RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIKA
Pilátusné (akit egy keleti egyház később szentté avatott), végül a helytartó már-már Isten fiának a tanúja az
önvesztükre törő, elvakult istengyilkosokkal szemben.
A kereszttel volt a baj. Aki tisztázni akarta Krisztus követőit a Iázadás-lázítás makacs gyanúja alól, előbb
a halál-nemet kellett tisztáznia. Egyértelmű jelkép volt a keresztfa; tudta minden jogértő római, hogy
rabszolgákat és — zsidó földön — forradalmárokat szögeztek rá, levert fölkelések után sok ezret. Jézust
harmadmagával feszítették meg s a másik kettőnek az evangéliumok szerint is lator, zsivány, görögül lestai
volt a neve. Már pedig a megszállók az ellenállókat hívták így. (Nem először és nem utoljára.) Az volt a neve
a bibliabeli Barabbásnak is. Meg kellett győzni Rómát, hogy Jézus a látszat ellenére sem volt zsidó
nacionalista bandavezér. Pilátus fölismerte ártatlanságát, el akarta bocsátani, csak a tömegnyomásnak
engedett.
De Lukács evangéliumában felvillan egy helyen a helytartó vérengző természete. Kitér személyére a
Róma-hű Philo és Josephus Flavius is; merev, kíméletlen, arrogáns hivatalnoknak festik. Nem tartozott a
kézmosók fajtájához. Ilyen szokásról egyébként sem tud a római jog.
„Krisztust kivégeztette Tiberius alatt Pontius Pilatus kormányzó", írja Tacitus az Annalesben.
Gyújtogattak-e, nem-e, követőit ezért a vádért ítélték kínhalálra a nagy római tűzvész után. Egy félmondattal
intézi el a szekta alapítóját, minek több szót vesztegetni az ítéletre. Ha sommás volt, a szenátori rangú
történetíró szerint nyilván megkívánta a birodalom nyugalma. Három nemzedékkel Jézus halála után, a
kivégzés háromnegyedszázados fordulója körül magasrangú körök szemében a kereszténység még mindig
zsidó eredetű, veszélyes mozgalom, exitialis superstitio: halálos babona, veti oda Tacitus; az emberi nem
újfajta, ártalmas babonája, Suetonius szerint; határtalan, ostoba babonaság, téboly, írja az ifjabb Plinius
hivatalos levelében Traianus császárnak. Igaz ugyan, hogy első hóhéruk, Nero szadista volt, de azért joggal
égtek az áldozatok, mint eleven szurokfáklyák, mert szörnyű bűn: odium humani generis juttatta őket e
sorsra, az emberfaj ellenségei. Azáltal, hogy kereken tagadják a védelmező római istenségeket, magukon
kívül másokra, istenfélő rómaiakra is baj és büntetés zúdulhat e megátalkodott ateisták vétke miatt, meddő
lesz a föld s a házasság, elpártolnak a tűzhelyektől az ősök szellemei, megvadulnak vizek és vulkánok,
véreső, pestis fog végigdúlni a birodalmon. Egyetlen római sem mélyedt el az evangéliumokba, hogy
meggyőződjék Jézus ártatlanságáról. Ha meg véletlenül mégis kezébe került volna, elhűl a per leírásától.
Hogyan, — egy tartományi kormányzó, élet és halál ura alkudozni kezd a csőcselékkel holmi népítéleten:
válasszatok egy másikat a bitóra, ne ezt az ártatlant s ha mégis az ártatlan vére kell, én mosom kezeimet?
Hogyan, — a császár teljhatalmú képviselője enged a kényszernek s jobb belátása ellen, vonakodva
kivégeztet valakit, éppenséggel Jeruzsálemben, ahol úgyis örökké résen kell állni, vasöklöt mutatni? Pár év
alatt összeroskadna a birodalom ilyen kormányzással!
Justizmord történt, de alkudozás nélkül. Pilátus egyetértett a főpapokkal s abban a hiszemben feszíttette
föl Jézust, két lázadóval együtt, hogy Róma-ellenes partizán. Tessék, három nyelven olvashatjátok a feje
fölött s okulhattok belőle, miképp jár, aki jóváhagyásunk nélkül zsidó királynak tartja magát. Bizonyos, hogy
keresztfán végezte Barabbás is. Nemzedékeken át változatlan a szenátori és udvari körök magatartása, a
keresztényeké viszont helyzetük szerint változott. Pál a rómaiakhoz írt levélben, missziós útjain szerzett
kedvező tapasztalatokkal még engedelmességet ajánl a felettes hatalom iránt: „adjátok meg tehát
mindenkinek, ami jár neki: akinek adó, annak adót, akinek vám, vámot, akinek hódolat, hódolatot, akinek
tisztelet, tiszteletet." De a kisázsiai hívekhez címzett levelében Péter már babiloni (vagyis fogoly) egyháznak
hívja római egyházát. Volt oka rá, mert a szövegből kivehetőn megkezdődött az üldözés, hamarosan a két fő
apostol is áldozatául esett. Újabb szélcsönd állt be Vespasianus és fia, Titus alatt, elkészül Márk
evangéliuma, amely szerint annak idején Jézus is adófizetői engedelmességet ajánlott: „adjátok meg tehát a
császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené"; római katonák mind a négy evangéliumban jó
szolgálatokat tesznek, az Apostolok cselekedeteiben egyenest ők mentik meg Pált a lincseléstől. Újra fordul
és elkomorul a kép a századvéggel; Patmosz szigetén az apokaliptikus látnok elé lovagol skarlátvörös
vadállaton, bíborba, karmazsinba öltözve a babiloni szajha, aki „megrészegült szentek és Jézus mártírjainak
a vérétől". Domitianus uralkodik Rómában, dominus et deus-nak nevezi magát, végigsöpör a hitvallókon a
második öldöklési hullám. Mindazonáltal nagy és tartós volt a Parázna Asszony hatalma a lelkeken, sokkal
nehezebben pusztult el, mint ahogy a patmoszi látnok jósolta az Apokalipszisben. Évszázadok múltán,
amikor már uralkodó vallás a kereszténység, Ágostont Északafrikában, Jeromost Betlehemben még mindig
gyötrő Hassliebe bilincseli Rómához.
Maguk az evangélisták nem gyanították, milyen következményekkel jár majd a húsvéti villámpör leírása.
Pál sokat veszekszik leveleiben a zsidósággal, vadul szidja őket vad csökönyükért, mit rugódoznak a
megigazulás ellen! De hallgat a perről. Ha a keresztények az ő nyomán követték volna Krisztust győzelmes
harcában végső ellenfelünk, a Halál ellen, talán nem szállt volna hatvanadíziglen vérvád egy nép fejére.
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 101 -