RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIKA
tekintélye a családban, sem kortársai, sem az utókor előtt. A könyv elkallódott. Tudjuk gondosan megőrzött
jelentéseiből, hogy Julius Caesar hány ezer rakoncátlan gall harcosnak csapatta le tőből a kezét (és mindig
készen a nagylelkű kegyelemre, ha föltétel nélkül behódoltak), de az etruszkokkal máig szabadon játszik a
képzelet.
S holt népek dolgaiban a képzelet néha eszeveszetten elrugaszkodik.
Kellemes és ártalmatlan szenvedély az etruscheria, űzi a svéd király is. Vitathatóbb volt D. H. Lawrence
kultusszá hevülő lelkesedése. Roncsolt tüdővel, közel a halálhoz 1927-ben végigbarangolta a sírvárosokat.
Regényes képzelgésre ragadták a kamrák érzéki festményei: itt, itt a föld alatt lelte meg lelki hasonmásait,
akik szintén a test misztikusai voltak, vérükkel és nem agyukkal gondolkoztak! Kapva kapott minden
alkalmon, hogy más népek forróbb ösztönét növekvő indulattal halvérű honfitársai fejére olvassa. De mi
keresnivalójuk volt a valódi etruszkoknak e magánháborúban északi puritánok között?
Miért rendezték be hegyoldalakba fúrt, terjedelmes sírvárosaikat? Mit jelentenek a képek?
Ábrázolásaikban miért kölcsönöztek annyit és oly sokáig a görög hitregéktől? Miféle gondolkozás, életmód,
rend, hit húzódik meg tárgyaik és művészetük mögött? Bár írásuk meg van fejtve és sok ezerre rúg a
régészeti adat, nem jutottunk el minden titok nyitjáig, ahogy George Dennis és kortársai hitték száz év előtt.
Gens ante alias dedita religionibus, írja Livius; a vallásnak éltek, a villám, dörgés, üstökös, madárrepülés,
állatbél és alvilág titkainak szaktekintélyei, minden tettüket megszentelő szertartások szabályozták.
Senkisem fürkészte nagyobb odaadással Itália földjén, hogy mik az istenek várható szándékai —
virágkorukban a jövendő és nem a múlt az obszessziójuk —; jóspapok által szerkesztett könyveiket bukásuk
után változatlan áhítattal fordították a hódító rómaiak. Papoktól származik a fő etruszk babona is. Ősi szokás
papi körökben, hogy közbenjáró-közvetítő hatalmuk védelmére világvégével fenyegetőznek. (Végső soron
nem alaptalanul). Megtették Mexikóban is; az ottani tömeges emberáldozás egyenest az időszakonként
esedékes naprobbanás elhárítására szolgált. Az etruszk vallás szerint a sors különböző népeknek különböző
hosszúságú létet szabott ki. Nekik nyolc vagy kilenc saecula jutott, egy-egy saecula száztíz, százhúsz
esztendő között ingadozott, Krisztus előtt 206-tól 88-ig tartott a veszedelmes nyolcadik. A sorsban aztán, ha
már fejükre idézték, volt annyi gonoszság, hogy engedett a jóslatnak. Mindössze száz évet tévedtek, a
kárukra. Krisztus előtt 900 körül tűnnek föl Itália földjén; a hatodik században a Po-völgytől Nápolyig terjed
uralmuk, nyelvükön beszélnek Etruriában, Umbriában, Latiumban, Róma első civilizátor királyai is etruszkok;
a római Köztársaság végén ugyanez a terület nagyrészt romanizált, a császárkorban kihal a nyelvük. Illett
tudni, hogy Augustus szürke eminenciása, Maecenas etruszk királyi sarj, s egy-két évtized múltán
Claudiusnak etruszk a vallási tanácsadója, de ő már régészként foglalkozott a nagymúltú néppel, szinte úgy,
mint a mostani svéd király. Körülbelül harmadfél századon át tartott az aranykor, 750-től 400-ig; mint Szent
Istvántól Nagy Lajos haláláig a magyarok emelkedése.
Elvegyülésük vagy felszívódásuk előtt — melyik a találóbb szó? — nem tudunk olyan élet-halál
küzdelemről, amilyenbe a szívós, büszke Karthágó lángolva alámerült. S hiányzanak Mínósz király
palotájának tűznyomai is: a vonzó, üde krétai műveltség sejthető lánghalálához hasonló zárójelenet. Veii,
Volsinii elpusztult ugyan, szétrombolták a rómaiak, Vulci népét száműzte a malária, Vetulonia kikötője
elhomokosodott, kimerültek az ércbányák, Populonia salakhegyei alá süllyedtek a kohók, de a többi város
tovább vegetált; elhanyagolták az öntözőcsatornák gondozását, de a megritkult nép úgy-ahogy tovább
gazdálkodott. Egy névváltozás tanúskodik a táj elszomorító változásáról. Ami opulenta arva Etruriae, Etruria
dús mezeje volt, pestilens regio Tuscorum, a toszkánok miazmás vidéke a későbbi útirajzokban.
Talán a béljósok sötét jövendöléseire gondolnak a hanyatlás-kori szarkofágok cinikus heverő figurái.
Élethűnek tetszik a portré, a fejet ugyanis külön ragasztották az előregyártott törzshöz. Kövér és lomha, néha
nevetségesen kövér zabafi lett a valamikor karcsú és kecses etruszkból. De bizonyos-e, hogy valaha is élt
az a darázsderekú és mandulaszemű, karcsú és kecses férfi, háromszögű arcán a farkas mosollyal? Talán
független volt a vaskos modelltől, hízelgő álarc volt, amit előkelő családok ión szobrokról és athéni vázákról
lestek le s parancsoltak aztán a bennszülött mintázóra. Hiába gyűlölték a görögök az etruszkot, maga az
etruszk mindvégig görögbámuló maradt, sírkamráik tanúsága szerint beleélték magukat a trójai háborúba,
mintha őseik vívtak volna a Szkamandrosz partján s a görög vázák művészettörténetét csak etruszk
sírleletek segítségével, kimeríthetetlen másvilági gyűjtésük alapján tudták megírni. Lehetséges hát, hogy
nem a valóság, hanem importált műtárgyak utánzata volt a gazellatestű, mosolygó, szerelmes férj és nő az
aranykori koporsók fedelén.
Lehet, de nem valószínű. Testi változásuk olyan szembeszökő, akkora a különbség a korai és kései
sírfigurák között, hogy társadalmi felfordulásra, fajváltozásra, vérkeveredésre gondoltak a kutatók. Holott
csak az elferdült lélek harapódzik el a testen, mondhatnám a hordóhason. Kitöltetett a nyolcadik századév,
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 80 -