szf

Az idő és a csillagok:
Az „ami fent, az lent"
hermetikus axiómája és Giza
horizontja
A megfigyelő Gizában - vagy bárhol máshol a földgolyón,
ahol a látképet semmi sem zavarja meg - egy hatalmas kört
lát maga körül, peremén a horizonttal, középpontjában saját
magával. Ezért is alkalmazták az ősi egyiptomiak a „Horizont"
elnevezést a gizai nekropoliszra. A horizonttal látszólagos
kontaktusban van az égbolt, melyet a megfigyelő hatalmas
kupolaként vagy félgömbként érzékel.
A „lent", a földi látkép, jobbára állandó. Azonban a
„fent", az égbolt, látszólagos forgómozgást végez egy képzeletbeli
tengely körül, mely keresztülhalad a Föld két sarokpontján,
egészen az égbolt „sarokpontjaiig" nyúlva. Az égbolt
látszólagos forgómozgása miatt az égitestek - a Nap, a
Hold, a csillagok és a planéták - keleten kelnek, a meridiánon
(ez egy képzeletbeli hurok, mely észak-déli irányban
közvetlenül a megfigyelő feje felett húzódik) érik el a csúcspontot,
és nyugaton nyugszanak le.
A napkelte egész éven át folytatott megfigyelése négy jól
meghatározható pontot, csillagászati nyelven kolúrt jelöl ki
a nappályán a tizenkét zodiákus jegy körül. Ezek a két napéjegyenlőség
(a tavaszi és az őszi), és a két napforduló (a
nyári és a téli). Napjainkban ezek az alábbi állatövi jegyekben
állnak:
1. Tavaszi napéjegyenlőség (március 21.) - a Nap a Halakban.
2. Nyári napforduló (június 21.) - a Nap a Bikában
3. Őszi napéjegyenlőség (szeptember 22.) - a Nap a Szűzben.
4. Téli napforduló (december 21.) - a Nap a Nyilasban.
338