70DoKOrI9

alacsonyabb és a magasabb. Mindkét szeretet jót akar - de az egyik vezető, a másik vezetett. Az egyik tudó, amásik nem tudó. Az egyik odaadja magát, a másik magához öleli. Ez a szeretet akkor jön létre, amikor egónk alázadását megszünteti, és odaadóvá válik.Az önmagunkkal való rossz viszonyban így imádkozunk: „Legyen meg az én akaratom'Ezzel az önakarattal az a gond, hogy szembekerülünk igazi valónkkal. És olyan állapotba jutunk, amelysohasem lehet boldog. Hiányzik belőle a bizonyosság, hogy jó felé élünk, hogy értelme van az életünknek.Alapélményünk lesz az aggodalom, s az a kétségbeesett igyekezet, hogy az összes csatánkat mind meg kellnyernünk, mert az egész háborút úgyis elveszítjük a végén. Magának az „egyedüllét" élményünknek itt van agyökere: nem az a baj, hogy mások nem tartoznak hozzánk, hanem az, hogy mi magunk nem vagyunk társaimagunknak, mert elárultuk azt, aki lelkünk mélyén él - elárultuk az igazi valónkat.„Lelkem a barátom!"Akiben ez az élmény felvillant, soha sincs egyedül. Van kivel megbeszélni a dolgát. Van, akire számíthat, habajban van. Társa van akkor is, ha egy barlangban él. Behunyja a szemét, vagy még az se kell: nyitott szemmelis tudja, hogy barátja van, akivel boldogan él.És ami legfontosabb: jóban, rosszban vele marad.Akiben azonban az ÉN-élmény nem villant föl, még akkor is egyedül marad, ha öt felesége és nyolc férjevolt, ha tíz gyermeke és hatvan unokája veszi körül. A nagycsaládban élők az örökös hajszában nem veszikészre, hogy néha teljesen egyedül vannak. Ha nincs igazi szeretet - ami önmagam szeretetén alapul - mindenközösség csak teher számunkra, fárasztó kötelesség.Akinek „lelke a barátja", annak mindig van társa. Van, aki meghallgatja, és van, aki válaszol. Ez a valaki asaját lelke. Ha lehunyja a szemét, akkor is jó társaságban van. S ha erőre van szüksége, megkapja - a bensőbarátjától. A jó tanácsot is: „erre menj, ne arra!" És még valamit kap ettől a csodálatos barátjától: jókedvet!Derűt! Akinek lelke a barátja, annak arcán megjelenik az, amit Hamvas „tükörsima kedély"-nek nevez. Az ilyenarc, mint sok keleti szobor, belülről mosolyog.(A dalai láma arcán láthatod ez a derűt. Látni, hogy ez az ember jóban van magával.)Ha sikerült fölvillantani benned, mit jelent ez a „lelkem a barátom" állapot, elmondhatom végre azt is, amivelkezdeni akartam ezt a fejezetet.Ha valakinek valódi „Én-élménye" nincs, annak önszeretetről beszélni félrevezető és kifejezetten veszélyes,mert azt hiszi, hogy ez az egónak az önmagára visszahajló, öndédelgető, önünneplő, önsajnáló tulajdonságátjelenti.Sigmund Freudnak - akinek „Én-élménye" nem volt, és csakis az én-nel és az elfojtott személyestudattalannal foglalkozott, teljesen igaza volt, amikor ezt a fajta önimádatot, amit „nárcizmusnak" nevezett, egybizonyos fokon túl kórosnak tartotta, és súlyosan el is ítélte.Nincs kártékonyabb, mint amikor az egónk önmagát imádja. Amikor megreked abban az állapotban, amikisgyermekkorban még teljesen jogos, hogy a világ értem van, az anyukám azért hordja magán a két mellét,hogy én szopjak belőlük, s egyáltalán az anyukám, az apukám és a többi ember azért van rendszeresítve avilágon, hogy nekem jó legyen.Egy ilyen felpuffadt egót arra biztatni, hogy imádja még jobban önmagát, egyen még több cukrot, legyen mégszerelmesebb énjébe, szerezzen még több szolgát, birtokot, szeretőt, pénzt és embereket, akik szüntelenülszolgálják és csodálják, a legnagyobb vétek.Ez nem önszeretet, hanem önimádat.Amikor önmagunk szeretetéről van szó, rendszerint erre gondolunk, mert önmagunkból csak ennyit ismerünk.ÉN-élmény nélkül a „szeresd magad" tanácsa kifejezetten kártékony.A nárcisztikus embernek a lelke nem barátja. Önmagával a lehető legrosszabb viszonyban van. Azért tartjamagát szüntelen aktivitásban, azért beszél, beszél, és nem hallgat meg soha senkit, hogy ne kelljen a lelkébenéznie s elkerülje a csend pillanatában felbukkanó dermesztő érzését, hogy a lelke zűrzavaros, s élete alapvetőenboldogtalan.A depresszió mindig ott ólálkodik az önimádó ember körül, és azonnal lecsap rá, ha egy pillanatra megáll,vagy vesztes szériába kerül.Maga a depresszió nem egyéb, mint hogy a „lelkem nem a barátom."És ilyenkor nem jó nekem lenni.Sok kimondatlan kérdés maradt benned, látom.Az egyikre megpróbálok válaszolni.Ha a lelked a barátod, sohasem maradhatsz egyedül.Magányos lehetsz - de egyedül nem maradhatsz.A magány áldott állapot - az egyedüllét átkozott helyzet.37