70DoKOrI9

Mielőtt a szó valódi értelmében megszeretek valakit, tisztelem.Elkezdek fölnézni rá.Érett lélek ezért érez némi zavart, ha találkozik azzal, akit megszeretett. Ez a drukk a tisztelet jele.Nagyobbnak látja a másikat. Nem önmagát kicsinynek - őt látja nagyobbnak, többnek, egyszóval tiszteletreméltónak. Ezt az érzést éppúgy ismerik a kamaszlányok, mint a serdülő fiúk. És ismerik azok, akik valamiféleművészetet tanulnak, s valódi mesterrel találkoznak. És ismerik azok is, akikben a gyermeki lélek eljut egyérettségi szintre, s rádöbbennek, hogy egy apát meg lehet Ölelni, de nem lehet hátba veregetni, és egy anyának,amikor beszél, nem szabad a szavába vágni, s főleg nem lehet leinteni vagy ráordítani. Nem azért, mert nemillik, hanem mert visszatart a tisztelet.Azt, hogy mennyire érett lélek valaki, onnan láthatod, hogy képes-e tiszteletet adni másoknak. A magasabbrendű ember jele a tiszteletadás képessége. A szülők tisztelete eszmény volt, már akkor is, amikor Mózes akőtáblát a hegyről lehozta - ma pedig még inkább az.Legboldogabb nem akkor vagyok, ha a gyerekeim megölelnek, megcsókolnak, ragaszkodnak hozzám, vagykimutatják sokféle, hálás, melegséggel teli érzésüket - hanem, ha látom, hogy tisztelnek. Ilyenkor könnybe lábada szemem. Hevesebben dobban a szívem. Meg is lepődök, mert megpillantom gyerekem kölyökszemében azérettebb tekintetet. Az Ember szemét, aki már följebb lát - bennem is. S tudja, hogy a „papa" nemcsak az asokféle zűrzavarral és gyarlósággal küszködő lény, akinek egész életében látott, nemcsak az a férfi, aki jólrosszula gondját viselte, hanem van benne Valaki, akit tisztelni kell, még akkor is, ha ő épp nem tiszteli sajátmagát.Nincs könnyű dolga a gyerekeimnek, mert amiről beszélek, nekem sem sikerült.Nem ismertem az apámat.És amikor, jóval a halála után, szellemi mesteremtől a hogyléte után érdeklődtem, ezt a választ kaptam:„Meg se ismernéd. Az, akit láttál, s az apukádnak véltél valaha, nem az ő igazi valója volt. Azt a sokszenvedéssel és félelemmel teli életszerepét az elnyűtt, közel százéves testével levetette már. Most lelkének igaziarcát hordja, és napként ragyog. Megdöbbennél, ha látnád. Megrendülnél, s tekinteted belevakulna a fényébe.Amíg élt, gyerekszemmel nézted. Nem ismerted, nem tudtad tisztelni, és ezért igazi arcát sem láttad. Mostláthatnád. S talán azt is megértenéd, hogy a kínai kultúrában, amellyel sokat foglalkozol, miért helyezték valahaaz ősök képét a házi oltárra, az istenek közé."Isten veled, Kakas!Ezt a fejezetet a Te tiszteletedre írtam.111