70DoKOrI9

enne - mert azt az arcát szereti.Megállt benne a film.És ez fordítva is igaz.Ha valaki elveszíti idős anyját, azt hiszi, a túlvilágon is öregasszony marad: arca ráncos, bottal jár amennyországban, és örökké fájnak az ízületei. Kinek jutna eszébe, ha anyja emlékét idézi, mondjuk, egy olyanképet hozni föl az emlékezetéből, mint amilyet Orfeusz látott. Kinek jutna eszébe gyönyörű, szép mellű éskarcsú Eurüdikének látni az édesanyját, kívánatos nőnek, még szűznek is talán, olyannak, ahogy csakis az apjaláthatta valaha. Aki nekem a „mamám", az apámnak Eurüdiké és a nagyanyámnak lehet, hogy egy gügyögőbaba, akit valaha szoptatott.Melyik az igazi arcunk?A. fiatal?Az öreg?Mindegyik?Vagy egyik sem?A világ legnehezebb kérdése ez.De ha nem találunk rá választ, akkor hiába gondolkodtunk, hiába írtam, s te hiába olvastad el ezt a könyvet, shiába is éltünk talán - mert akkor kit szeretünk ?Kit szeretek én benned?És másokban?És kit szeretek önmagamban?És ki az, aki szeret téged, és azt mondja neked, hogy „szeretlek"?Ahogy leírom a kérdéseket, érzem, hogy hevesebben dobog a szívem. Döntő pillanat ez! Most kéne nagyonmélyre lelátnom magamba, vagy talán fölnézni a szellemi világba, hogy lássam az igazságot... A választ arra avégső kérdésre, hogy ki vagyok én?Mert ez az egyetlen kérdés!„Találd meg az igazi arcodat!"- ez a zen meditáció alapja.Vagyis: nincs meg!Az a sok-sok arc, amiben látsz engem, és én is látom magamat, nem az igazi arcom.És a tiéd sem az! Belenézel a tükörbe, és nem te vagy! És mások sem téged látnak. Ezt egyébként nagyon jóltudod. Hogy senki sem lát téged igazából. Még az sem, aki nagyon szeret. Apád sem, anyád sem, szerelmedsem. Talán a barátod egy kicsit jobban lát- de az sem te vagy igazán.Azt tudod, hogy a tükörben látott képed nem felel meg annak, akit ott, legbelül hordozol magadban. De hogymelyik az igazi arcod - nem tudod.Kik vagyunk?Persze, tudjuk a választ. Csak nem értjük.A válasz az, hogy Isten van bennünk.Az ő játéka ez a sok-sok maszk.Csakhogy ki az Isten?Erre kétféle felelet van.Az első feleletet hasonlattal mondom el, mert másképp nem tudom:Az Isten: végtelen lélekóceán, s mi megfagyott cseppecskéi vagyunk. Ezek a mi arcaink, maszkjaink,szerepeink. Ezekre mondtuk, hogy „én". De amikor jön a Nagy Olvadás, a cseppecskék, akik voltunk, egytőlegyig elveszítik egyéni arcukat jellegüket, személyiségüket - és beleolvadunk a Végtelen Óceánba.Nem leszünk többé.Tudatunk kialszik - és beleomlunk a Nirvána egységébe. Voltunk kék, lila és vörös, kövér és parányicseppek; gőgösek, szerények, szépek és csúnyák, sok önálló kis személy, fájdalmas, egyéni ragyogás - devisszabukunk az egészbe.Volt én - nincs én.Senki sem marad.Arctalan masszává olvad minden. Csepptelenné, hullámtalanná, éntelenné.Az egyik „végső" válasz tehát ez: SEMMI SEM MARAD.A másik „végső" válasz pedig ez: MEGMARAD MINDEN.Ebben hiszek én.Az Egy Isten nem egyetlen arctalan életmassza - hanem végtelenül sok élet összessége.És minden gondolata és minden lény, akit álmodott: örökké él.Mindenki, aki volt, az van, és lesz is örökké.181