szf

A Szfinx árkának déli oldala alkotja Hafré töltésútjának
északi peremét, amint az elhalad a Szfinx mellett és belép
Hafré völgytemplomába. A töltésűt északi oldala mellett
egy vízelvezető csatorna halad, és a Szfinx árkának délnyugati
sarkába torkollik, ami arra utal, hogy az ősi építőmesterei,',
azután alakították ki az árkot, hogy Hafré töltésútja
megépült. Máskülönben a vízelvezetőt nem az árokba ürítették
volna. Hafré völgytemploma ugyanazon a teraszon
helyezkedik el, mint a Szfinx temploma. A két templom első
és hátsó homlokzata egymáshoz igazodik, és mindkettő falazatát
ugyanabban a stílusban emelték... 30
Az érvelés, miszerint a két templom, a töltésűt és a második
piramis egy építészeti egységet alkot, valóban meggyőző. Viszont
ezt felhasználni ahhoz a következtetéshez, hogy Hafré
a Szfinx építője, már korántsem ildomos, ugyanis ez esetben
figyelmen kívül hagyjuk a lehetőséget, hogy az egész „egység"
megépülhetett jóval Hafré ideje előtt is, és a IV dinasztia
tagjai csak újrafelhasználták azt - vélhetően annak teljes
felújítása után.
Éppen ez az a lehetőség - amit éppúgy nem támogat
egyetlen falfelirat sem, és ami nem is objektív kormeghatározási
eljárás eredménye -, mely miatt az 1990-es években ismét
fellángolt a vita a Szfinx eredetével kapcsolatban.
A víz pusztítása
A vita kezdetei visszanyúlnak egészen az 1970-es évek végéig,
amikor John Anthony West, a független amerikai kutató
tanulmányozni kezdte a briliáns francia matematikus és
szimbolista, R. A. Schwaller de Lubicz komor hangvételű és
nehezen értelmezhető írásait. Schwallert leginkább a luxori
templommal kapcsolatos tanulmányáról ismerik, holott általánosabb
tárgyú, Szent tudomány című művében (mely először
1961-ben jelent meg) foglalkozik az olyan szélsőséges
időjárási körülmények és áradások archeológiai kihatásaival
is, melyek legutoljára tizenkétezer évvel ezelőtt sújtották
Egyiptomot:
31