szf

lyán a tavaszpontot, míg az i. e. 10 500-nál nyugszik csak meg
(a „skála alján"), egy adott égi címnél, mely precessziós számításokkal
azonosítható.
A Hórusz-király keresésének égi-földi kettőssége jegyében
nyilvánvaló, hogy a tavaszpont i. e. 10 500-ra vonatkoztatott
égi címének - vagyis pontos helyének az Oroszlán csillagképen
belül - létezik egy földi analógiája is. Miután tudjuk,
mit és hol találunk az égbolton, azt is megtudjuk, merre
kutassunk a földön.
És vajon nélkülöz minden reális alapot az a feltételezés,
hogy ezen a földi „címen" nem találnánk mást, mint egy fizikailag
létező bejáratot a mitikus helyre, „mely nemesebb
minden más helynél" - az „»Első Idő« Csodálatos Helyére"?
Szatellitpiramisok
Ahogyan a félkarú rabló egyszerre köhögi ki magából az
összes aprót, a gizai nekropolisz valamennyi csengője és fénye
is egyszerre kezd el csilingelni és villódzni, amint az Orion
övének mutatóját letoljuk egészen az „Első Időig", i. e.
10 500-ig.
Már tudjuk az 3. fejezetből, hogy a fontosabb építmények
láthatóan azt a szokatlan csillagászati együttállást képezik le,
melyre abban a távoli korban, a tavaszi napéjegyenlőség idején
került sor. A Szfinx nemcsak hogy égi párja felé fordítja
tekintetét, de a napfelkelte pillanata (a horizontnak azon a
pontján, mely felé a Szfinx is tekint) egybeesik az Orion övének
meridiánon való áthaladásával is (melyet éppen a három
piramis modellez).
Ha más egyezőséget nem találnánk, akkor sem írhatnánk
mindezt a véletlen számlájára. Pedig még közel sem végeztünk.
A három Nagy Piramis harmadik és legkisebb tagjától
délre például találhatunk egy három „szatellit-", vagy mellékpiramisból
álló együttest, melyeket az egyiptológusok
Menkauré fáraó három királynőjének síremlékeként tartanak
számon. Miután azonban egyikben sem találtak falfeliratokat,
sem emberi maradványokat vagy temetkezési kellékeket,
az ilyen vélekedés nem több egyszerű spekulációnál.
A három mellékpiramis csillagászati elrendezéséről viszont
288