RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIKA
Hiszen ha mindig csak tálból, nem másfajta edényből! Költőnknek volt egyéb tapasztalata is:
Szenved az arcátlan részeg, ha nem adta ki senkin
még a dühét. Úgy tölti az éjt, mint hajdan Achilles
sírva barátjáért, hol háton fekve, hol arcán;
így tud aludni csupán. Az ilyennek jót verekedve
jön meg az álma. De bármint is szilajítsa az ifju-
kor, tüzesítse a bor, nem köt bele abba, akit jobb
— bíbora, hosszú sor követője miatt! — kikerülni,
míg sok fáklyával s bronz lámpással vonul arra.
Engem, akit csak a holdfény meg pici gyertya szokott így
elkísérni, minek fonalát kímélve beosztom,
engem megvet. Halld, hogy a bús párbaj hogyan indul,
már ha ugyan párbaj, ha te ütsz, s én tartom a hátam!...
JUVENALIST idéztem. S hányan előttem a Középkortól! Amíg élt, senki; kortársak írásaiban, leveleiben
alig bukkan fel a neve. Halála után fedezték föl a keresztények, terhelő tanúnak. De mennyire megbízható?
S mennyire megbízható a többi római író?
Vergilius természetesen az, valahányszor a parasztéletről és a gazdálkodás módjairól beszél. Szívügye
volt. Horatius sem áldozta fel az igazságot drámai hatásokért, nem is forrtak benne torzító indulatok. Ovidius
utánajárt legendák, rítusok, népszokások, babonák eredetének; folklór kincsesbánya a naptári ünnepeket
feldolgozó Fasti. Lelkiismeretes bogarász volt a léha hírű költő. Csirkefogók, újgazdagok, paraziták, stricik,
csatornatöltelékek dolgaiban megbízható az Ókor legjobb, bár töredékes regénye, a Satyricon. Nyelvészek
gyönyöre is, mert jassz nyelvvel keveri az irodalmit.
De mennyire higyjünk Suetonius beavatott és lebilincselő pletykáinak? Csakugyan szörnyeteg vagy
pojáca vagy szörnyeteg pojáca vagy többszörös gyilkos vagy többszörös gyilkos pojáca volt nyolc császár
az Augustus után következő tízből? S mennyit higyjünk el a halottgyalázó Tacitusnak, aki jószándékú
tettekben is megszimatol valami gonosz hátsó gondolatot? Nincs olyan hamvas rózsa, amelyen ne talált
volna féregrágást. Holt zsarnokokon kitöltött dühéből lehet sejteni, hogy óvatosan mit hallgathatott el az
élőkről ez a szintén pletyka-ínyenc lángész. S mennyire higyjünk az első hat szatírában szinte magánkívül
örjöngő Juvenalisnak?
Ő is, Tacitus is az Olvadás írói: Domitianus rémuralma kísért a Szatírákban s az Annales-ben. Válogatás
nélkül sújtott a császár; Epiktétosz, a szolga származású és Aranyszájú Dión, a jómódú görög bölcs s a
lovagrendű római Plinius szintén veszélyben forgott, túlélők mind. Csak Martialis kivétel, ő szemérmetlenül a
zsarnok képébe hízelgett. Megérték ugyan a biztonságos állapotot Traianus mérsékelt diktatúrája alatt,
amelyet Gibbon az emberfaj legboldogabb korának vélt, de az Olvadás sem szabadította meg őket lidérces
emlékeiktől, utóvégre minden terrornak hosszú utóélete van az idegekben. A szabadabb szólás idején
szokták burkoltan vagy nyíltan kibeszélni, hogy miken mentek keresztül, amit mi elviseltünk, emberek.
Tacitus és Juvenalis visszaható bosszúvágya, Epiktétosz aszkézise, Plinius tapintatos hajbókolása a
hatalom előtt a múltra árulkodik, Domitianusra, aki szó szerint értette volt isteni rangját.
Juvenalis tehetős vidéki nemes családból származott. Vajon mi siklatta ki, amikor tüzes ifjúi becsvággyal
fölment Rómába? Hogy, ki tudja, talán fölvigye császárságig. (Csalódott császár-önjelöltből lehet a
legmaróbb szatirikus). Életéről keveset tudunk; úgy látszik, még valamirevaló hivatalhoz sem jutott. Túl
nyers, nyakas, érzékeny, becsületes vagy szókimondó lett volna? Vagy egyszerűen peches? Ez a
valószínűbb. Harminc éves korában egy gúnyverse miatt Egyiptom mélyére száműzte Domitianus.
Kegyelmet kapott a császár meggyilkolása után, de addigra kikopott és kiöregedett az érvényesülésből. Más
potyázók közé sodródva, résztvett a reggeli pofafürdőn, előszobákban, palotafolyosón, a konyha táján
lézengett morzsákért, lecsúszott élősdiekkel. Valami csak kerül a szatyorba? Az a lényeg, hogy — mint
később Versaillesban — ott kell lenni a szertartásos levéen.
A patrónus megvetette kliensét s a kliens lázadozott patrónusa ellen, de érzéseit ki-ki megtartotta
magának. Mert a nagyúr tekintélye megkívánta a népes kíséretet, ha feltűnt a Forumon vagy fontos pereken,
a slepp gyomra viszont megkövetelte a hódolásért kijáró alamizsnát. Kész volt az egyezség.
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 88 -