70DoKOrI9

14. fejezetA barátságrólAz igazi szó olyan, mint a kenyér: meg lehet enni, és érzed, hogy valóságtartalma van.A kenyér nem étel - több annál.Ha beleérző lélekkel veszed magadhoz, főleg, ha friss kenyeret eszel a péknél, ahol megcsap abarnára sült, ropogós héjának az illata, érzed, hogy valami ősi, jóságos íze van. Olyan természetes,mint a víz és az igaz szó. Bizonyára elfelejtetted már, a legfinomabb étel, amit valaha ettél, az a serclivolt, amit gyermekkorodban lerágtál a vekniről, amíg hazaértél. A kenyér az „Élet kenyere". Nemvéletlen, hogy ilyenkor ez jut eszedbe: a kenyérrel egy nagy titkot nyelsz magadba.Emberételt, egyszerűt, táplálót...Nem mindegy, mire gondolunk, amikor eszünk. Mi már ezt a „beleképzelős" étkezést régenelfelejtettük: a mi kenyerünk nem az „élet kenyere", hanem egészen más: rá van írva, hogy mennyifehérjét, szénhidrátot, zsírt, foszfort, vasat, dextrózt, molibdént és nyomelemet tartalmaz - mivelönmagunkról sem gondolunk többet. Mi nem halhatatlan léleknek tartjuk magunkat, hanemfehérjéknek, szénhidrátoknak, foszfornak és nyomelemeknek: mi biokémiai vegyületek vagyunk.A Mi Atyánk a DNS.Ebben az elméletben hiszünk. Es amiben az ember hisz, az lesz a valósága.Elméletnek nevezzük azt, ami nem szólítja meg lényedet, mert nem valódi kenyér, hanemgenetikusan kezelt, vegyileg dúsított műkenyér: azon túl, hogy teli lesz vele a gyomrod, a lelked éhesmarad.Elmélet az, ami csak a fejednek szól. Nem neked, csupán az agysejtjeidnek. Nem tesz jobbá,nemesebbé, boldogabbá: egyszóval nincs benne élet. Az emberi faj jelenleg ott tart, hogy miközbenegyre öntudatlanabbul rohan a végzete felé - egyre okosabb „elméleteket" eszel ki.A szeretetről is vannak „elméleteink".Gyönyörű prédikációk, könyvek, versek, vallomások - szinte másról sem szól a művészet, afilozófia és a vallás története, mint erről az egyetlen szóról, s ha valakit megkérdezel, mit jelent számáraa „szeretet", rendszerint nem a saját élményét mondja, hanem amit a könyvekben olvasott.Nem a valódi „kenyeret", mondja, hanem a szénhidrátot és a nyomelemeket.Az igazi mondat azonban megérint.És csak akkor vagyok képes kimondani, ha onnan mondom, ahol magam is érintve vagyok.Ezért igyekszem elkapni magamban nem az elméleteimet, hanem a tapasztalataimat. És amikormásokat faggattam, senki sem engedtem fogalmazni, idézni.- Mi az a szeretet?! — kérdeztem hirtelen. — Mi volt számodraa legnagyobb pillanat? Amikor azt mondtad: igen! Ezt kerestem!... Bárkivel, bárhol! Mi volt életedcsúcspillanata?...Amitsohasem felejtesz el!... Kit szerettél igazán?!A válasz döbbenetes volt. Gondolkodás nélkül rávágták:- A kutyámat.Sok embertől kaptam ezt a választ, olyanoktól, akiknek gyerekei, szülei, házastársai voltak. Espersze azoktól is, akiknek nem volt senkijük. Néha cicát is mondtak. Olykor lovat is. Néhány lovasembernél tapasztaltam, hogy sokkal jobban szereti a lovait, mint a feleségét. Másképp ér hozzájuk;figyelmesebben, gyengédebben. És érti őket! Tudja például, mit gondol a lova. És persze azt is, hogya lova mit gondol őróla. Kölcsönösen értik a gondolataikat és testbeszédük titkos nyelvét. Ugyanezt anejénél nem tudja. Pedig ez a szeretetnek biztos jele: érteni a másikat. Tudni, mit jelent számára asimogatás. Melyik testrésze, mit érez. Hol jó és hol rossz neki. Mikor nem szabad megérinteni, sőt,ránézni sem. Van, amikor a lovacska azért baktat hozzánk, mert nem nézünk rá: elfordulunk tőle, és aföldre pillantunk. „Ha te elmész tőlem - majd én jövök hozzád."Aki szereti a lovát, mindezt tévedhetetlenül tudja. De a nejénél már nem biztos mindezekben.A lovával jól megvan - a feleségével szexológushoz jár.Sokan maguk is meglepődtek, amikor a „kutya" szó kiszaladt a szájukon.Utána persze próbáltak „elméleteket" gyártani hozzá. Volt, például, aki azt mondta, ha ránéz kutyájának nyájaspofájára, az édesanyjának arca jut az eszébe. Mintha a mamája nézne rá. „Hasonlít az anyuhoz." És amikor eztmegfogalmazta, önigazolásként még azt is hozzátette, hogy igen, persze, az anyját is ilyen intenzíven szerette.- De miért a kutyát mondtad először? - kérdeztem. Erre nem tudott felelni. Azon tűnődtem, miért145