RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIKA
hajnali sötéttől esti sötétig kétszer gyújtották meg a szurokfáklyákat. A jelenet ismerős; lehet, hogy tudatos
utánzás volt. Bizánc császárai közt többször akadt hittudós, aki teológiai ínyenckedéssel maga hallgatta ki
eretnek alattvalóit. * Germán ellenlábasuk talán ebben is a lefitymált, barbár Nyugat helyreálló egyenlőségét
akarta bizonyítani. Ha Bizáncot nem is, önmagát nyilván meggyőzte.
Teljes volt Gerbert győzelme. A császár elhalmozta ajándékokkal s tett róla, hogy a tudós ember
Reimsból, a püspöki iskolából a legendás hírű bobbiói apátság élére kerüljön, Lombardiába. Ott gyűltek
össze nemzedékről nemzedékre a legjobb könyvfestők, északangol, ír, lotharingiai, rajnai, délolasz
szerzetes illuminátorok. A hely neki való volt, az olaszok nem. O tempora, o mores, milyen idők, micsoda
népség! — írja. Hálátlan feladatot vállalt, megpróbálta visszaszerezni a tönkrement dicső alapítás
elkótyavetyélt vagy szétrabolt birtokait. Először kóstolt bele a közéletbe.
Nemsokára még jobban belemerült. Említettem, hogy II. Ottó korai halálakor, 983-ban ismét atomjaira
kezdett széthullani a birodalom. Vakmerőn az apát, fiát és unokáját földi szentháromsághoz hasonlítva,
Gerbert a kiskorúság alatt kiállt a családért. Tette felerészt személyes hűségből, felerészt a birodalmi, azaz
római folytonosságért. Még nem övé a vezérszerep, csak hathatósan szekundál a Reims és Rajna közti
kulcsterület Theophanóval összedolgozó főpapjainak.
Az egyház akkoriban bűvös erejű ékesszólással védekezett a páncélöklű, de dadogó erőszak ellen.
Voltak fegyveresei is, fő fegyvere mégis a lelki megfélemlítés, azt mérte össze az önbíráskodó, de babonás
fenevadakkal. Gerbert gondosan megőrizte több mint kétszáz levélmásolatát, az utókor pedig gondosan
tovább adta; e levelekből tudjuk, hogy a békéltető értelem időnként a dzsungeltörvények fölé kerekedett. S
ezekből ismerjük a szelídítő stratégia eszközét, a retorikát is. Érsekek, püspökök, apáturak voltak a civilizáló
római rendtartás örökösei, légiók támasza nélkül, habár roppant uradalmak élén. (Ahonnan a fegyvereseiket
összeszedték.) Szerepük mostohább, mint a hajdani helytartó szenátoroké, olykor mégsem dicstelenebb,
feltéve, hogy szerepéhez méltó a vállalója, egyszer grófi, máskor póri származék. A papok egy része, a
gyöngéje engedett a dzsungeltörvényeknek és fenevaddá vált maga is, a többiek úgy tettek, mintha ki tudja,
hány légió állana mögöttük, dörgő szavuk érvényesítésére. Gerbert a nyomorult század egyik mentő tanúja,
ő a mementó, hogy a legsötétebb korban sem kell kétségbeesni az emberi állapot fölött.
Bobbióból visszatért a béke szigetére, ahol megelőzőleg ő volt a diákok bálványa egy évtizedig.
Magasabb, de már békétlenebb méltóság szólította oda, megválasztották reimsi érseknek. Majdnem a
vesztére, örökké fészkelődött a francia papságban a gall függetlenség, akkor éppen megvetették Rómát.
Nem ok nélkül, minden egyházférfi tudott szomorú lezülléséről. Hallgasson hát a Laterán, ne avatkozzék
bele döntéseikbe, sem a francia király dolgaiba olasz rablóbárók túsza, foglya, játékszere, a pápa! Ebben a
felfogásban Gerbert sem különbözött honfitársaitól. De érsekké választása után ellenségei összefogtak
Rómával, viharos tartományi zsinatok elé került az ügy, bemocskolta cselszövés, árulás, hamisság, még egy
súlyos eretnekség, a maniechizmus vádja alól is tisztáznia kellett magát. Lentről jött, túl puritán volt,
megfertőzték az arabok és így tovább, nem kellett. Később szégyenkezve gondolt vissza életének erre a
dicstelen mozzanatára. Torkig keserűséggel, lemondott az érsekségről és végleg hátat fordított
Franciaországnak.
Hova menjen? Ki fogadja be? Magától kínálkozott az irány, Németország. Ott megtalálta tanár a
tanítványát, varázsló a bűvészinasát, ember a vigaszát. Az öregedő pap összebarátkozott a serdülő
III. Ottóval. Túl a méltatlan civódásokon, távol az elpörölt érseki széktől derengeni kezdett látomásában a
Nagy Egység, keresztény népek uniója a társuralom alatt álló birodalomban. Feléledt humanista
hivatástudata, immár kitágulva a Dunáig, Visztuláig, Oderáig. Valamikor mestere volt bimbózó lelkek
ápolásának, most egyetlen fennkölt lelket fog gondozni, edzeni feladatára, pogány istenségek helyett a
megregulázott kereszténység jegyében. Nincsenek már körülötte mocskolódó-hadakozó papok és
rágalmazó szerzetesek, itt a császár, még nem férfi, már nem gyermek, csupa fül. „Tudatlan vagyok,
nevelésemet elhanyagolták", írja tanárának. (Nem volt igaz). „Jöjj és segíts. Javítsd ki a hibákat, taníts meg
a birodalom helyes kormányzására. Hámozd le rólam a faragatlan szászt, serkentsd bennem, ami görög
elődeimtől való." Nem késett a lélekidomár boldog válasza: „Görög a születésed, római a birodalom által,
úgyszólván örökjogon tarthatsz igényt a görög és római bölcsesség kincseire. Hát nincs ebben valami
isteni?"
* Később, a Reformáció alatt, súlyosan veszélyeztetett államérdekek miatt I. Ferenc francia király előtt folyt le a poissyi
és V. Károly császár előtt a regensburgi hitvita, a válaszúti vitának János Zsigmond fejedelem volt a hallgatója. Mesélik
egy budai török pasáról is, hogy időnként maga elé idézte vitára az odavaló katolikus és protestáns papot, ő persze már
csak mulatságból.
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 48 -