szf

4. fejezet
A csillagok és az idő
„Az égitestek változatos mozgása,
melyet a Föld forgása és haladása
idéz elő, valamint a precesszió fogalma
egyaránt ismerősek voltak az
egyiptomiak számára... Gondosan
tanulmányozták, amit láttak, és átfogó
rendszerbe foglalták tapasztalataikat,
társítva azokat különös képzeteikkel
és hitvilágukkal..."
J. Norman Lockyer,
A csillagászat kezdetei, 1894
Alázatra intő s egyben döbbenetes tapasztalat, ha hajnalban
megállunk az egyiptomi nagy Szfinx mancsai között, s felnézünk,
amint a kelő nap megvilágítja arcát. A kolosszus hihetetlenül
ősinek tűnik - majd olyan vénnek, gondolhatnánk,
mint maga az idő. És mint azt a második fejezetben már láthattuk,
a geológiai bizonyságok alapján valóban ősi is - jócskán
idősebb annál a 4500 évnél, amit korábban az egyiptológusok
megengedtek neki. Feltehetően valamikor az utolsó
jégkorszak idején készülhetett, amikor - legalábbis jelenlegi
tudásunk szerint - egyetlen olyan civilizáció sem létezett,
mely képes lett volna megalkotni.
Az ilyen nézetek természetszerűleg ellentmondásosak és
vitatottak. Ráadásul, mint az mostanra bizonyossággá vált, a
geológia sem alkalmas eszköz a pontos kormeghatározásra,
és különösen fogyatékos a paleoklimatológia jelenlegi kiforratlansága
mellett. A legtöbb, amit mondhatunk, figyelembe
véve a kőszobor erózióját, hogy a Szfinxet vélhetően korábban
megalkották, mint a legtöbb egyiptológus feltételezi
-valószínűleg valamikor az i. e. 15 000. és 5000. év között keletkezhetett.
79