szf

ábízta a Régészeti Hivatal által kívánatosnak tartott szellőzőrendszer
felállítását.
Gantenbrink számára természetesen az sem okozott gondot,
hogy néhány ventilátor felhelyezésével fejelje meg régészeti
kutatásait.
Késlekedés
Gantenbrink tehát terv szerint megkezdte a királynő kamrája
kürtőinek feltárását. A Német Archeológiai Intézet Gantenbrink
segítőjének és az intézet hivatalos képviselőjének
azt az Uli Kappot jelölte ki, aki véletlenségből Mark Lehner
asszisztenseként is tevékenykedett az ARCE 1979-80-as
Szfinx Felfedezési Programja során 6 . A kutatás 1992 februárjában
kezdődött meg, és az a döntés született, hogy elsőként
a déli kürtőt 7 vizsgálják meg - pontosan azt, amelyikben 1993
márciusában az „ajtót" felfedezték.
A kürtő feltárása korántsem volt olyan egyszerű feladat,
ahogy azt Gantenbrink korábban gondolta. Először is alkalmazkodnia
kellett a kamra meglehetősen szűkös körülményeihez,
és azt találta, hogy a zömök kis robot manővereztetése
a keskeny és meredeken emelkedő járatban nehéz és
hihetetlenül lassú munka. 1992 májusának közepére mégis
tekintélyes előrehaladást könyvelhetett el, egészen 70 lábnyi
(mintegy 20 méter) távolságra eljutva - bár a monitorra nézve
még mindig csak a járat falait láthatta, amint azok belevesznek
a mélységes sötétbe a reflektorok fénykörén túl.
Vajon hová vezethettek? Valóban „félbehagyták" a járatot 8 ,
ahogyan azt a vezető egyiptológusok gondolták, avagy egykor
valami felsőbbrendű célt szolgált? Egészen eddig az
egyiptológusok feltételezték, hogy a kürtő nem lehet hoszszabb
30 lábnál (9 méter), de mostanra Gantenbrink bebizonyította,
hogy tévednek. Mi minden várhat még rájuk a sötétség
mélyén?
Gantenbrink ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy folytassa
a munkát, csakhogy épp ebben az idegfeszítő pillanatban
kellett átadnia magát a projekt másodlagos célkitűzésének -
a Nagy Piramis szellőzésének, a király kamrájának kürtőit
felhasználva.