70DoKOrI9

kerülni, akikkel közös „eszménk" van, akikkel közös ügyet szolgálunk. Kétségtelen, hogy ott is van valamiféle„összerezgés". De ez az üggyel, az eszmével együtt elmúlik.Hamvas Béla - aki erről a témáról egy gyönyörű esszét írt - szintén így volt vele: sorra vesztette el barátait,amikor úgy látta, hogy közös ügyüket elárulták. Számos megrendítő vallomása olvasható erről. Hamvas szellemitársakat, „harcostársakat" keresett barátaiban, de csalódott bennük, mert egy idő után nem vállalták azt a hősiesmagányt, vagy ahogy ő nevezte: „nevezetes névtelenséget", melyet a korrupt világban élt. Barátai, KerényiKárolytól kezdve Weöres Sándorig, hírneves emberek lettek, s Hamvas ezt árulásnak minősítette. „Szomorútalálkozás volt - mesélte felesége -, amikor utoljára nálunk volt régi barátja, a költő. Sanyi ekkor már azon azúton járt, amit Béla megvetetett: az érvényesülés útján. Ezért - Hamvas úgy vélte - a sötét világnak súlyosengedményeket kellett tennie. Bűvész lett.Zseniális szómágus, aki költészetének veszélyes igazságait elárulta. És ők, akik valaha éjszakákon át szőttékgondolataikat, most nem tudtak beszélgetni egymással. Üresség tátongott közöttük. Mellébeszélés. Csak azértszólaltak meg, hogy megtörjék a csendet. Lassan telt az idő, s alig várták - főleg Hamvas -, hogy vége legyen atalálkozásnak."Általában ezt jelenti nálunk a barátság. Egy közös ügy szolgálatát.A téma is megszűnik közöttünk, ha mással kezdünk foglalkozni. Nem tudunk miről beszélgetni, mert más lettaz „érdeklődési körünk". Ezért nem véletlen, hogy művésznek művész, orvosnak orvos, sportolónak sportolóbarátai vannak. Asszonyokat összehozhat néha a közös anyasors. Tolják a babakocsit a játszótéren, ésgondjaikról beszélgetnek. De ahogy nőnek a gyerekek, úgy válik vértelenné a két nő kapcsolata - távoli emlékkészürkül, a kismama szerepével együtt.De a legfontosabb: a közös szellemi beállítottság.Csak ritkán jutunk el odáig, amit Goethe így mond:„Az igazi barátságért a legtöbbet kell feláldoznunk: a meggyőződésünket. "Ez az igazság.Miért?Mert az igazi barátság sokkal tágabb, mint bármiféle meggyőződésünk. Ezért van az, hogy baloldalinak lehetjobboldali barátja, mohamedánnak keresztény, zsidónak katolikus, kórházi főorvosnak egyszerű melós (élőpéldákat mondok!), sőt, igen gyakori, hogy lányoknak fiú barátai vannak, velük érzik jól magukat, és csakisnekik mondják el életük titkait.Indulhat a barátságunk valami „közös eszme" szolgálatával, de ha itt megáll, akkor az már nem barátság.Azért nem, mert a BARÁTSÁGNÁL magasabb „eszme" nem létezik! Az eszméket csak a fejünkkel csináljuk, de abarátságot teljes emberi valónkkal. Ha valaki azért nem lehet a barátom, mert más vallású, más hivatású, máspolitikai beállítottságú, vagy éppenséggel azért, mert nem magyar, hanem orosz, arab vagy néger: akkor nemtudom, mi az a barátság. Amikor Jézus azt mondja, hogy szeresd ellenségedet, azt érti alatta, hogy azemberszeretet átfogóbb, mint bármiféle eszme, ami miatt ellenségekké váltatok. Túlnyúlik minden hitvilág ésnép határain. (így válhatott valaha a kereszténység nemzetközivé.)Arisztotelész azt mondja: „A philia a közösség alapja." Vagyis igazi közösség nem ideológiák mentén jönlétre, hanem ott, ahol az emberek rejtélyes módon szeretik egymást. Vagyis barátok. Minden „világnézeten"túl. Ezt hívja „közösségi szimpátiának".Ez az, ami Magyarországon nincs. Nálunk, ahogy arról már beszéltünk, csak közösségi ellenszenv van, amilényegében barátságtalanságot jelent, különféle világnézeti csomagolásban. Az hogy mi különböző téveszmékmiatt meggyűlöljük egymást, nem azért van, amiért hazudjuk: hogy a nemes eszméinket diadalra akarjukjuttatni, mások ellenében is - hanem azért, hogy igazoljuk magunkat, amiért a másikat zsigerből utáljuk.A barátságképtelen ember mindig azt keresi, hogy a másikkal hol nem lehet megegyezni, hol nem lehetszeretni, hol tudja gyűlölni és megvetni.Az ilyen ember alkalmatlan a közösségi életre - és ha sok ilyen ember él együtt, az nem közösség. Az nem„nyáj", csak magányos fenevadak csordája, akik félig nyitott szemmel alszanak, nehogy a másik megegye őket.(Elmesélek valamit, hogy átélhetővé tegyem, amiről beszélgetünk.Nagyapám lakatos volt.Nem volt munkája.Elindult Pestről Fiúméba, hogy munkát találjon.Ez a múlt század fordulóján, 1900 körül történt.Gyalog ment, mert vonatra nem volt pénze.Vándorlegényeknek hívták akkoriban ezeket a munkátlan iparosokat, s bizony sokan voltak.Naponta negyven-ötven kilométert tett meg az én ősöm. Ha elfáradt, bezörgetett egy házba, ajtót nyitottak156