szf

lülnézeti képen jól látható, hogy a Nagy Piramis és a második
piramis egy átlóhoz igazodik, mely 45 fokos szögben fut
az előbbi keleti oldalától délre és nyugatra. A harmadik piramis
azonban ettől a vonaltól valamivel keletre fekszik. Az
így kialakuló mintázat mintegy tükörképe az Orion-öv három
csillaga által felrajzolt „pontatlan" átlónak. Az első két
csillag (az Alnitak és az Alnillam) egy egyenesen fekszik,
akárcsak az első és második piramis, míg a harmadik csillag
(a Mintaka) az előbbi kettő által felrajzolt egyenestől valamivel
keletre 6 .
A vizuális kapcsolat, miután felismertük, magától értetődő.
Az elhelyezkedés szimbolikus jelentését igazolja még a
Tejút is, melyet az ősi egyiptomiak afféle „Égi Nílusnak" tekintettek,
s amelyre az archaikus kor halotti szövegei gyakorta
hivatkoztak „Kígyózó Folyamként" 7 . A mennybolton az
Orion-öv három csillaga nyugatra fekszik a Tejúttól, mintha
annak partjaira tekintene; ahogyan a piramisok a valóságban
is a Nílus nyugati partja mentén magasodnak 8 .
Szembesülve a szimmetriával, s az egymást át- meg átszövő
építészeti és vallási ideákkal, nem nehéz arra a következtetésre
jutni, hogy Giza piramisegyüttese voltaképpen sikeres
kísérlet az Orion-öv földi másának megteremtésére.
A jelképrendszer azáltal is erőteljesebbé válik, hogy az Orion-konstellációt
kétségkívül magával Ozirisz istennel azonosították.
Ha azonban tekintetbe vesszük a precesszió előbb vázolt
kihatásait, önkéntelenül is felvetődik a kérdés: a mikori Orion-övet
akarták megörökíteni? Az Orion-övet, de mely korszakban?
Tökéletes
egyezőség
A kürtők alapján láthattuk, hogy a Nagy Piramis „precessziósan
kötődik" i. e. 2500 korának Orion-övéhez (miután ebben
a korban a királyi kamra déli kürtője egyenesen a meridiánon
áthaladó Alnitak-ot, vagyis a Nagy Piramis égi hasonmását
vette célba). Ha viszont rábírjuk számítógépünket, hogy
rekonstruálja az ősi idők égboltjait Giza felett, és közben figyelembe
vesszük a három piramis földi elhelyezkedését,
88