70DoKOrI9

1. fejezetA varázsló vallomásaDöbbenetes jelenettel fejeződik be Shakespeare „A vihar" című színdarabja.Egy varázshatalmú király (akit annak idején a szerző maga játszott a színen) hirtelen abbahagyja a játékot.Leveszi a maszkját, ledobja a jelmezét.Nem játszik tovább.Vége a színháznak.Ott áll maga az író-színész.A boldogtalan ember.Felénk fordul, nézők felé, s ebben a hirtelen támadt csöndben kimerülten és kétségbeesetten megkérbennünket, hogy szeressük őt.Csodálatos varázsvilágot teremtett eddig, ámultan néztük, rejtőzve a homályban, és most hirtelen ránk veti atekintetét. Szeme a szemünket keresi. Most látjuk először a valódi arcát. A verejték lemosta róla a festéket. Ezmár nem a szerep, hanem egy kifosztott emberi arc.Rám néz. A fényből hunyorog felém, kérlelőn és riadtan keresi a tekintetemet. És a többi emberét, akikmostanáig odalentről lestek a varázslatát.Őszintén bevallja, hogy elfáradt.Aztán váratlanul könyörögni kezd:„Bűbájam szétszállt, odalőn, S ha még maradt csekély erőm. Az már amagamé csak... "„Ne hagyjatok hát tengenem Ezen a puszta szigeten: Sőt, jertek a varázsta ti Varázstokkal megoldani... "Ez Babits Mihály fordítása. Shakespeare nem egészen ezt mondja. Hanem, szó szerint valami olyasfélét,hogy: „Az én igézetem kötelékeit a ti jó kezeitekkel (good hands) oldjátok fel."A lényeg ugyanaz: arra kér bennünket, hogy szeressük őt.Azt is mondhatta volna: „Emberek, szeressetek engem, mert nem bírom tovább egyedül!"De mivel nagy költő volt, s a szeretet minden titkát ismerte, most nemcsak szánalmasan koldulni kezd, hanemazt is elmondja, hogyan kell szeretni valakit.Fura érzés fog el.Eddig csodáltam zseniális mutatványát. Lestem őt sötét, jól védett magányomból. Azt hittem, nem is tudrólam, ahogy egy király se tud a néma alattvalóiról. Nem fontos neki a többi ember, saját bőségének éshatalmának örömében él.És most egyszer csak rám néz, esetten és törötten.És koldulni kezd.(Te gondoltad volna, hogy eljuthatunk idáig'? Hogy koldulni kell a szeretetet? Én ma már tudom, hogy igen -ezért is írom ezt a könyvet.)Kétféle beszélgetés van.Az egyik, amikor mondom a magamét. Amikor önmagamat akarom érvényesíteni. Szavakkal hatalmat lehetszerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól, amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, énélek, én fájok - színjátékot, melyben én vagyok a főszereplő.Aki a magáét mondja: egyedül van. Olyan világban él, ahol senkinek sincs köze hozzá.Ennél pontosabban nem lehet elmondani azt a helyzetet, amelyben élünk, s amit úgy is nevezhetünk: aszeretetlenség világa. Aki csak mondja a magáét, annak nincs szüksége barátra, testvérre, feleségre. Csakközönség kell neki.A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez nagyon ritka.Most ilyen beszélgetésre hívlak.5