70DoKOrI9

Beszélgettünk már arról, hogy a szeretet életerő kérdése is.Az öregnek egyre kevesebb ereje van, nemigen tudja már elosztani másoknak. Magának kell. Egy fiatalnőnek hihetetlen energiája van: tíz ember helyett dolgozik, és száznak tudja szétosztani magát, egyszerre.Élettani tény, hogy a nők erősebbek, mint a férfiak. Jobban tűrik a szenvedést, és hosszabb ideig is élnek.Az öregség azonban - amiről anyám azt mondta, hogy a legnehezebb szerepe - arról szól, hogy az embernekfogytán az ereje, és lassan elszakad a családjától. Nem eltávolodik, inkább föléjük emelkedik. Rájuk lát. Aztmondja, intézzék a fiatalok a dolgukat, ahogy akarják - ez már az ő életük.Szívesen segít nekik, de sokat már nem tud. Fáradt, s nincs hozzá elég ereje.Ősi korokban a nagyszülők a családi klán fölé emelkedtek. A „vének" voltak a közösség bölcsei. Ők voltakazok, akik már életükben félig-meddig ősökké váltak. Az „Ős" a magyar nyelvben nem öreget jelent, nemnagyon régit, hanem az „Isten" (Ős-ten) első szótagját. A Nagy Kezdetet, ami benne él a jelenben s a jövőben.Az öreg nemcsak a kis életszerepeit, hanem az egész sorsszerepét, vagyis a személyiségét készül levetni. Aztaz embert, akit eddig önmagának hitt. Hamarosan leveti ráncos, gyűrött maszkját és elnyűtt testének jelmezét.Földi életének színpadát elhagyva kilép majd a kulisszák mögé, ahol nemcsak a színdarab, amit eddig játszott,hanem annak valamennyi szereplője is élő emlékké válik benne.Újra önmaga lesz, a földinél tágasabb, végtelen játéktéren.Ha ezt a színházi példát szorongás nélkül próbálod átélni, rájössz, hogy az Öreg szerepének egyetlen szeretetemarad - az Isten szeretete,Jung azt mondja, hogy az embernek egy bizonyos életkoron felül már nem lelki, hanem spirituális problémáivannak. Az, hogy ennyi idős embert - főleg öregasszonyt - látsz a templomokban, nem azért van, mert a valláselaggott, hanem mert idős korban a legbensőbb valónk szólal meg, és az élet szemfényvesztő kalandjain túl újraa transzcendencia vonzásába kerülünk.Az öreg hazakészül.Hajói élt, most honvágya van.Ha nem jól élt, és áldozata lett ennek az individualista és anyagba szorult korunknak, akkor az öregségnekcsak a nehéz részét csinálja végig. Küszködik a fogatlansággal, a pisivel, a kakival, a szüntelen fájdalmakkal,lelkének föloldatlan gubancaival. Mégis, bármilyen értelmetlen már számára a létezés, főleg attól retteg, hogymeg kell halnia. Semmivé válik. Fél ébren lenni, és fél aludni is. Bárhová néz, akár a tükörbe, akár önmagába:megriad. A játéknak vége - és semmiféle kívülről jött jóság nem tud a szenvedésén enyhíteni.Önmagával lenni pedig nem szeret.A többiek is terhére vannak már egy idő után. Nemcsak az idegenek - azok is, akiket szeret. Üdvözli őket,szíve még megdobban, de hamarosan azt mondja: „Most már menjetek el, mert fáradt vagyok."A materialista szemlélet csak addig működik, amíg az ember fiatal - és jó a lapjárása.Öregkorában, amikor mindez már nincs, a lét egyre reménytelenebbé válik.Viszont ha valaki jól élt, s nem dőlt be annak az ámításnak, hogy lénye nem egyéb, mint öntudatlan sejtekhalmaza - elkezd kétfelé élni: befelé és fölfelé. Befelé úgy, hogy egyre többet foglalkozik önmagával. Főleg amúltjával.Bölcs öregek, ha van még erejük hozzá, szeretnek a lakásukban is rendet rakni, megszabadulni a túléltkacatoktól. így vannak a lelkükkel is.Akár sejtik, akár nem, a „másvilágon" egész életüket kell majd áttekinteni. Ezért tör fel egy idős emberben amúlt, sokszor olyan apró, elfeledett részleteivel, hogy maga is meglepődik. Elvezettel is beszélne róla, bárkörnyezete unja. „Hol van ez már, mama!" - legyintenek. Nem értik, hogy számára ez nem nosztalgia. Nemunalmában csinálja, hanem mert ez a záróra előtti rovancsolás utolsó lehetősége, ahol minden kis részletneksorsdöntő jelentősége van.A túlvilágon egyetlen tollpihe is megbillentheti az isteni igazság mérlegserpenyőjét.Ezt kutatja a múltjába merült öreg. Ez a tollpihe most fontosabb neki, mint egy eleven ember, aki éppenelőtte áll, s akire nincs már ereje mosolyogni - még akkor sem, ha az a saját gyermeke.Ez a befelé vezető út.A fölfelé út pedig az elmélyülés. Főleg azok a sugallatok, amelyek már az eljövendő országból üzennek neki. Smiközben testileg beszűkül, s végigszenvedi az elmúlás folyamatát - lelkileg kitágul, s az örök élet kérdéseifoglalkoztatják. Vezérlő csillag nélkül nem lehet jól élni, de meghalni se. Anyám nem azért mondta azöregségre, hogy ez a „legnehezebb szerepem", mert megalázó volt számára a fizikai lét, hanem mert mindigbizakodó volt. Mindig előre nézett. Mindig hitte, lesz majd jobb is. „Ha belelöknek egy kútba - mondta -, mégle sem értem a fenekére, máris azon töröm a fejem, hogy fogok majd innen kimászni."Mindig a megoldást kereste.Itt azonban nincs már megoldás. Legalábbis földi síkon nincs. Itt egyre betegebbnek s öregebbnek kell lenni.Végül meg kell halni: ez az élet rendje. A szerep nehézsége abban van, hogy miközben józan eszével tudja,120