RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIKA
„A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem
fuvalkodik fel, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, haragra nem gerjed, a rosszat fel nem rója, nem örül a
gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal, a szeretet mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél,
mindent elvisel."
Nem kérkedett. Egyszer se mondta életében: ezt tettem érted.
JÚLIUS hatodika, Morus Tamás emléknapja, a házi szentemé. Mert más úton járunk ugyan, mint a
katolikusok, de azért némelyik protestánsnak is van titkos védelmezője a szentek karában. S lehet-e különb
annál az okos alázatú férfiúnál, aki a vértanúságot szívósan kerülte, de amikor mégsem tudott kitérni előle,
tréfálkozva botorkált fel a vérpadra?
Kétszer végigolvastam az Utópiát; történelmi, társadalmi, filozófiai példákért többször fellapoztam. Mivel
mókás természetű volt Morus, megtréfált ingyen kegyelemmel: nem sejtett vigaszt toldván a szív javára az
értelem többrendbeli hasznához, holott másra sohase számítottam. Az Utópia második könyvében áll, ahol
Ne-keresd sziget népének vallási szokásairól beszél. For it were an inconvenient thing.....
.....Mert képtelenség, hogy az áldottak ne menjenek szabadon oda, ahová szeretnének s nagy
kegyetlenség volna részükről, ha teljesen szakítanának a vággyal, hogy meglátogassák és lássák
azokat a barátaikat, akikhez életükben kölcsönös szeretet és barátság által tartoztak. Haláluk után jó
emberekben bizonyára inkább növekszik, semmint csökken e vágy, Utópia lakói szerint. Az a hitük
tehát, hogy a holtak bizalmasan együtt vannak az élőkkel, mint szavaik és tetteik szemlélői s tanúi.
Halála után lánya és veje, a kedves, bátor, eszes Roper-pár bizonyosan megtapasztalta. S a szentek
törvénye szerint csak gyilkosan, a királyon múlt, hogy őt sohasem kereste föl. Mert Morus szelleme az
egykori szeretet és barátság elhalkult, alig-alig hallható hívásának is engedett volna.
ELŐSZÖR azt hittem, hogy a kedves rokonom, régről. Gesztenyeszínű, hullámos haja s acélkék szeme
volt, tornyosuló, rugalmas törzse egy kaput eltorlaszolt, székely ősökkel maga mögött mesebeli germán
óriáshoz hasonlított. Hosszú karja péklapátban végződött, öles vállon forgott a kar. Szatmárban élt, a
Szamosnál, egyszer kiemelt a téli kátyúból egy megfeneklett lovas szekeret, amellyel nem bírt két paraszt.
Jót ihatott. Nemcsak a leheletén éreztem, amikor megölelt, a szeme is úgy csillogott.
„Jaj, jaj, barátom László, miért nem szóltál hamarább? Ha idejében szólsz, megküzdöm vele útközt s
kicsikarom a kezéből, ki én. Most már késő, felszáradt az ital."
Eleresztett a karjából. Akkor láttam, milyen szemrehányó a mosolygós kék szem és szomorú a borgőzös
mosolya.
Karórámra néztem. Legföljebb tíz percet szundíthattam. Odakint pattogott a hőség, mind vártam, hogy
lángot vetnek ablakom előtt az óriási magnólia fa fényes, sima levelei. Valahol a házban csengett a telefon.
Miféle ital száradt föl? Mit kellett volna idejében megmondanom? S miért álmodtam ezzel a rokonnal?
Szemem elől tűnt évtizedek óta, valószínűleg nem is él már, ha él, roggyant aggastyán.
Fölkeltem az ágyról. Szemközt, a napos oldalon forró szellő csiklandozta a bárajtó függönyét.
Telefonbeszélgetés hallatszott tompán a földszintről. Fájt a fejem. Miért kellett volna idejekorán szólnom? S
miről?
Szokása szerint öt óra után megjött Rómába a tengeri szél. A R. kávéház teraszán hűsöltem. S ott ismét
eszembe jutott az álom, de most már kibogozva, értelmével együtt. Töprengés nélkül fejtettem meg az elmúlt
órák alatt, valamelyik tudatmélyi tárnámban.
Megküzdöm vele útközt.. .
Nem a nagyerejű szatmári rokonnal találkoztam. Az ital: áldozati ital volt s már fölszáradt a síron. Akkor
pedig egy félisten is tehetetlen, maga Héraklész sem tudja már kicsikarni a zsákmányt a Halál kezéből,
mielőtt elér áldozatával az alvilágig.
Ritka dolog, velem akkor történt meg először, hogy beleálmodjuk magunkat egy regébe. Munkából
munkába tartva, a szolgáló Héraklész betért pihenni barátjához, Admétosz királyhoz. Gyanútlan borozás
közben, véletlenül tudta meg a szállóvendég egy cselédtől, hogy éppen akkor temetik a ház úrnőjét,
Alkésztiszt. A vendégjog iránti tiszteletből, tapintatosan eltitkolták előle a szörnyű gyászt, hadd nyújtózzék s
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 140 -