RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIKA
kegyeire pályázva kitúrni egymást, sem a pártfogó nem ugratta őket kajánul egymásnak. Jóleső látvány
abban a korban. Róma a polgárháborúk után szemérmetlenül rákapcsolt az opportunizmusra.
A roppant parkok, vadaskertek, kastélyok, villák ura Róma felett, Tivoliban is berendezett magának egy
fényűző szállást, szemközt a vízeséssel. Ezüst csengésű, egyenletes zúgása ringatta el a rossz alvót. Talán
hatásosabb s bizonyosan ártalmatlanabb altató volt, mint a mai gyógyszerek. Nem lehetett fokozni az
adagot.
Itt, a hűs hegyoldalban vagy a rekkenő főváros egyik dombján, Maecenas esquilinusi palotájában tudta
meg Horatius, hogy független kisgazda lett belőle. Sem az írói keresetből, sem hivatalnoki fizetéséből nem
futotta volna a vételre. Csak folytatnia kellett útját Tivoliból északkelet felé, a szabin hegyekbe, hogy eljusson
a földig. Egyszer már volt neki, apja, a felszabadult rabszolga és árverező biztos hagyta rá dél-itáliai
szülőföldjén, Apuliában, de Philippi után elkobozták, mert a vesztes oldalon harcolt a fiú. Szűk esztendők
következtek; később ugyanazok kárpótolták Brutus megfutamított ezredesét, akik Brutus miatt kirántották a
családi telket alóla.
Harminckét éves lehetett vagy egy kicsivel több. Nyolc rabszolga dolgozott a házban s a belsőségen; a
földeket öt parasztgazda, colonus bérelte. Szerénykedve kicsinyítő képzővel emlegeti birtokát: villula,
agellus, angulus. De a völgyben szántók tartoztak a házhoz, az oldalban szőlő, gyümölcsös, olajliget, tölgy-
és szílfaerdő. Igaz, hogy mostoha, köves talajon. Sovány lehetett a termés, karcos a bor. Intézője évszámra
ott rostokolt, telente városi csapszékek után sóvárogva; a költő is kint élt tavasztól késő őszig, az év
nagyobbik felében. Birtokán született a munka zöme, ami ércnél maradandóbban őrzi nevét.
Perfekcionista igénnyel, lassan dolgozott. Háztáji foglalatosság szakította meg a költést, kapált, gazolt,
elcsavargott a hegyekbe. Egyszer útjába került egy farkas, de a vad gondolt egyet s elügetett. Esténként
iddogált öt bérlőjével, mondásaikban, meséikben s a példabeszédekben gyönyörködve. Egyik verses levele
boni patres-nek, jó apáknak, derék családfőknek nevezi őket. Édesapjára emlékeztethették s apja emlékét
mindvégig ápolta.
Ismerős a kép egy másik korból és önéletrajzi levélből is. A firenzei köztársaság bukása után kisbirtokára
visszahúzódva Machiavelli ugyanígy borozott esténként paraszt szomszédaival a gerendás pincében. Még
megvan, San Casciano in Val di Pesából lehet oda találni. Pár éve úgy ittam fapadján a helyi Chiantit a
betérő útkövezők közt, mint századok előtt a szerencsétlen hazafi, tétlen belső emigrációra kárhoztatva,
látótávolságban a dómkupolától! S mint kétezer év előtt Horatius a maga termését a jó atyákkal. Ha
Maecenas látogatott ki, annak jobbfajtát hozatott.
NEM SZERETTE Rómát. Menekült a plumbeus Auster, ólmos sirokkó elől. Amelytől kihagy a lélegzet s
nyirkosan tapad a meztelen bőr is. (Változatlanul megtapasztalhatja bárki.) Fárasztotta a lárma, hőség,
torlódás — Róma akkor is tele volt forgalmi dugókkal —, ingerelték a kotnyelesek, paraziták, kullancsok s a
förtelmes, de nem alaptalan pletykák fékevesztett matrónákról és újgazdagokról. A felszabadított rabszolga
fia megvetette a rabszolgából lett milliomosokat s a felszabadult úrinőket, akik a heverőn túl akartak tenni
leleményben a rablányból lett ringyókon.
Az volt a fő baj, hogy az izzó zsivajban, könyöklésben, kegyhajszában sohasem tudta volna kiheverni a
polgárháború idegsokkját. Amelyet talán ügyesen rejtegetett az ember és kincstári hivatalnok, de nem a
költő. Kiábrándult az ősi Köztársaságból, pedig valamikor, Athénben diákoskodva, az idealista fiatalember a
kétes idealizmusú Brutus felhívására még bőrét is kockáztatta érte Philippinél, a csatatéren. Tisztelte
Augustust, a kívül nyájas, belül rideg birodalmi békítőt, egyetértett a nagyvonalú rendcsinálóval, de
republikánus álarcán keresztül valószínűleg belelátott a jégszívű, veszedelmes számító veséjébe. S
utálkozott a nagy megbékítés zabolátlan vámszedőitől, övék volt a Forum. Séta közben alig tudta lerázni
tógájáról a fontoskodó-dörgölődző hírgyűjtőket — hiszen istenek barátja ő, a beavatottjuk! — s nem bírta se
gusztussal, se gyomorral a parvenűk eszelős lakomáit. El, el, valahová a hegyekbe! S egy völgytorokban,
varázsszóra, egyszer csak ott volt az önellátó kisbirtok. Nem tudom, kigyógyult-e álmatlanságából a
vízesésnél Maecenas, Horatius idegsokkját mindenesetre végleg meggyógyította adományával. Mikor
Augustus ráunszolta Vergiliust az Aeneisre, hogy legyen megörökítve Róma világmissziója, Horatiusnak
magántitkári állást ajánlott fel maga mellett, hogy megbirkózzék halmozódó levelezésével. Választékos volt
az ízlése s jó a súgója: Maecenas; a legkülönbeket akarta befogni az ősinek álcázott új rendszer
népszerűsítésébe. De a költő, hátát a szabin farmnak vetve, kitért a nagy megtiszteltetés elől. Költő módjára.
Azaz versekkel fizetve a fejedelmi ajánlatért. Valószínűleg akkor írta, szívből, a harmadik könyv nyitó
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 37 -