70DoKOrI9

könnyebben tudja elfogadni, hogy a gyermeke csak „kölcsönbe" az övé - vissza kell majd adnia.(Látod, most jövök rá: amikor anyám azt mondta, hogy „ez a legnehezebb szerepem " - erre is gondolt.Hogy el kell válnunk egymástól.S engem, akit teljesen odaadtak neki, akit minden idegszálával és vérkörével magában növesztett - most visszakell adni.Vagyis elmenni és itthagyni engem - lehet, hogy ez volt számára a „legnehezebb"?Nem az öregség fájt neki, hanem az elszakadás?Minden találkozáskor úgy búcsúzott tőlem, mint aki utoljára lát. És csak most jut eszembe, ahogy írok róla!Akkor roppant terhes volt, de most már értem: ahányszor elbúcsúzott tőlem, mindig volt a hangjában és aszemében valami olyan érzelmes pátosz, mintha örökre búcsúzna tőlem. Még akkor is, ha tudta, hogy másnapjövök. Igen, ez a „Good bye, Luciano!" volt a hangjában. Néha el is sírta magát. Azt mondta, ne haragudj,érzelmes hülye vagyok.)Elengedni valakit nagyon nehéz.Azért mondja jézus, hogy a „saját lelkűnktől" is el kell távolodnunk, mert akiket szeretünk, azok belénknőttek, „hozzánk tartoznak". Lelkünk részeivé váltak.Ott van a lelkünkben az egész „jelmeztár"! Minden szerep és minden szeretet oda van belenőve,belevarázsolva. Ezért mondjuk, ha elvesztünk valakit: „Úgy érzem, mintha a lelkem szakadna ki!" Es ez így isvan! Addig nem tudunk kedves játszótársainktól elválni, amíg rá nem döbbenünk arra, amit halálunk utánmindannyian meglátunk, hogy többek vagyunk, mint a földi szerepeink.Ne felejtsd el, hogy a lelkünk (pszichénk) még nem az Önvalónk. Csak ruhája a szellemünknek, éppúgy, minta testünk, még akkor is, hajóval finomabb anyagból - érzésből, gondolatból, energiából - van szőve.Vagyis az „elengedő szeretet" a saját lelkünkkel való viszonyunkat is jelenti.A SAJÁT LELKÜNKET IS EL KELL ENGEDNI. Minden szerepével, ragaszkodásával, mohóságával,vágyaival, érzéseivel.Az apotassomai azt jelenti, hogy valamitől, ami nagyon közel volt hozzánk, el kell távolodni, és a megfelelőhelyre kell tenni. Saját lelkünkkel is távolságot kell felvenni. Ránézni magunkra, és az érzéseinket is elengedni:- látom, de nem az enyém már.Mintha más érezte volna.Magunktól is el kell távolodnunk, mondja Jézus.„Good bye, Luciano!" - mondjuk ilyenkor magunknak is.Amikor egy festő néhány lépést hátrál, hogy alakjait az egész kép arányaiban szemlélje, ezt teszi. Eddig túl„benne" volt a művében, túlságosan belebonyolódva látta teremtményeit, s a hozzájuk fűződő érzelmi vakságamegakadályozta abban, hogy tisztán átlássa az Egészet. Így van az ember az anyjával, gyerekével, szerelmével,amikor érzelmei mágnesként húznak, s a „te vagy az én mindenem" öleléséből nem tud kiszakadni - nem képestúllépni szűk rokonságának, családjának, felekezetének vagy akár népének határain.Mind kevés.A család is kevés.A haza is kevés.Minden eszme, minden fajtabeli közösség és minden felekezet kevés.Jó példa erre magának Jézusnak az élete. Szeretete túllépett családja, népe, nemzete, fajtája, vallása határain.Emberiség méretű volt.A szeretetnek ugyanis nincs határa.Mindenki belefér.Más szóval: teljesen szabad.(Ha csak téged „szeretlek", és őt „nem szeretem" - a szó valódi értelmében téged sem szeretlek igazán. Majdte is meglátod, ha nem szeretlek! Most még belül vagy a tűzkörön, még bennem vagy, de bármikor kívülrekerülhetsz - és akkor meglátod majd, hogy a szeretetem nem volt igazi.Hányszor tapasztaltuk ezt!Az önző szeretet - ha szeretetnek lehet nevezni egyáltalán - a körön belüliekhez meleg, a többiekkel hideg ésközönyös.)Az apotassomai azt jelenti, hogy levetjük szerepeinket; és túllépünk a szűk, érzelmes szeretet-határon.Megtörténhet ez már fiatal korunkban is. Például amikor „elszakadunk a szüléinktől".125