RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIKA
nyomozati rész. S az is, hogy melyik légióban szolgált az apám, mint százados. Térdén lovagolva, először
tőle hallottam a sivatag varázsáról, amely máig rabul ejt.
S éltem — no, alig vitás — Erdélyben, amíg Báthory István volt a fejedelem. Őt megválasztották lengyel
királynak, engem világgá sodort az örökös mehetnék, először talán a sleppjében, lehet, hogy rögtön saját
szakállamra. Beszéltem franciául és hollandul is, tudtam zsidóul, mert kijártam a teológiát, egy ideig
Flandriában összedolgoztam I. Erzsébet kémeivel, az egyiknek orrába harapott a vérbaj. Vittem, hoztam
titkos üzeneteket Amszterdam, Antwerpen és Párizs között, úgy volt, hogy átkelek az Alpokon, el is jutottam
Svájcig, aztán nyomom vesz.
Nem örökre. Harmadszor az Alpoktól délre bukkanok fel, Velencében, a vígan haldokló Köztársaság
végnapjaiban. Furcsa, hogy nem érdekelt a kártya, pedig akkor már játékbarlang az egész város. Eljártam az
árvalányok koncertjeire, zenekaruk játszotta legszebben Vivaldit, szellős tetőlakásom a Santa Maria
Formosa templom mellett tele volt metszetekkel. De milyen nyelven beszélek közben, magyarul? törökül?
angolul? Mert nem ott születtem, csak megragadtam. S mikor mennyi a pénzem, vajon szegényen, de jól
éltem mind a három jelenésben? Annyi körülbelül bizonyos, hogy egyszer sem voltam hadiszállító.
Akadna hát bőven, ami után nyomozni kell, az a baj, hogy fogy az idő. Persze úgyis kár törődni korábbi
hüvelyeimmel, ami elmúlt, elmúlt, akár jártam itt párszor, akár a képzelet játéka csupán a borzongtató érzés,
hogy egyik-másik pillanat a múltból inkább a hazám, mint a többi.
De nem lehetne egyszer rövid szerepet kapni, egy madárét, tücsökét? S nincs kettős szerep, a
változatosság kedvéért? Én vagyok a tücsök egy görög szigeten s a hajós, ki a tücsköt hallgatva közelít a
parthoz.
OKTÓBERVÉGI tücsök valamelyik kolostorkertben az Aventinuson, hol? hol? a sötétben nem árulják el a
mozdulatlan píneák. Lucskos telehold, nyirkos csillagok, nyálkás szellő; alattomos melegével
örökkévalóságot mímel a vénasszonyok nyara. Mind áltathat; amit homlokomról törölgetek, már ízelítő a
halálverítékből.
Hiába öregszik a szakállas kőmaszk a falusias kis tér kútszögletében, szolgálnia kell: örökké szóval tartja
a beteg éjszakát.
Ma felismert a fűszeres, októbervégi tücsök. Hat éve jártunk le hozzá esténként, — és a Signora? hol az
asszony? De hol van Faustina, Julia, Laelia, Clodia, Etrusca, negyven élettel ezelőtt nekik mérte egy
császárvárosban a borsot, fügét, sajtot és felvágottat. Sokan voltunk a boltban, egyszerre beszélt mindenki,
hozzá a fele, egymáshoz a többi, elmaradt a válaszom, észre se vette.
Múlandó a piramis a Szent Pál kapunál; isteni úrnőik: Juno és Diana után haltak a templomok ezen a
dombon. De halhatatlan a fűszeres, ma felismert, októbervégi tücsök, pedig nem látott Augustus császár óta.
S a Signora? — hol a Signora, hol maradt? Hol, csakugyan. Ha engedelmesen szól a szakállas kútszáj és
szólsz makacsul, októbervégi tücsök, miért nem szól már ő, miért nem szól rám a hátam mögül, fél talán,
hogy megriad és elnémul a kút?
Gyík lakik a sírodban, téli éjjel sírod hótakaróján őz üget át, halálod könnyű volt, mint a madaraké, vajon
miféle jótettet akartál e halállal, milyen javamat akartad, talán azért tetted, hogy azóta magam is félig a
halálban élve, jobban tűrjem s ha lehet, szeressem a többi halálraítéltet: minden embert, de a halhatatlan
rózsát is a Margit-szigeten és Ronsard sírján és oszlopos kis római kolostorudvarokban s a feszes tavaszi
krókuszokat, amiket Füred felé biciklizve neked tépek, te régi asszony s amelyek téged idéznek lábam alatt
magányos sétáimon egy londoni közparkban, mert ami most történik, régen megvan, és ami következik,
immár megvolt, és az Isten visszahozza, ami elmúlt, mondja a Prédikátor.
Fogyó kertek sikátoraiban alattomosan kúszik a sirokkó, lucskos a hold, a halál előlege tapad nedves
homlokomra. Hol van Faustina, Julia, Laelia, Clodia, Etrusca és miért maradtál el olyan messze mögöttem a
sötétben, nem hallom, amikor szólítasz, felnéz a fűszeres, megismer, kérdez, sokan vannak a boltban, nem
kell felelni, tovább méri a borsot, fügét, sajtot és fölvágottat, negyven életen át mérte, szeletelte Augustus
óta, meddig emlékszem még a hangodra, amelyet hamarább ismertem, mint arcodat, megkondult a harang,
azt hiszem, a bencéseknél, milyen harsányan szólsz, októbervégi tücsök, de hol? de hol? nem árulják el a
fák.
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 158 -