70DoKOrI9

magányát föladja.Ez a magánszív szerelme.Két dologtól félünk.Az egyik, hogy egyedül maradunk. Nincs nagyobb büntetés, mint a kívül-rekedés, a kitaszítottság. Amagánzárka. De még ott is jönnek és szólnak. Ha mást nem, kenyeret és vizet adnak - mert tartozni kellvalakihez. Az egyedüllét, ha teljes, az élet megszűnését jelenti - egyedül lenni nemcsak nem jó: nem is lehet.A másik félelmünk, hogy föl kell adnunk a magányunkat, és össze kell olvadnunk másokkal. Ezért leszminden társulás idővel éppolyan elviselhetetlen, mint a magánzárka. Sokáig másokhoz tartozni sem jó.Egyik sem jó.Magányban társat keresünk, mert nem bírjuk sokáig - s ha társunk van, előbb-utóbb újra a magányt, mert aközösséget sem bírjuk ki. Ez a „magánszívünk" szüntelen önellentmondása. Éppúgy működik, mint a lélegzés:beszívom: csak magam vagyok - kifújom: és az egésszel vagyok...Így védekezünk a fulladás ellen.Más szóval: így élünk.Önvédelem vagy önátadás - melyik a jó?Ez embervoltunk nagy kérdése. A magánszívünk nem tud külön verni, mert megáll, ha pedig másokhozpróbálunk menekülni s együtt élni velük, előbb-utóbb akkor is fenyegetve érezzük magunkat, mert minek egymagánszív, ha beleolvadunk másokba, és nem leszünk többé. Minden párkapcsolatban, még a legjobb családbanis előbb-utóbb fölizzik a kérdés: „És velem mi lesz?!"„Az én életemmel mi lesz?!Sőt, amikor a magánszívföllázad, a kérdés így hangzik, üvöltve: „AZ ÉN BOLDOGSÁGOMMAL MI LESZ?!" Mert a magánszívünk úgyérzi, hogy van, ami csakis a miénk, és lemaradunk az örömökről, ha másokért is élünk.Előbb-utóbb teher lesz minden együtt-élmény. Az „én" azt kiáltja: „Egyszer élek! Nem osztozom!"Senkitől sem függeni nagy diadal ám! De mögötte ott a pánik, ha kísért a szeretet. „Egyszer élek! Játsszam elezt az isteni sanszomat, mert - úgymond - szeretek ?!”Így érez a magánszív.De közben nem bír élni egyedül.Tehát úgy is érez, hogy: „Kellesz!"Magányos énünk börtönéből menekülünk a kapcsolatokba - és a kapcsolatokból menekülünk a magányosénünkhöz.Ma már kitörni is ritkán akarunk: soha ilyen kemény a „magánszív" nem volt, mint manapság. A társas létoly mértékben vált pokollá, hogy sokan az egyedüllét mellett döntenek. Egyedül még mindig jobb, mint a közöstéboly.Mit tegyünk?Íme, látod, egy „véres" kérdés.Nem tudok felelni rá.Talán a beszélgetésünk végére megérik majd a válasz. Ez olyan ősi gondunk, hogy még Jézus is szüntelenülélte - számos alkalommal szinte menekült a sokaságtól. Gyakran még tanítványait is otthagyva a teljes magánytkereste. Ilyenkor senkivel sem bírt együtt lenni. Még az anyjával sem. Otthagyta az embereket, s befelé fordult.Hogy aztán visszatérjen megint a „világba", s mindenkit magához öleljen.(Tudom, milyen kérdések bujkálnak benned. Ha egyedül vagy, hogyan találj társat? S ha társadelviselhetetlen, hogyan lépj ki a kapcsolatból? Kiléphetsz-e egyáltalán? Jogod van-e? Meddig tart a hűség, éshol kezdődik az árulás? Meddig adhatom föl magam egy kapcsolatban? S ha föladtam, hogyan szerezhetemvissza magamat? „Véres" kérdés, látod, hogy félünk szeretni, s félünk nem szeretni is. Félünk odaadnimagunkat, és képtelenek vagyunk befogadni másokat. S a többiek is így vannak: féltik magukat. S ami ebbőlkövetkezik, hogy ritkák manapság a találkozások, s még ritkábbak a valódi összetartozások. Mit tegyünk? Nem,tudom. Hallom a kérdéseidet, föl is villant bennem néhány gondolat. De korai még beszélnem róluk. Nem érettmeg bennem a válasz. Ha van egyáltalán... Várjunk.)Annyit azért elmondok, hogy amikor „szívről" beszélek, nem véletlenül keverem össze a jelképes „ÉletSzívét" a testünkben dobogó hús-szívvel, mert amikor ez a hús-szívünk bajba kerül, amikor görcsöt kap ésmegáll, végzetét gyakran éppen ez az ellentmondás idézi elő: nem tudunk adni vagy kapni szeretetet, s ezért aszívünk magánygörcsöt kap. Ahogy a tüdőnk levegőt lélegzik ki és be, a szívünk szeretetet, és ha figyeledműködését, azt tapasztalod, hogy nemcsak önmagunkért, másokért is hevesen dobog. És ha ez az én-te viszonybajba jut, és a szeretet áramköre zárlatos lesz, a szívünk megszakadhat.Alig van ember, aki ne érezte volna, amikor gyermeke vagy kedvese bajba került, a szívébe valami ténylegbelenyilallt. Lehet, hogy az a nyíllal átszúrt piros szív, amit gyermekkorunkban a falra mázoltunk, ezt azélményt ábrázolta. Ez a Jaj!", ez a mellkasunk mögötti szúrás jelzi a szívek titkos összekötöttségét. Ilyenkordöbbenünk rá, hogy a szívünk nemcsak nekünk ver. Az „Ámor nyila"butácska szimbóluma ezt jelenti: „ Juj,21