szf

litikus építmények között, nem esik nehezünkre elképzelni,
hogy azok egy mostanra letűnt civilizáció hagyatékai.
A Szentbeszéd jut eszünkbe az egyiptomi eredetű „hermetikus
iratokból", mely a félelemmel vegyes tisztelet hangján
emlékezik meg azokról a nagy hatalmú, „bölcsességnek szentelt"
férfiakról, kik „az Áradat előtt éltek", és akiknek a civilizációja
elpusztult. „És magasztos művek állanak majd a
földön, megőrizve néhai nagyságukat..." 12
Van a töltésutaknak egy másik tulajdonsága is, mely érdeklődésünkre
szolgál, és amelyről a III. és IV részben részletesen
is megemlékezünk - az irányultsága. A harmadik
piramis töltésútja, akárcsak a Szfinx tekintete, egyenesen
keletre irányul. A második piramis töltésútja kelettől 14 foknyira
délre tér. A Nagy Piramis töltésútja kelettől 14 foknyira
északra. Az elrendezés precíz, geometriai elveket követ, és
nyilvánvalóan tudatos - minden jelentősebb építmény kimutatható
kapcsolatban áll minden más építménnyel, és az
egész egyetlen mesterséges „horizontot" von Giza köré,
melynek középpontja a Nagy Piramis csúcspontja.
Az ortodox egyiptológusok véleménye szerint a töltésutakat
ünnepi szertartások során használták. Függetlenül a
ténytől, hogy azok valóságos mérnöki csodák - melyeket
csakis hihetetlen erőfeszítések árán lehetett megépíteni,
szakavatott földmérők és építészek segítségével -, az egyiptológusok
feltételezik, hogy azokat mindössze egyszer használták,
amikor az elhalt fáraó testét átszállították a völgytemplomból
a halotti templomba, ahol sor került a bebalzsamozási
rituáléra.
Talán így történt. Csakhogy, mint azt a III. és IV részben
igazolni fogjuk, a töltésutak sajátságai arra utalnak, hogy sok
alkalommal és sok fáraó hasznosította őket - olyan események
alkalmával, melyek technikai és szimbolikus eredete
jóval túlmutat a történelmi Egyiptom civilizációjának keletkezésén.
Nem csupán jelképes bárkák
Az 1850-es években Sir Richárd Francis Burton, a brit felfedező
és kalandor felkereste Egyiptomot és a gizai piramiso-
53