletykát. Olaszországnak sohasem volt valódi,
vízhatlan osztálytársadalma, autokráciában vagy zsarnokságban sem, talán ott a legkevésbé. Egy bíboros
épp olyan megközelíthető, mint a sarki borbély, aki meg épp olyan jól informált, mint a bíboros. Egyenértékű
pletykaforrások.
Goethe, a ravasz Jupiter megszimatolta Isten háta mögötti kis Olümposzán, hogy milyen újfajta
embertípus ez a francia tiszt. Az első deraciné. Noha szíve, ízlése, stílusérzéke a tizennyolcadik századhoz
húzta Stendhalt, másként kozmopolita már, mint a született címeresek, akik a Régi Rendben háborúzva is
egy társaságot alkottak, francia nyelvűt Szent Pétervártól és Bécstől Stockholmon át Edinburghig. Őt éppen
a világforradalmi stratégiával Európán végigszántó rendbontás tette otthonossá megszállottak és
felszabadítottak között. (A két fogalom időnként s helyenként átvált egymásba.) Napoléon tisztje, hivatalnoka
s talán kémje volt, ágyúk söpörtek neki utat más kultúrákba. S az összeomlás után immár marasztalóbb
számára Milánó, a hajdani zeneittas garnizon, mint a hiúság rideg vására a rövidéletű birodalom székhelyén,
Párizsban.
Közelről ismerte és kifigurázta a vanité française díszpéldányát a kortárs Chateaubriandban.
Szerelmesen írtak Rómáról mind a ketten, de micsoda különbséggel! Primadonnához méltó díszletnek tekinti
az egyik, háttér, amit önimádó, tragikus pózok mögé vázol; a másik megadja magát neki, mint egy
anyáskodó, nem túl válogatós, de hervadhatatlan szeretőnek.
Ez lehet az oka, hogy néha hirtelen megfordulok valaki után Rómában. Ejnye, de ismerős! Nem ő tért be
a bárba egy pohár zabaionéra? Chateaubriand márvány emléktáblán domborodik. Egy síremléken is
olvasható a neve, maga vésette elpusztult szeretője kövére, a nő neve alá, egy római templomban.
RÓMAI bennszülött is csupán nagyszüleitől vagy kapcsos családi albumból tudhatja, hogy
andalgó-andalító vidéki város volt a világváros a múlt század utolsó harmadáig. Másoknak, az idegennek
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 133 -