szf

Kettős mércék
A kürtők és a furcsán ellentmondásos egyiptológus reakciók
története egészen az 1830-as évek végéig nyúlik vissza, amikor
a brit felfedező, Howard Vyse ezredes „úgy ült le a Nagy
Piramis elé, mintha az ostromra váró erőd lenne". Ez utóbbi
megjegyzést az csalta a cinikus kortárs ajkára, hogy Vyse
híres volt a dinamit iránti gyengéd érzelmeiről, és joggal lehetett
rá számítani, hogy itteni „kutatásaihoz" is ezt használja
majd 5 . Mindenképp helyénvaló - bár méltatlan udvariatlanság
- kijelenteni, hogy Vyse úgy állt hozzá a klasszikus
világ utolsó fennmaradt csodájához, mintha egy nőt szándékozott
volna megerőszakolni. Mindazonáltal azt sem szabad
eltitkolnunk, hogy a lázas és némiképp hektikus kutatómunka
során (1836-37-ben) Vyse és csapata két rendkívül fontos
felfedezést is tett:
1. Előbányásztak egy körülbelül 3 milliméter vastag, egy
láb (30 cm) hosszú és 4 hüvelyk (10 cm) széles vaslemezt a
piramis déli oldalának falazatából, pontosan a király kamrája
déli kürtőjének kilépőpontja felett (ez a kürtő irányul az
Orion övére).
2. A király kamrája fölötti úgynevezett teherhordó kamrákban
falra festett „kőfejtőjeleket" találtak. A Nagy Piramis
belsejében egyedülálló hieroglifák lazán odavetett graffitik
benyomását keltik, és többek között tartalmazzák Hufu nevét
is - azét a fáraóét, aki az egyiptológusok szerint a piramis
építtetője lehetett.
A második felfedezés - Hufu neve - az elmúlt 160 évben
csalhatatlan bizonyítékot szolgáltatott az egyiptológusok számára,
hogy az egyébként névtelen piramist valójában Hufu
parancsára építették. Az elsőt azonban - a vaslemezt - habozás
nélkül csalásnak ítélték, és a British Museum egy szűk
fiókjába száműzték, ahol éppúgy feledésbe merült, mint a
piltdowni ember koponyája 6 .
Mi viszont tegyük csak fel, hogy az egyiptológusoknak épp
fordítva kellett volna cselekedniük.
Tegyük fel, hogy a falfestmények hamisak, és az a vaslemez
eredeti.
Ebben az esetben az egyiptomi civilizáció evolúciójának
gondosan felépített kronológiája rémisztően ingatag alapok-
126