szf

5. fejezet
A médium, a tudós
és a Szfinx esete
„Szisztematikus kutatás zajlott, céltudatos
keresése a Feljegyzések
Csarnokának, miután az Edgár
Cayce Alapítvány támogatni kezdte
az SRI Internationalt..."
Dr. Mark Lehner, az Edgár Cayce
Alapítvány és az ARE Belső kaland
című magazinjában, 1985
A szájhagyomány szerint Giza monumentális építményei egy
özönvíz előtti, rendkívül fejlett kultúra utolsó fennmaradt
tárgyi emlékei. Ugyanez a tradíció azt is tartja, hogy a „nagy
áradat" által elpusztított, egykor magasztos civilizáció valahol
a gizai épületegyüttesben - vagy a nagy Szfinx alatt, vagy
magában a Nagy Piramisban - elrejtette a „Feljegyzések
Csarnokát", ahol a letűnt kultúra valamennyi tudása és bölcsessége
felfedezésre vár.
Az ilyen elképzelések a régmúltban gyökereznek 1 , és kitartóan
inspirálják a kutatókat újabb és újabb vizsgálódásokra.
A Krisztus utáni negyedik században például a római
Ammianus Marcellinus vezette Gizába kincsvadászait, hogy
felfedjen „bizonyos föld alatti galériákat a piramisokban",
melyeket voltaképpen a letűnt kort leíró tekercsek és könyvek
számára emeltek, „megóvandó az ősi bölcsességet az
özönvíztől" 2 .
Hasonlóképpen számos arab krónikás - a kilencedik század
környékén és azután - hozzáfért olyan információforrásokhoz,
melyek alapján az a konszenzus alakult ki közöttük,
hogy a Nagy Piramist „az özönvíz előtt" építették a tudományos
feljegyzések raktáraként. Al Mámún kalifa, aki i. sz.
820-ban alagutat vájt a piramis északi homlokzatába, abból
107