05.06.2017 Views

szf

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.

usz Követői" - kiket a királyok listája szintén felsorol (és

akikre Manethón is utal) - valóságos történelmi személyiségek

lettek volna. Épp ellenkezőleg: teljes egyetértésben állítják,

hogy a Neterek, lévén istenek, nyilvánvalóan a vallási

fikció körébe tartoznak, a Semszu Hor pedig nem egyéb „mitikus

királyok" gyülekezeténél, akik ebből következően csakis

„mitikus királyságok" felett uralkodhattak.

A tudósok tehát feltétel nélkül elfogadják Manethón

munkájának kiragadott részleteit, elsősorban a királylistákat

(kezdve a dinasztikus királyság első uralkodójától, Ménésztől),

melyek őket igazolják, ugyanakkor elvetik ugyanennek

a feljegyzésnek minden olyan elemét, mely a korábbi, rejtélyesebb

korokra utal.

A Cambridge-őstörténet című munkájában T. E. Peet professzor

például egy csokorba gyűjt minden klasszikus egyiptomi

forrást, mely az „istenek" és „Hórusz Követőinek" kronológiájára

utal, majd az egészet egyetlen odavetett megjegyzéssel

intézi el: „Történészi szemszögből nézve persze az

egésznek nincs sok jelentősége". 12

Hasonlóképpen a fáraói államról szóló kiterjedt, Királyság

és az istenek című tanulmányában a kiváló Henri Frankfort,

a University of London preklasszikus antikvitás professzora

az alábbiakat írja „Hórusz Követőiről":

.. .úgy tűnik, hogy a „Hórusz Követői" megjelöléssel a távoli

korok királyait illették... ám ennek ellenére nem lenne

bölcs dolog, ha valóságos történelmi szereplőkként kezelnénk

őket, hiszen halálakor minden király egy lett az „azonosult

szellemek" közül... [és] egyesült azzal a ködös természetű

spirituális erővel, mely az élő királyokat és Hórusz trónusának

örököseit támogatta, immár időtlen idők óta. 13

A beavatottak

Kötelességünknek érezzük, hogy rámutassunk: az ősi egyiptomiak

korántsem így látták saját történelmüket. Nekik

eszükbe sem jutott volna megkérdőjelezni a mitikus korokat

vagy a „ködös természetű spirituális erőket". Számukra, ha

leegyszerűsítjük a dolgokat, „Hórusz Követői" és a földraj-

225

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!