RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIKA
hat még, mint egy kihívó manifesztum: rögtönzők, szemfényvesztők, kulisszahasogatók közt állítsuk helyre a
megbontott összhangot, vissza a tiszta forráshoz, vissza Raffaellohoz! Aki vallotta, magánéletében idegbajos
ember volt. Mondják, hogy megmérgezték, de lehet, hogy maga volt a tettes: megölte az üldöztetési mánia.
Sohase következtessél műről a jellemre.
Kezd helyreállni a tizenhetedik század becsülete, egyik nagy történelmi kiállítás követi a másikat, gyűl a
bizonyíték véroldozó ellentmondásairól. Ha nem lett volna ádáz belviszály a gyűjtőfogalmak alá parancsolt
korokban, a barokkban is, régen megölte volna az európai művészetet a trombózis. Mint valamennyi keletázsiait.
Nekünk ma már nem a tiszta, raffaelloi formanyelv miatt ér meg egy kis betérőt ez a freskósorozat,
pontosabban az egyik falnagyságú kép. Akárhogy berzenkedjék a túlvilágon Poussin, Goethe, Stendhal, az
utókor kitágult (szerintük: kificamodott) ízlésébe hatalmas győzelemmel végleg befészkelődött a barokk
hagyaték, még szertelen kilengései is jól összeférnek a leverésére fenekedő, klasszicizáló ellenforradalmi
stílussal. Mi Grottaferratában a történelmi festészet eredetéről tudunk meg valamit. Eleinte hiányzott belőle a
kínos jelmezhűség, amely később műtermi élőképpé fagyasztotta e sokáig magasrangú műfajt.
III. Ottó német-római császár találkozik lelki atyjával, Szent Nílus görög remetével. Ez a jelenet.
Domenichino azonban édeskeveset törődött a hisztorizáló korhűséggel. Ami több, mint félezer éve történt,
visszahelyezi ruházatban, fegyverzetben száz évvel, saját idejéből mondjuk Tiziano férfikorába. A hadikürtök
közül kettő ókori, szobrokról, domborművekről másolhatta, egy meg középkori, azt még ma is használják
ódon városok, Pisa, Siena, Arezzo kosztümös sportjátékain.
De lám csak, miféle katona áll az előtérben? Vállára omlik a haja, selymes az álla, — fiatal legény vagy
katonaruhába bújt szűzlány? Ah, te vagy az, Clorinda! A festő, mint többi olasz kortársa mohón falhatta a
morbid erotikájú Megszabadított Jeruzsálemet. Halvány fogalma sem volt a Koraközépkorról, napjainak
uralkodó költőjéhez, Tassohoz értett. Áttételben őt illusztrálta; ez volt kezdetben, pudvás kelléktár nélkül a
történelmi festészet.
ESTE tizenegy óra; körös-körül az ablakokból vonít rám a televízió. Mintha farkasok kerítettek volna be.
Quattrini! Soldi! Assegni! Pénzről, váltóról bömböl a hangjáték a lepihenő családi körnek. Realisták.
Az olasz érdekből tesz mindent. Úgy is mondhatnám: kiábrándultságból. A történelem kilúgozta belőlük az
illúziókat. Nem tudják, hogy ki uralkodott előbb: Claudius-e vagy Nero; félrenéznek, ha felbukkan egy
műemlék; ha csak lehet, nem gondolnak a múltra. De mégis vérükben van kétezer év ábrándromboló oltása:
Róma lángjaiban végződött a sok diadalmenet, barbár elözönléssel a világhódítás. A történelem csak
Commedia dell'Arte; a pénzt kell komolyan venni, az a valóság. Quattrini, soldi, assegni!
Van hasznos oldala is ennek a történelmi nihilizmusnak. Mivel az olasz mindent számításból tesz,
rendkívül előzékeny és szíves, amíg nem csalódik. S annyira civilizált, hogy gyakran jó arcot vág még a
csalódáshoz is. A nápolyi ember egyenesen poétikusan tud megbukni apró számításaiban. Ki naponta, ki
óránként.
LÁRMÁZTAK, de saját hangjukon. Minden utcában s minden torok másképp. Ma már csak nappal teszik.
Este az ódon házak alatt folyton ugyanaz a hang kísér egy távoli mikrofonból. Hallod, hogy kézirat van előtte,
hallod, hogy fizetett hang. Domborít. S mindig ugyanaz a géphang, ugyanaz, ugyanaz, ugyanaz; akárhány
puszta téren, elhagyott utcán, néptelen sikátoron menekülj át, rikácsolva követ a nyitott ablakokból.
Olaszország is elveszíti élő hangját.
Még tart a szokás: vacsora után a kapuban üldögélnek, konyhaszéken, gyékényfonatú zsámolyon. De
már nem úgy, mint régen, egymás felé, átkiabálva az utcán. Most háttal az utcának, arccal a szobának,
báván a televízió képernyőjére ragad a család. Ezt láttam Firenzében. Ezt Velencében. Még Szicíliában is.
Formaggino mio! Együnk Provolone sajtot. Igyunk bassanói törkölyt. Öblítsük a szánkat, kenjük a cipőnket,
mossuk a kombinét, puderezzük a hónaljat... És így tovább.
ÖRÖKKÉ zárva van a S. Maria della Pace főkapuja. De emlékeztem régebbről, hogy oldalt, egy
kolostorudvaron át beenged a sekrestyés Raffaello Szibilláihoz.
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 7 -