RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIKA
Krisztus után a nyolcadik században előbb arab ostromlók, aztán saját császáraik képromboló parancsa
elől menekültek át görög hullámok a tengeren. Számos kolostoruk, egész városnegyedük volt a félig kihalt
Rómában. Kezük munkájára vallanak a S. Maria Antiqua pusztult falképei, S. Maria in Domnica,
S. Prassede, S. Cecilia és S. Marco szertartásos mozaikjai. Fő figurájuk, a Madonna is menekült volt:
kultuszát tűzzel-vassal irtották s kitaposták a képfestő monostorokból a képromboló bizánci császárok. Az
oltalom-nyújtó pápák aztán — maguk is részben szírek és görögök — menekült görög szerzetes
művészekkel ismét trónra ültették az elűzött császárasszonyt pót palotájában, ott a boltozaton. Trónszéke
drágakövekkel van kirakva, hajék, fülbevaló, arany függő, nyaklánc s más ékszer díszíti koronától a
papucsig, két felől egy dandár angyal szolgálja. Az a bizonyos hadosztály, amelyet Sztálin firtatott a háború
alatt. Róma már-már elfelejtette, amit az ötödik és hatodik században tanult Bizánc adriai támaszpontjától,
Ravennától, de a nyolcadikban ismét valami újat tanul, ha nem is olyan magas fokon, Szalonikitől és
Kisázsiától. Anyát a hódolói közt, fiát a szivárványhídon bizánci palotaszellemben mutatják be. Jó néhány
mozaikmezőt köszönhetünk annak a szentképszaporító pártfogásnak, amellyel a pápák távoli uruk: a
császár képrombolása ellen tüntettek és tiltakoztak.
Persze a legszebb munkákon is meglátszik a szörnyű idő. Félig leszakadva görög köldökzsinórjáról,
vakondok világban tapogatózik a süllyedő udvari művészet, egyre provinciálisabb a kivitel. Emléküket
megszentelték a századok, önáltatás lenne azonban remekműnek nézni valamennyit. Összeaszva, vészes
vérszegénységében is ellenállt Róma a császár esztétikai parancsának — (a képrombolás sohasem volt
dogmatikai viszály) —, de csak úgy, mint mondjuk Algír Párizsnak. Idáig jutottak. S aztán ismét hova, hova
fel, Michelangeloig.
HALLOM egy itt élő szerzetestől, hogy a Rómában tanuló keleti papok, papnövendékek csak kínnal
tudnak logikusan gondolkodni, önálló elemzés helyett magolnak, idegen tőlük a nyugat-európai Középkor
hagyatéka: az isteni Ráció, melynek századokig mutattak be áldozatot az egyetemeken s himnuszokkal
magasztalták Húsvét hetében. Sartre s egy ma élő domonkos elméje közt mélyebb a rokonság a közös
skolasztikus ősök vérvonalán, mint amit közös hiten vallhat egy domonkos s mondjuk egy bazilita szerzetes.
Engedjétek vissza őket az ikonokhoz, hadd füstöljék azzal az igénytelen, szép derűvel, amelyet lejövet a
galileai Hegyről, Jézus bizonyára szeretett volna bennük.
S. MARIA in Trastevere, az Istenanya homlokzati mozaik-képével. Jobbján és balján, görög
hercegkisasszonyok képében, öt-öt női alak, föltehetőleg a Bölcs Szűzek, akik vigyáztak lámpásukban a
szeretet lángjára s a Balgák, akik hagyták kialudni. A választottak s a kárhozottak. Aránylag késői munka,
legalábbis Rómában: a tizenharmadik századra tehető.
Észak-Itáliában már szervezkednek konzuljaikkal a polgári városállamok, sasfióka lelkükben fellobog a
római köztársaság emléke. Maga a hajdani császárváros azonban ragaszkodik a bizánci udvar szelleméhez.
Vagy éppen azért? Mert császárváros volt valamikor, a másik elődje? Az impérium makacs emléke miatt?
Hiszen a teológiában kegyetlenül összevesztek Bizánccal: a pápa s a pátriárka kiközösítette egymást a
tizenegyedik század derekán.
Ábrázolták a bölcs és balga szűzek példáját Észak-Európában is, a dómkapukon. Mivel senki se
szabadulhat — s régen nem is akart szabadulni — a maga világának képzeteitől, ott persze trubadúr
dalokból kimosolygó várkisasszonyok. A trasteverei mozaik-szűzek görög udvarmesternél nevelkedtek;
ilyenfajta hercegkisasszonyok kezére pályázott némelyik árpádházi trónörökös vagy király. Meg is kapta.
Bizáncnak kitűnő volt a kémszolgálata: tudták, hogy jó pártit csinál a lány a tegnap még pusztai
„jövevények"-nél.
S. SABA, S. Maria in via Lata, S. Clemente, S. Crisogono, S. Prisca és így tovább, ki tudja, hány.
Mindegyik maga alatt rejti az ősét. Szólj a sekrestyésnek, levezet. I. Pasqualis — nem kisebb akármelyik
városújító reneszánsz pápánál — már restaurátoruk volt a kilencedik században! Ezeknek és más
templomoknak. Amikor épülni kezdenek a venerábilis román stílű székesegyházak túl az Alpokon, Rómában
már ráépítenek vagy helyreállítanak s a földbe merült előd olyan öreg ma látható középkori utódjához
képest, mint nekünk a durhami, caeni, wormsi székesegyház. Ekkora múltat csak úgy lehet kibírni, hogy az
ember félrenéz.
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 21 -