70DoKOrI9

azok, akik szeretik őt. Nem ismeri meg szüleit s általában az embereket - s később, ha benne marad ennek aparadicsomi együgyűségnek a félálmában, azt hiszi, hogy aki meghalt, az örökké kilépett a színről. Múlttá vált,elsárgult fényképpé - elsüllyedt az emlékei között.(Ennek a gyermeki szeretetnek az emlékével írtam az imént apámról. De közben belém villant egy másik,érettebb élmény is, mert írás közben éreztem, hogy ő ebbe beleolvas. És nem örülne, ha olyan titkokról isbeszélnék, amik csakis az övéi. Már-már késztetést éreztem, hogy fecsegjek róla, mert roppant tanulságos azéletmeséje — de nem akarja, hogy elmondjam.És ezért nem is mondhatom el neked. Remélem, megérted.De ez már a mostani, felnőtt gondolatom. Tudni, hogy mit gondol a másik, hogy miféle folyamatok zajlanak leegy másik lélekben, amikért ÉN IS FELELŐS VAGYOK - ez már több, mint a gyermeki szeretet. Es ezen az semváltoztat, hogy ő már régóta odaát van, a szellemi világban, én pedig itt vagyok még, a földön. Az se, hogy az őélete időben megelőzte az enyémet, s közben dimenziót váltott.A halottak nem halnak meg.Ha szerettél már érett szeretettel, ezt te is tudod.A gyermeki szinten megrekedt lélek azonban nem tudja. Azt hiszi, akit nem lát, nincs is. Aki elment: megszűnt.(Sír, ha a mama átmegy a másik szobába.) Azt hiszi, a szeretet csupán az ő vonzalmát jelenti, mivel soha amásikét nem élte át, nem tudja róla, hogy éppolyan gazdag univerzum, mint ő, s ezért a gyerek vonzalmamegreked saját szomjas érzelmi elvárásainál.A szeretetről az a tapasztalata, hogy azt kapják. Abban a tévhitben van, hogy ha apja, anyja meghaltak, csakisaz ő emlékeiben élnek tovább, sehol másutt. Míg éltek, is így vélte. Hogy a másik embernek csak annyi avalósága, amennyi őrá vonatkozik. A kisbabát nem érdekli, ha anyjának fájdalmat okoz, ha, mondjuk, belekarmolaz arcába, vagy megharapja a mellét, mert NEM NEKI FÁJ. A gyereket meg kell tanítani, hogy nem jódolog fáj dalmát okozni másoknak, s erre úgy tanítják, hogy belecsípnek az ő karjába: érezze ő is a fájdalmat,amit okoz. Egyébként nem érzi. A gyereket rá kell vezetni arra, hogy az ember nemcsak vevő, hanem adó is —ez az, amit életünk végéig nemigen tanulunk meg.Itt nemcsak arról van szó, hogy nem tudunk szeretetet „adni " - mintha azt úgy lehetne adni, mint valamitárgyat -, hanem arról, hogy fogalmunk sincs, mi sugárzik belőlünk, mit váltunk ki lényünkkel egy másikemberben, s mennyire vagyunk felelősek azért, amit érzünk és gondolunk. Hogyan hatunk? Nem tudjuk.Gyermeki lényünk, mely később még az ego páncélját is magára veszi, erre a fölismerésre annyira képtelen,hogy sok időre van szükségünk ahhoz, hogy a belőlünk származó erők valódi természetét megtapasztaljuk: ezthívjuk karma-törvénynek. Azt, hogy a „mama mellét nem szabad megharapni" néhányan még megtanuljuk, dehogy például a Természet Anyánkat nem szabad önző okokból kirabolni, azt csak most, túl későn kezdjükfelfogni.Vagyis: a gyermeknek a másik ember nem egészen valóságos lény.Aki nem tudja átélni a másik örömét, fájdalmát, aki képtelen belebújni egy másik ember lelkébe, aki nem éliát, hogy a másik ember önálló világ - az „felnőtt módon " nem tud szeretni még.Gondolj csak bele, hányan mondják, hogy „az én anyukám a túlvilágról is gondol rám és segít" - és eszükbesem jut, hogy éppenséggel neki kellene segíteni rajta, mert ő van odaát valamiféle lelki szükségben. Ugyanilyengyermeki módon fogadja el a vallásos ember Szűz Mária segítségét, s eszébe sem jut, hogy ez a segítségkölcsönönös lehet. Hátha neki van szüksége rám? Az igazi Mária-szeretet nem a gyermeki kunyerálás, hanem afelnőtt ember aktív, odaadó szolgálata.Egy hegedűművész mesélte: amikor koncert előtt imádkozik, nem ihletet kér, hanem azt mondja: „Figyelj,drága Mária, neked játszok most!" S ettől játszik szebben, tökéletesebben.Örömet akar adni neki.Amit a mai filozófiai szakzsargon „elidegenedésnek" nevez, nem egyéb, mint hogy a másik embert halottnaktekintem. Ha nekem kávé kell, mindegy, hogy egy bájos lány, vagy egy automata adja ki - mindkettőben az énigényem teljesítése a fontos. Nem érezzük a másik lélekszerűségét. Semmi közünk hozzá. És a lány báját is csakakkor veszem észre, ha nem kávéra vagyok szomjas, hanem egy nőre. Es figyelmem is csak addig él, amíg avágyam kielégül — utána a nő újra automata lesz.Amikor egy elidegenedett kapcsolat felbomlik, elveszti valaki a párját, az első gondolata az, hogy: „Mi leszvelem?" „Ki fog ölelni ezentúl?"„Ki főzi meg a húslevesemet velős csonttal?"„Nem működik az automatám?!"Amit ma gyásznak nevezünk, annak nagy része nem más, mint önmagunk siratása.Ami pedig a „túlvilágot" illeti: ennek valóságáról nem akkor győződsz meg, amikor „kibontakoznak médiumiképességeid", hanem amikor igazán szeretsz.102