RÓMAI MUZSIKA - Hollandiai Magyar Szövetség

CS. SZABÓ LÁSZLÓ : RÓMAI MUZSIKA
igyék kedvére a robotoló vándor, mialatt hallótávolon túl feketén gomolyog a sirató asszonyok zokogása.
Héraklész letépte homlokáról a koszorút, kiment a sírhoz s mivel még nem száradt föl a frissen kiöntött
áldozati ital, megküzdött Alkésztiszért a Halállal. Három napig néma volt a visszaszerzett asszony, azután
megszólalt. Úgy, mint rég.
Én azonban elkéstem, fölszáradt már az áldozati ital, szabadító helyett szemrehányó Héraklésszel
találkoztam álmomban, nem tehette meg értem, amit megtett barátjáért, a szelíd, de nálam mégis csak
hitványabb királyért, nem vezetett vissza elém egy hűvös és sima homlokú, lefátyolozott asszonyt.
Három napi némaság... Három havi... Három évi... Meddig emlékszem még a hangjára, amelyet
hamarább ismertem az arcánál s így hamarább is bíztam benne? S mire fogok emlékezni tovább, a hangra,
járásra vagy a letörölhetetlen mosolyra?
Halála óta nem múlt el éjszaka eszelős álmok nélkül. Néha átsuhan ő is, mint az önfeláldozó Alkésztisz,
de erősebbek a démonok, elűzik foglyuk közeléből a fölmentő árnyat. Lehet-e, hogy álmomban már a
jövőmet élem s megtébolyodtam? Hosszú egy ember kivégzése, ha szerették.
FEL-FELVILLANTAK a szembe rohanó, kísérteties római sírok. Mitől, a fényvetőtől vagy nagy szeme
fényétől? Halott barátom lánya vezette az autót, vitt haza az albanói tótól a Via Appián.
Numen adest, gondoltam, mint az antik áldozok; halandónak álcázva pogány istennő ül mellettem a
homályban. Minden szép nő — s egy nő annyiféleképpen szép, ahányféleképpen akar — a mediterrán Nagy
Anyaisten reinkarnációja. Ha rég kihalt is hivatalos tisztelete, váratlanul fel-felbuzdul egykori hódolatára
hosszan emlékező szívünk. „Az utolsó háromezer esztendő politikai és társadalmi zűrzavarait kizárólag az
okozta", írja Róbert Graves, „hogy a férfi föllázadt a nő, mint a bűvölés papnője ellen s bölcsességét
legyőzte az értelem bevetésével."
Az albanói tónál vacsoráztunk aznap. Hogyan szólt az a régi vers a tóról? Bele volt szőve egy regénybe.
Miféle regénybe? Németül írták, valószínűleg a századfordulón. S miről, talán északi szeretőkről a
klasszikus földön? Lehet, hogy rossz volt a regény és rossz a vers; titok örökre.
Heverészik a padlón egy kisfiú, csillagévek előtt Kolozsváron, díszalbumban lapozgat az édesanyja
lábánál, nyálazza az ujját s új csodákra fordít: pásztorlányok táncolnak furulyaszónál egy tölgyliget szélén,
hívogató kék hegyek alatt. Itáliában kószál, Markó Károly vadregényes festményeit nézegeti. Ott fenn, az
íróasztalnál német regényt fordít egy hűtlenül elhagyott asszony, a regénybe vers van szőve az albanói tóról,
két-három változatát is felolvassa a fiának, hadd lám, melyik a szebb, neked melyik tetszik jobban?
„Édesanyám, elmegyünk oda egyszer?"
„Te fiam, bizonyosan".
Az ő vaskeze tart, amikor sötétedés után alvilág-ostromló vágyamban naponta meg kell küzdenem
tántorgó lelkemmel. Az a nagy protestáns szigorúság csillagévek előtt, — végre az értelmébe látok, túl az
anya halálán segít elviselni a hitvesét. Vajon ki lehetett a regebeli Orpheusz édesanyja?
Kolozsváron találkozott először a két asszony, 1940-ben, a Rózsa utcában. Néhány évig megint így
hívták a Strada Samuil Micut. Mint a májusi Firenzéből, együtt közvetítettünk az őszi Kolozsvárról is,
Halottak Napján, a házsongárdi temetőből. Körülbelül arról a tájáról, ahol most az idősebb asszony pihen.
Tűnődöm olykor, melyik temető szebb, a havasi osztrák vagy magyarul valló sírköveivel a román, ott a
fenyves dombon? Csak az egyiket láthatom, a másik egyelőre távolabb fekszik tőlem, mint űrpilótáktól a
hold. Ez a század rendje.
Haboskávét ittunk, kürtös kaláccsal. Úgy emlékszem a tárgyakra, bútorokra, mint egy ősmonda
díszleteire. Két karosszék, támlás heverő, mennyezetig érő díszfa, cseberben s a világi szolgálatra befogott,
barokk stílusú jezsuita remekmű, egy fiókos imazsámoly.
„Féltem ám a Nagyasszonytól", mondogatta később ingerkedve. „Hogy vizsgáztatott a szeme!"
Dehogy félt. A szem csakugyan vizsgáztatott, de állta derűvel. Egyformán katonásak voltak.
Heted vagy nyolcad napra egy műtét után hazamentem a klinikáról. Taxit rendeltünk. Kétrét görbülve
jártam, varratokkal, összekötözve. A sofőr segítőn nyújtotta a kezét; úgy tettem, mintha nem látnám. Ő
rászólt: nagyja, be tud szállni magától. De olyan ügyetlenül kászolódtam be, hogy az ülés helyett egyszer
___________________________________________________________________________________
© Copyright Mikes International 2001-2008, Cs. Szabó László jogutódai 1934-2008 - 141 -