RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIKA
költészetté. Mintha nem az lett volna a jelszavuk (ami valójában volt), hogy „ma így csinálják Párizsban",
hanem azzal a csatakiáltással hadakoznak, hogy így csinálták a Loire-völgyben a Mohácsi Vész idején!
S bárha Catullusszal be nem éri, szemérmes az úrnő,
elnézem neki kis megcsalatásaimat,
hogy, botorul féltvén, ne legyek terhére dühömmel.
Hisz lobogó mérgét gyakran a legmagasabb
nagy Juno ugyanígy elfojtja, ki tudja pedig jól,
hogy mindent-ölelő Juppiter oly csapodár.
Maga Catullus beszél. Mintája, a leszboszi Szapphó tiszteletére Lesbiának hívta szerelmét (Clodia volt a
valódi név), de mintha kicserélődnék a két nem, most egy római férfiban pusztít a görög költőnő
asszonyszenvedélye, szerepváltással a nő sorsát éli át férfifogyasztó Lesbiája mellett: Juno sorsát Jupiter
oldalán. Talán bizony effeminált? Ördögöt. Beleéli magát lírikus asszonyősébe, de a férfiak időtlen
szószólója: úgy kever apai-férji-szeretői gyöngédséget víg és vaskos trágársággal, úgy fűzi hajszálfordulatok
által a bizalmas, mindennapi szót az emelkedett, tógás hangba, ahogy csak férfi tudja. Nők sohase képesek
kívül állni és távolságot tartani, ha szilajon elszabadul a szívük; a férfi, ha igazán férfi az omlásban is
megőriz valamit a távolságtartó erényből, bénuló akarata helyett még mindig segíti a nagylelkűség vagy az
öngúny.
Megszenvedett a verseiért, egyetlen költő se jobban.
Boldoguljon már a buják hadával:
élve, háromszáz szeretőt ölelve,
kik közül egyet se szeret, de mindet
tépi-fogyasztja,
és szerelmem már ne kívánja tőlem,
mert hibájából az a földre hervadt,
mint a rét szélén ekevas-sebezte
gyönge virágszál.
Eleget tudunk a korról; a költő legfeljebb egy nullával túlzott. Ha háromszázat nem is, harmincat
valószínűleg ölelgetett a nagyúri Lesbia. Ami még borzalmasabb a szegény szerelmesnek, mint a
háromszáz, mert a magasabb szám már felül áll minden emberi érzés gyanúján.
Óh de mivé váltam! már úgy vagyok a te hibádból,
oly vak vággyá lett bennem a hű szerelem,
hogy szívem, bár szűz lennél, sem tudna becsülni,
s légy a legocsmányabb, akkor is érted eped.
Aki nem szeretett nőt legalább egyszer úgy, mint Catullus, nem tudja, hogy elkárhozás nélkül milyen
langyos kaland az élet. Kétezer év múltán változatlanul ő a sebzett férfi kíméletlen önismereti tükre. S miből
származott ez a nagy, ez a mindennél maibb költészet? Nyíltan utánozta egy legendás görög asszony
panaszát, amely Leszbosz szigetén elszállt a virágos rét fölött és széttört a tenger habjaiban.
Lucretius (a másik példa) legősibb közös ösztönünk, a halálfélelem ellen Epikurosz nyugalmas
bölcseletével akarta beoltani honfitársait egy hat könyvre szabott költeményben. Nincsen alvilág, dörgi a
költő, nincsen sötétben zúgó Akherón folyó, agyrém, amit a túlparton fenyegető kínokról összehord a vallás,
nincs fúriahad, fölösleges bűntudatukban a balgák magát az életet teszik pokollá, korbáccsal és szurokkal; a
maguk korbácsával, a maguk ömlesztésével, babonás agy szülöttei a fenyítő istenek. (Amit Epikurosz
sohasem állított!) Halálunk: teljes egyéni megsemmisülés; az egyéni lét pici szemcséi visszaperegnek a
szüntelenül kavargó mindenségbe.
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 153 -